Ma 2020 május 30. Janka, Zsanett napja van. Holnap Angéla, Petronella napja lesz.
Gyurcsányhausen báró most rendesen odapörkölt a kormánynak

Gyurcsányhausen báró most rendesen odapörkölt a kormánynak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A ballib oligarcha meegduplázta a tétet.

Az egykoron szocialistának, sőt miniszterelnöknek, ma demokratának látszó, valójában simán túlmozgásos demagóg ballib oligarcha – Fletó von Gyurcsányhausen báró – olyan bejelentést tett szombaton, hogy a fal adja a másikat. A szűz lányok azóta is arcukat eltakarva, pironkodva vihognak, az édesanyák rosszalva csóválják a fejüket, az apák a röhögéstől kilögybölik a pohárból a verejtékes munkával lepárolt magyar vakcinát.

Ferenc bá’(ró) csendben, alattomosan, mint a sötét parkok susnyásában cserkésző szatír, kivárta, míg a kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ]]>bejelenti]]> a kormány egészségügyi és gazdasági védekezésének 1435 milliárdos csomagját. Megérezvén, hogy eljött az ő ideje, az árnyékos bokrok mélyéről előugorva lecsapott a védtelen és teljesen kiszolgáltatott kormányra.

Ott állt szétnyitott kabáttal, kivont karddal, harcra készen és egy laza szamba mozdulattal beledöfött a levegőbe.

Aszondja, az ő csomagja ]]>3000 milliárd]]>.

Az ellenzéki sötétségben ez a „csomag” nem látszik egészen pontosan, a halovány, kicsinyke árnyék is igen csalóka. A nagy harci kedv viszont másodperceken belül lelohadt, maradt a szánalmas valóság. Fletó szoci báró, bármilyen szomorú spániel tekintettel is keresi a rivaldafényt, nem adhat mást, mint önmagát. Nos ezt a csomagot tetszőleges számú nullával le lehet írni, az értéke nem változik. Marad egy nagy nulla.

Hacsak milliárdosként nem áll be az adományozók, felajánlók hosszú sorába, saját pénzéből felajánlva. Példát vehetne legalább asszonykájáról, aki a konyhapénzt és a pártkasszát egyaránt nem kímélve ]]>20 levegőszűrő maszkot]]>, némi müzlit meg gyümölcslevet vitt a Szent László kórház dolgozóinak.

P.S.: Amúgy Ferenc testvér válságkezelését már láttuk, tapasztaltuk, és köszönjük, de nem szeretnénk még egyszer belenyomorodni.

Pósa Árpád - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Tereb (140) Jobbegyenes (1769) Mondom a magamét (4553) Politika (1571) Autómánia (61) Mozaik (83) Gazdaság (651) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (5) Mozi világ (440) Nagyvilág (1450) Heti lámpás (240) Sport (729) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Életmód (1) Irodalmi kávéház (486) Egészség (50) Történelem (14) Rejtőzködő magyarország (171) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Flag gondolja (33)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>