Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
2ab1891b1d79a107fe21a50f23f4bbab.jpg

Ez történt Hollywood-ban….XLIII.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Minden bejegyzésre jusson öt film, mivel elkezdődött a blockbuster időszak, nem kevés hír került napfényre, így próbálunk kicsit szelektálni, na meg átláthatóak lenni. Éppen ezért minden bejegyzésben meghatározott számú filmről olvashattok. Most a Dinner for Schmucks, The Losers, Inception, The Other Guys, Prince of Persia

Előzetes: Dinner for Schmucks

Még ki sem hűlt a szék a seggünk alatt, de már mehetünk is a következő Steve Carell mozira. Nyár közepén érkezik majd az új film, Paul Rudd lesz majd a játszótárs, és a Hangover-ből is ismert Zach Galifianakis is tiszteletét teszi, nézzétek csak:

 
Nekem egyébként a Date Night sem tetszett. De ez nem sokat jelent, Paul Rudd kap azért egy lehetőséget arra, hogy vicceskedjen. Remélhetőleg nevetni is fogunk rajta.
 
 
Soha nem lesz nálunk Losers
 
Nincs szerencsénk, mondom ezt azért, mert az április bemutatók közül egyet sem fogunk időben megkapni (legalábbis azok közül, amik még jók is lettek volna). A The Losers április 23-án kerül majd a mozikba. Nálunk még nem tudni mikor, így addig örüljünk a képeknek, na meg az előzeteseknek:
 
 
 
A Losers-ről eddig csak szomorkodva tudtam írni. Na nem azért, mert nagyon jól sikerült film lenne. Sőt a bevételek és a kritikusok is azt mondják/mutatják, hogy egy kalap szar az egész, de az április bemutatók egyik hype-olt filmjéről van szó, ami nálunk szinte semmi, értsd nulla, lehetőséget fog kapni, illetve kapott.
 
Van képünk hozzá: Inception
 
Négy kép is érkezett az Inception forgatásáról, vagy a szereplőkről, illetve Christopher Nolan is feltűnik rajtuk. A Sötét lovag után ismét nagy fába vágta a fejszéjét Leonardo DiCaprio-val közösen. Aki mellett még Ellen Page is feltűnik a filmben. Nézzük a képeket:
 
 
Július 16-án kerül majd az amerikai mozikba, reméljük nekünk sem kell sokkal többet várnunk rá. A korábban említett színészek mellett, Joseph Gordon-Levitt és Marion Cotillard is feltűnik majd nagy örömünkre:
 
 
 
 
 
Előzetes: The Other Guys
 
Mark Wahlberg és Will Ferrell fura páros, de a trailer alapján nagy lehetőségek vannak ebben. Éppen ezért azt mondom, hogy nézzétek meg, aztán ha tetszett, lehet készülni a bemutatóra. Igaz csak augusztusban lesz, de majd amikor odakint hatalmas meleg lesz, jó lesz beülni egy hideg terembe, és röhögni a semmin két órán keresztül – valami hasonlót ígér nekünk ez a film.

Augusztus 6-án kerül majd a moziba, és az előbb említett nevek mellett, mások is előkerülnek (Samuel L. Jackson, The Rock), igaz csak kisebb szerepekben.
 
 
Poszteren a herceg szerelme
 
Gondolom nem árulok el nagy titkot, Gemma Arterton karaktere lesz majd Perzsia hercegének a "csaja". Mi meg ennek örülünk, hiszen nagyon szép színésznőről van szó. Most viszont csak azért beszélünk róla, mert kaptunk egy karakter-posztert, amin ő van:
 
 
Ezen a poszteren egyébként minden rajta van, csak a lényeg nem, de ebbe most nem is mennék bele, címke segít több infót gyűjteni a filmről. Illetve, és tudom, hogy csak egy mondatot szánok rá, de ismerjétek meg a "gonoszt" is:
 
 
 
 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Mozi világ (440) Sport (729) Gazdaság (705) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Tereb (146) Történelem (18) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Belföld (10) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>