Ma 2021 május 10. Ármin, Pálma napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
Nagy Attila Tibor karrierjének ezennel vége

Nagy Attila Tibor karrierjének ezennel vége

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ennyi volt!

Dömötör Csaba államtitkár hivatalos közösségi oldalán reagált egy baloldali elemző kijelentésére, melyben arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban elhunytak hozzátartozóinak.

„Erre nehéz, és annál is nehezebb szavakat találni. A Pesti TV esti adásában egy baloldali elemző egész nyíltan arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban elhunytak hozzátartozóinak. Még azt is kiszámolta, hogy ez hány embert jelent. Szerinte kétszázezer gyászolóval már »egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni.« Szerinte az ellenzék egyelőre »nem tudja kellőképpen(!) kihasználni a gyászból fakadó fájdalmat«” – írta az üggyel kapcsolatban Dömötör Csaba államtitkár a közösségi oldalán megosztott nyílt válaszában.

„Szívesen feltennénk a kérdést, hogy hol van az a pont, amikor egy baloldali párt már »kellőképpen« kihasználta a gyászolók fájdalmát?

Ehelyett inkább sokadjára is megállapítjuk: tényleg nincs határ, amit ne lépnének át, tényleg nincs emberi méltóság, amit figyelembe vennének, és nincs emberélet, ami számítana nekik. Egy dolog viszont időtállóan látszik: a szűnni nem akaró gátlástalanság” – értékelt az eset kapcsán az államtitkár.

Erre nehéz, és annál is nehezebb szavakat találni. A Pesti TV esti adásában egy baloldali elemző egész nyíltan arról…

Közzétette: ]]>Dömötör Csaba]]>]]>2021. március 30., kedd]]>

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (505) Egészség (50) Mozi világ (440) Belföld (6) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Gazdaság (657) Politika (1578) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (14) Jobbegyenes (2021) Mondom a magamét (5285) Vetítő (37) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (33) Életmód (1) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Tv fotel (65) Nagyvilág (1454) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (254) Tereb (140)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>