Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
5ce57c12cb50a8868bb40138b285b84f.jpg

Ez történt Hollywood-ban... XXXIX.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem, még nem unjuk, éppen ezért most is megajándékozunk titeket nagyon sok poszterrel és egy, de lehet kettő előzetessel. Jön a Kick-Ass, a Predators és az első The A-Team poszter is. Nézzétek csak.

Poszteren a Kick-Ass 

Vannak dolgok, amiket nem lehet megunni. A Kick-Ass nem először szerepel már az oldalon, sőt, eddig 16 posztert nyomtak ki a filmhez, és ezzel a bejegyzéssel együtt, nagyjából annyi ide is kikerült. Ebből is látszik, még ha csak nagyon kicsiben is, hogy nagyon várjuk már a filmet. A mostani három poszter hangulatilag nagyon jók, és három karakter köszönt vissza ránk: Kick Ass, Hit Girl, Red Mist.
 
 
 
 
A filmre már nem kell sokat várni. Áprilisban érkezik majd a mozikba. Örülünk? Simán!
 
There Is No Plan B
 
Megérkeztek ők is, így teljessé válik a mai este, hiszen poszter-dömping van. Igaz ez nem baj, így mi sem siránkozunk, legalább van valami, amiről érdemes írni:
 
 
Szerintem minden infó rajta van, júliusban keressük majd a mozikban, és nincs B terv, szóval ne izguljunk!
 
 
Előzetes: Predators
 
Szedjük elő a jól megszokott címkéket: üt mint a 220, meg a hasonlóan elcsépeltekre gondolok. Már csak azért is érdemes előkaparni, mert bizony ez a két perc nagyon jó hangulatot varázsol, és minden esélyt megad arra, hogy jó filmet láthassunk. Nézzétek csak:

Július 7-én kerül majd a mozikba. Addig várhatunk még egy kicsit. Viszont annyit mondanék még, ha szabad, hogy ha lehet ne nézzetek meg sok előzetest. Sőt, már most mondom, hogy ebben is ellőnek pár halált a szereplők közül, szóval mindenki saját felelősségére nézze a két percet!
 
 
Előzetes: Kick-Ass
 
Nem szabadultunk, mert most komolyan ezt gondolom. Egy hónappal a bemutató előtt kellett még egy előzetes. Pedig simán meglettünk volna nélküle is az az igazság. Lassan a "túl sok" kategóriába tartozik a dolog. De azért itt van, ha gondoljátok, nézzétek meg:

Bemutató továbbra is április 16-án lesz, nálunk nem tudom mikorra várható, gondolom egy vagy több hét késéssel (okos gondolat).
 
 
 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Történelem (17) Egészség (50) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>