Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Ravaszságok járvány idején

Ravaszságok járvány idején

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Gyűlöletáradat zúdult ránk. - Kondor Katalin írása.

A világpolitika urai – s benne természetesen az európai urak – résen vannak. Semmi nem kerüli el a figyelmüket, ami a jelen helyzetben lényegtelennek mondható, azzal viszont, ami fontos, nemigen törődnek.

Ez utóbbi egyik bizonyítéka az a gyűlöletáradat, amelyet koronavírusügyben ránk zúdítottak. Álságos aggódásuk a magyar demokráciáért ezúttal a járvány ürügyén és felháborodásuk a nálunk tapasztalható diktatúra miatt leginkább nevetségesnek mondható, bár nem feledkezhetünk el arról, hogy mindezen vádakhoz a muníciót honi, Brüsszelben sokmilliós fizetésért hazát áruló magyar ellenzéki képviselőink szolgáltatják, telehazudva az ottani, szép számú álliberális politikus fejét. A fékevesztett nyugati demokrácia képviselőinek ez idő tájt sem a járvány elleni hatékony védekezés a fő tevékenységük, nem a felsejlő gazdasági mélyrepülés lehetséges elkerülésén gondolkodnak és intézkednek, hanem – mennyire érdekes – a magyar demokrá­ciáért aggódnak. A „tényeket” olyan – nyilván Budapestről vezérelt – újságírók írják meg a nyugati újságokban, akik többnyire a nevüket sem vállalják, akiket nem lehet vitára meghívni, csak sunnyogva, elbújva vádolnak.

Gyermekmesékből ismerjük a nagylelkűségnek látszó viselkedésből fakadó csapdákat, veszélyeket, például a ravasz róka esetét a gólyával. La Fontaine meséjében a róka nagylelkűen vendégségbe hívja meg a gólyát, ám az ételt lapos tányéron tálalja a madár elé, akinek természetadta hosszú csőre persze nem teszi lehetővé, hogy hozzáférjen az ételhez. A gólya tehát pórul jár. A ravasz róka meg örül. Ám a mese végén visszakapja a kölcsönt, a gólya is túljár az eszén.

A résen lévő uniós vezetők egyike most a mesebeli róka szerepét osztotta ki Kínának, amikor arra figyelmeztetett mindenkit a minap, hogy Peking segítsége, amelyet az európai országoknak a járvány leküzdéséhez nyújtott, akár ravasz cselekedet is lehet. Merthogy a kis Tajvan – amely hosszú idők óta diplomáciai harcban áll a hatalmas Kínával – ugyancsak segít az európai országoknak (is), és ezt Kína nemigen nézi jó szemmel. A felajánlásokat Ursula von der Leyen Tajvannak meg is köszönte. Egyesek szerint ezzel Brüsszel azt üzente Pekingnek, nem örül, hogy Kína uniós tagországoknak, például Olaszországnak nagy támogatást nyújt. Az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ebből azt a tanulságot vonta le, hogy Kína meg – mivel sosem ismerte el Tajvan szuverenitását – bizonyára annak nem örül, hogy Tajvantól is elfogad segítséget az unió. Tehát – vonja le a következtetést az uniós biztonsági főképviselő – „Európának oda kell figyelnie a jelenlegi helyzet miatti geopolitikai játékra, és ügyelnie kell a politikai nagylelkűségben rejlő veszélyekre.”

Nem mondom, cseppet sem könnyű eligazodni abban, ki örül és minek örül, vagy minek nem örül ebben a játszmában. Ami azt illeti, a politikai nagylelkűségről sincsenek túl jó tapasztalataink nekünk, magyaroknak. Az előző példa egy naiv és tisztességesen gondolkodó emberben csak azt erősíti, hogy messze állunk a politikai gondolkodástól. Válság, világjárvány és más, cseppet sem örömteli események idején jó volna legalább felfüggeszteni a sanda gondolkodást. Hogy egyik kiváló újságíró kollégánkat idézzem, a „maszkdiplomáciai versengést” is. Ez úgy tűnik, egyelőre teljesíthetetlen feladat.

Abban meg egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a ravasz róka egyszer tényleg pórul jár. Nemcsak a mesében, hanem a való életben is. Akár egy ország, akár egy politikus, akár egy mindenből nyerészkedni akaró civil ember ölti is magára a ravaszdi szerepét.

Népdalok, mesék, nóták bizonyítják, a gólya a magyarok kedvenc madara. Tud repülni, és mindig hazatalál.

Kondor Katalin

(A szerző újságíró)

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Sport (729) Egészség (50) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Tereb (146) Életmód (1) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Mozaik (83) Gazdaság (702) Belföld (10) Kultúra (6) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>