Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
67f8f32f59130656ce369cbe2c2775c4.png

Schmidt Mária: A Szabadság Háza

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Október 22-én nyílik Békéssámsonban a Szabadság Háza, amely az 1950-es évek első felének legjelentősebb hazai antikommunista ellenálló szervezetének állít emléket.

Békéssámson arra példa, hogy a magyar parasztságnak voltak olyan öntudatos fiataljai, akik megérezték, hogy 1945-ben kezdődhetett volna valami más is, ezért nem voltak hajlandóak tudomásul venni a szolgaságot, amelyet a kiépülő kommunista rendszer rájuk erőltetett. Nem tűrték el a nemzeti függetlenség elvesztését, a paraszti életmód és kultúra megsemmisítését.

Az 1951-ben indult Magyar Ellenállási Mozgalom húsz tagja röplapokat szórt, nemcsak a környéken, de többször Budapesten is. Éveken keresztül ténykedtek, majd amikor 1955-ben lelepleződtek, összesen 186 évnyi börtönbüntetést szabtak ki rájuk. Mindannyian hősként viselkedtek a bíróság előtt is. A csoport két vezetőjét halálra ítélték, majd ezt életfogytiglanra változtatták. Legtöbbjük csak az 1956-os forradalmat követő amnesztia során szabadult, azonban a nyolcvanas évek végéig megfigyelték őket. A mozgalom tagjai a megpróbáltatások ellenére mindvégig büszkék voltak tettükre, soha nem bánták meg.

 A sámsoni hősök a márciusi ifjak és a pesti srácok között kapnak helyet a szívünkben. Büszkék vagyunk rájuk!

Schmidt Mária - történész

]]>www.hirado.hu ]]>- Látószög

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Egészség (50) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Mozaik (83) Életmód (1) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Belföld (10) Mozi világ (440) Politika (1582) Autómánia (61) Sport (729) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>