Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Őszödről üzent Gyurcsánynak a Momentum elnöke

Őszödről üzent Gyurcsánynak a Momentum elnöke

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Kezdődik a tánc!

– Az ellenzéki együttműködés egyik feltétele, hogy nem manipulálunk hangfelvételt tisztességes emberek lejáratása céljából – írta legfrissebb Facebook-posztjában Fekete-Győr András. – Ha pedig manipuláltunk, és azt a Demokratikus Koalíció pártközpontjából tettük, mielőbb gondoljuk át szerepünket nemcsak az ellenzéki együttműködés, de a magyar politikai kultúra gyökeres megújítása szempontjából is – közölte a Momentum vezetője, aki gondolatait egy Balatonőszöd tábla alatt állva és egy feje tetején álló 2018-as Gyurcsány Ferenc választási plakáttal illusztrálva osztotta meg. A pártelnök hozzáteszi, hogy a momentumosok „az új Magyarország jegyében” hisznek a méltóságteljes választási együttműködésben, amire még van lehetőség, rajtuk nem fog múlni.

Az ellenzék vezetője szerepért küzdő két párt konfliktusa a gödi polgármester ügyében éleződött ki. ]]>Mint arról lapunk is beszámolt]]>, Gyurcsány Ferencék kedden azt közölték: bizonyítékuk van arra, hogy a gödi momentumos polgármester fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. Ennek alátámasztására egy hangfelvételt is bemutattak, amelyben – állításuk szerint – Balogh Csaba arról beszél, hogy a Momentum országos vezetésével egyeztetve le kívánja váltani a szövetséges pártok alpolgármestereit, és helyettük a Fidesz önkormányzati képviselőjét nevezné ki.

Szerda reggel azonban a Momentum is kiadott egy közleményt, amelyben azt állították, hogy a Demokratikus Koalíció manipulált hangfelvétellel támadja Göd polgármesterét, és a párt által közzétett hanganyag tartalmával ellentétben Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket. Ezt bizonyítandó, a Momentum ugyancsak közzétett egy hangfelvételt, amelyről azt írták, hogy az az április 6-i beszélgetésről készült hanganyag eredeti verziója.

A baloldali belharc következő fejezeteként Fekete-Győr András, ]]>csütörtökön hosszú Facebook-bejegyzésben]]> reagált a gödi helyzetre. Írásában látszólag békülékenyen a DK szimpatizánsaihoz szólt, ám közben kevéssé burkolt támadást intézett Gyurcsány Ferenc és pártja ellen. Azt írta: a DK szimpatizánsai fontosabbak neki, mint Gyurcsány Ferenc, mert nekik nincsenek pitiáner pártpolitikai érdekeik. A Momentum elnöke hozzátette: „Balogh Csaba egyik kezével a Fidesszel, a másik kezével a vírussal, a lábaival pedig a helyi DK-s képviselők által vezetett pozícióéhes koalícióval kellett és kell a mai napig harcolnia”.

Ezt természetesen Gyurcsány Ferenc sem hagyhatta szó nélkül: a közösségi oldalán péntek reggel közzétett, sejtelemesen megfogalmazott bejegyzésében azt a látszatot próbálta kelteni, mintha neki személy szerint semmi köze nem lenne a Gödön történtekhez, az csupán egy tőle független, lokális konfliktus lenne. – Tartsuk magunkat távol Gödtől! Persze együtt kell működni helyi embereinkkel, ha kérdeznek, válaszolni kell, akár tanácsot is kell adni, de ez maradjon az ő ügyük. Másrészt kérjük a gödieket: mielőbb zárják le a vitát, a veszekedést, az egyre fájóbb háborút. A helyi választókkal, civilekkel, pártokkal megbeszélve, teremtsenek nyugalmat, vezessék okosan és felelősen a várost – tanácsolta távolságtartóan a Gyurcsány-párt vezetője.

A DK elnöke később Fekete-Győr András bejegyzésére is reagált: „András, ha már itt vagy a környéken, akkor gyere be Kötcsére, igyunk meg egy kávét. Estére meg hamburgert sütök. Szerintem könnyebb lesz így” – szólt hozzá a Balaton körül kerékpározó Momentum-elnök Facebook-bejegyzéséhez a Kötcsén nyaraló volt miniszterelnök.

Veres László István - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Tereb (146) Kultúra (7) Jobbegyenes (2788) Sport (729) Gazdaság (705) Mondom a magamét (7546) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Belföld (10) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Történelem (18) Heti lámpás (312) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>