Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
bando-2017.jpg

Nagy Bandónak elmentek otthonról

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Sárga stigmát rakatna a „nemfideszesekre”.

Egy nem túl izgalmas interjút adott a ]]>24.hu]]>-nak Nagy Bandó András, a humort nyomokban sem tartalmazó beszélgetés nagy részében saját műsorának próbált hírverést csapni, persze jutott idő és hely Orbán és a Fidesz szidalmazására is (amire majd a műsorban is számíthat a publikum).

Nagy Bandó a balliberális megmondók egyik gyakori cseléhez folyamodik, melyben megmagyarázza, hogy ő tulajdonképpen jobboldali lenne, még szavazott is a Fidesz jelöltjére, de ami most folyik, azt már ő sem nézheti tétlenül.

A valóság azonban az, hogy elsősorban polgári kormányzat idején szokott kritizálni, megnyilvánulásaival számtalanszor bizonyította már, hová kell őt sorolni, még ha váltig állítja is a portálnak – melynek egyébként rendszeres szerzője – hogy sehova.

Olvastunk már tőle a 24.hu-n Biszku Bélát mentegető, az egykori véreskezű bolsevikot kedélyesen csak ]]>Biszku bácsinak ]]>szólító írást, vagy olyan ]]>jóslatot]]>, melyben arról értekezik még 2015 szeptemberében, hogy ki fog derülni, a Magyarország felé áramló migránsok közt ugyan nem lesz egy terrorista sem.

Nagy Bandó András véleményére igazából kár időt vesztegetni, viszont az alábbi mondatai mellett mégis nehéz elmenni szó nélkül.

„Számomra a legfájóbb, hogy Orbán még egy nemzeti ünnepen is csak a „sajátjaihoz” szól, mintha csak azok lennének a nemzet részei, az ország polgárai. Aki ma nem fideszes, az láthatatlan sárga stigmát hord. Akár a valóságban is kitehetnék.”

Nagy Bandó Andrásnak hetvenéves korára vélhetően elment a józan esze.

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Tereb (146) Tv fotel (65) Kultúra (6) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Belföld (10) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Autómánia (61) Egészség (50) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>