Ma 2022 január 25. Pál napja van. Holnap Vanda, Paula napja lesz.
Mit kíván az MDF?

Mit kíván az MDF?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Országos gyűlés 1989. március 11-én – „Az események felgyorsultak”

Az országos gyűlés helye: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem. Jól hangzik. A díszteremben ott ül a névadó „mester” szobra. Legföljebb majd eltakarjuk, mondja valaki az egyik előzetes megbeszélésen. Végül azután úgy is történt. Nagy az érdeklődés mindenfelé, előtte sajtótájékoztatóra van szükség. Ez lassan az én munkámnak számít. Tudom, hogy a legfontosabb „hívó” szavakra kell összpontosítani, és alaposan végig kell gondolni hozzá a Magyar Demokrata Fórum mibenlétét. Ami most elhangzik, jó darab ideig visszhangozni fog, már ott, a küldöttek között, azután majd szélesebb körben is, itthon és külföldön. (És visszhangzott is, visszaköszöntek hosszú ideig, ha az MDF irányzatai kerültek szóba.)

Nekem akkor kiindulópont és fő cél volt egy széles demokratikus összefogás, vagyis a polgári politikai hagyományok, az 1948 előtti pártoké, a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata, a liberális és a parasztpárti tradíció alapján, hozzátéve az MDF létrejöttében igen jelentős – bár nem kizárólagos – ösztönzést jelentő népi írók mozgalmát. Természetesen fontos hangsúlyt biztosítva a nemzeti függetlenség és a határon túli magyarság kérdésének. Magyarországon 1956 után a kommunista hatalom – szinte végig – a legfőbb veszélyt a nacionalizmusban látta. Sehol máshol nem volt annyira gyanús évtizedeken át a „nacionalizmus”, mint nálunk. Elegendő a belügyi szervek jelentéseinek nyelvét tanulmányozni.

Nem kevés töprengés után döntöttem, s végül ezt mondtam el az országos gyűlés előtti sajtótájékoztatón: a Magyar Demokrata Fórum mozgalomként koalíciós szervezet, három fő irányzat található benne, a kereszténydemokrata, a liberális és a harmadik utas. Mivel ma a liberális nálunk hellyel-közzel szitokszó lett, amerikai értelemben használják mint balliberálist, nálunk viszont egyáltalán nem erről volt szó. A magyar történelmi hagyományokat és a polgári szabadságjogokat jelentette. Úgy éreztem, hogy a „szabad” demokraták hajlamosak kissé kisajátítani a szabadelvűséget. A harmadik utast pedig a népi helyett mondtam, nehogy populistának fordítsák, s őszintén szólva én ezt az irányzatot akkor valójában baloldalinak gondoltam, a társadalmi igazságosság iránti igény jelen volt gondolkodásunkban. Ezzel pedig az MDF lefedte a parlamentáris demokrácia fő mezőit. Érdekes módon hosszú kort ért meg az irányzatoknak ez a tagolása, még jóval az 1990-es választások után is emlegették.

Ezekben a sűrű márciusi napokban megérkezik Budapestre Ryszard Kapuściński barátunk, a nagyszerű lengyel író-riporter. Jó jel. Ahová ő megy, megdőlnek a zsarnoki rendszerek. Ott volt szerte a földgolyón – Latin-Amerikától Afrikáig és Iránig –, amikor sorsdöntő változások történtek. Természetesen jön az országos gyűlésre, nyugtat meg, amikor programjáról kérdezem.

Marx Károly szobra az országos gyűlés transzparense mögött a budapesti közgazdaságtudományi egyetem aulájában. Példa nélküli
kísérlet
Fotó: Bánkúti András

Vagy-vagy

És eljött 1989. március 11. Marx diszkréten meghúzza magát a kifeszített drapéria mögött, melyen az MDF országos gyűlése fölirat és a két történelmi címer látható. Mintha ünnepségre érkeztem volna. Úgy látom, minden a tervek szerint alakul. Köszönet a szervezőknek! Hajlamosak vagyunk elfeledni a történelemnek azokat a szereplőit, akik nem lépnek a színpadra, de nélkülük nem ment volna az egész. Sorra érkeznek a vendégek, a delegátusok, a diplomaták, az újságírók. Rengeteg van ez utóbbiakból. Itt van Szűrös Mátyás, a parlament új elnöke és Mark Palmer, az amerikai nagykövet. Major Lacit üdvözlöm, ő lett az MSZMP szóvivője, egyetemista korunkból jól ismerjük egymást. Kitűnő nyelvérzéke volt, miskolci fiú, eszembe nem jutott volna, hogy ő itt köt ki, föltehetőleg lakás ígéretével csábították a pártba. Különös helyzet volt, amikor együtt nyilatkozunk a 168 Órának (délután került adásba).

Elmondtam egyébként, hogy a tájékoztatásban és a gazdasági életben az MSZMP továbbra is monopolhelyzetben van, és pártalakítás anyagiak hiányában nem könnyű ügy. A Himnuszt a nagy terem egyik sarkában énekeljük: Bakos István, Fekete Gyula, Csurka István, Joó Rudolf, Csoóri Sándor s jómagam. A pódiumról azután az ideiglenes elnökség nevében Für Lajos köszönti a több mint 700 főnyi közönséget (vendégek és újságírók az MDF-csoportok delegáltjai mellett), 558 küldött képviseli 208 helyi csoportunkat, összesen 13 200 tagot 159 településről. A küldöttek jóváhagyják az országos gyűlés elnökségét (Bene Éva, Bíró Zoltán, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Furmann Imre, Kálmán Attila, Kiss Gy. Csaba, Kozma Huba, Lezsák Sándor), fölváltva ülünk azután a pódiumon. Bíró Zoltán elmondja, hogy minap Csurka Istvánnal együtt tárgyaltak az MSZMP-t képviselő Fejti György kb-titkárral és társaival; hangsúlyozza, csupán informatív jellegűnek tartják a találkozást, hogy az MDF legfőbb követelése az alkotmányozó nemzetgyűlés.

A megnyitóbeszédet Csoóri Sándor tartja: a fórum jövőjéről kell döntenünk, mondja, szerinte találhatunk olyan megoldást, amely a vagy-vagyokat összebékítheti. Most is hangsúlyozza a mentális fordulat szükségességét: „Igazi változások csak akkor érhetők el, ha a bolsevizmus és a megbukott szocializmus emlékét kisöprik Magyarországról és a lakosság fejéből is.” Elhangzanak a különféle hazai és külföldi szervezetek nevében küldött köszöntések, üdvözletek (távirat még Mihail Gorbacsovtól is érkezett). Utána pedig Antall József előadása következik. Tartásán látszik, mekkora jelentőséget tulajdonít ennek a fölszólalásnak. Helyzetelemzéssel kezdi, világosan leszögezi: „Az események felgyorsultak.” Egyértelműen elmondja, nézete szerint az MSZMP-nek föl kell adnia állampárti jellegét, majd hosszasan fejtegeti, hogyan látja a reformpárti kommunista politikusok törekvéseit, ugyanakkor azt hangsúlyozza: „politikai pártokra van szükség Magyarországon a magyar nemzeti demokrácia politikai programjában gondolkodó erőknek is”. Javasolja, hogy a megválasztott elnökség küldjön ki bizottságot a párttá alakulás kérdésének mérlegelésére. Meglehetősen bonyolult kettős szerkezetet vázol föl a mozgalmi MDF-ről és megalakítandó pártjáról. A vége felé említi, hogy milyen erőkkel látja az összefogást szükségesnek: „a népi-nemzeti mozgalom, a polgári demokrácia és az agrárdemokrácia középfelé húzó erőit a kereszténydemokráciában megnyilvánuló világnézeti indíttatású irányzatokkal”. Mindezt kissé hosszasan-unalmasan magyarázza, a teremben mocorgást tapasztalhatunk, egy-egy szórványos taps jelzi, befejezhetné már. Föllépése nem volt meggyőző. Nem tudom, ki hihette akkor, hogy bő fél év múlva ő lesz az MDF elnöke. Maga is érezte a kudarcot, a szünetben kéri, tekintsük semmisnek jelöltségét az elnökségbe.

Világosabb volt Kulin Ferenc fölszólalása, ő egyértelműen a párttá alakulás mellett érvelt, megemlítvén, hogy egyelőre persze vannak ennek anyagi és szervezeti akadályai. Fölhívta arra a figyelmet, hogy a hatalom most már hajlamos elfogadni a többpártrendszer gondolatát, alakulnak is rendre a régi-új pártok, ez azonban megoszthatja az ellenzéket, végeredményben az MSZMP-nek biztosíthatja a választási győzelmet. Beszéde befejezéséül azt javasolja, az országos gyűlés alakítson mielőbb bizottságot a párttá alakulás előkészítésére.

Szűcs István mérnök, százhalombattai küldött hozzászólásában arra hívta föl a figyelmet, hogy az MDF-nek ki kell alakítania álláspontját a KGST-hez fűződő kapcsolatainkról. Egyetértő taps fogadta azt a megjegyzését, hogy érdemes volna minél több közgazdászt és műszaki szakembert bekapcsolni tevékenységünkbe. A szünetekben heves viták folynak a küldöttek között. Egyezkedések, javaslatok készülnek a jelölőbizottságnak és a pódiumon ülőknek. Hogy talán még X vagy Y jó volna, de a listákon szereplőket illetően – ó, ártatlan idők! – nemigen van kifogás. Enökséget, választmányt, etikai és számvevőbizottságot kell választanunk.

A tanácskozás második napján folytattuk a vitát, és elkezdődött a tisztségviselők megválasztása. Később láthattam, milyen szerepet játszott a választásban a gyűlés alkalmi napilapja. A kevésbé tájékozott küldöttek innen is szerezhettek ötleteket. A hozzászólók között volt, aki a szellemi mozgalom jelentőségét emelte ki, mások a pártszerű működés előnyeit hangsúlyozták. Szabad György úgy vélte, a jelenlegi parlament nem alkalmas a törvényalkotó munkára, az új alkotmány elkészítése előtt demokratikus választásokat kell tartani. Joó Rudolf beszámolt nemzetközi kapcsolatainkról, egyértelművé téve, hogy a fórum részt kér a magyar külpolitika meghatározásából. Szigethy Gábor a mozgalom jelleget hangsúlyozta, hatásos pontokban (21-ben) foglalta össze, mit kíván az MDF. Ez került bele azután az országos gyűlés nyilatkozatába is. Regős Sándor szegedi televíziós újságíró a tanácskozáson mikrofonvégre kapta Ryszard Kapuścińskit. „Úgy érzékelem – mondta a lengyel író –, hogy a lengyel és magyar szívek ismét egyforma ritmusra dobognak, éppúgy, akár 1848-ban vagy 1956-ban. A lengyel és magyar helyzet mostani jelentősége nem csupán egyfajta érdekesség, mutatja egyben a mély rokonszenvet is. Hosszú út vár ránk, lassú folyamatról van szó. Tudatában vagyunk ennek, ha már elhatároztuk, hogy erre megyünk. […] Egy olyan kísérletet viszünk végbe, amely példa nélküli a történelemben.”

Antall József 1990 márciusában
Fotó: MTI–Mónos Gábor

Nevek a táblán

A második világháború áldozatainak emlékezetéről többen is szóltak. Ifj. Fasang Árpád javasolta, hogy a húsvét utáni hatodik vasárnap legyen a nemzeti megbékélés napja, amelyen a magyarországi egyházak emlékezzenek a háború idején elpusztult honfitársainkra, az Auschwitzban megölt zsidókra és cigányokra, a hadifogolytáborokban elhunytakra. A tanácskozás elnöksége elismeréssel üdvözölte a kiskunmajsai szervezet kezdeményezését, hogy elhatározták az elhagyott helyi zsidó temető rendbetételét.

Délután „fokozódik” a hangulat, érezhetőek a politikai rivalizálás hullámai, komoly tétek vannak már, hiszen választunk. Fönt ülök a pódiumon, kissé fáradtan már, látom, az elnöklő Csurka mellettem nehezen tartja kézben a tanácskozást. Egész máshol járnak a gondolataim, mikor hirtelen se szó, se beszéd nekem adja át az elnöki pálcát. Próbálom határozottabbra fogni. Fekete Gyula így emlékezik erre: „Csurkával is szembefordul a hangulat, Kiss Gy. Csaba kezéből némiképp kicsúszik az elnöklés.” (Naplóm a történelemnek 1941–2000, 3. 2149. l.). Lehet. Mindenesetre nem siklott félre ekkor sem az országos gyűlés.

Fontos fölszólalás volt a második napon Csengey Dénesé. Hatásos beszédében sikerült megoldást találnia a kezdettől fogva a gyűlést feszítő kérdésre: azt javasolta, hogy a megválasztandó elnökség dolgozza ki a párttá alakulás föltételeit. Úgy látszott, meggyőzőek voltak a szavai, ezt megnyugvással fogadta a terem. Elfogadtuk az alapszabály-módosításokat (hogy például más pártok vagy szervezetek tagjait ne lehessen az MDF-ben tisztségekre megválasztani). Meghallgattuk a szövegezőbizottságok jelentését, majd elfogadtuk a programnyilatkozatot is. Ezután következett a szavazatszedő bizottság jelentése.

Megszületett a 15 főből álló elnökség, írom a nagy táblára a neveket, a legtöbb szavazatot Csengey Dénes kapta, utána Für Lajos és Lezsák Sándor, a leköszönt ideiglenes elnökség mind a hét jelölést vállaló tagját beválasztották, az újak közül Furmann Imre, ifj. Keresztes Sándor, Kozma Huba és Szabó Tamás személyével nőtt a vidékiek aránya. Az írók és humán tudósok mellett vannak már közgazdászok, jogászok is. A választmány összetétele (hiúságomnak hízelgett, hogy a legtöbb szavazatot kaptam) jobban tükrözi egyéb foglalkozások és fővároson túli régiók jelenlétét. Itt volt köztünk Genfből Luka László, aki javasolta a svájci Nagy Lászlót, a nemzetközi cserkészmozgalom egyik volt vezetőjét, így ő is bekerült a választmányba. Estére hajlott az idő, a vidékiek már hazaindultak, amikor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott az új elnökség. Bíró Zoltán, akit ügyvezető elnöknek választott az új testület, világosan elmondta, elkerülhetetlen, amennyiben az MDF részt kíván venni a választásokon, meg kell majd szerveznie pártját, de a választásokig szükség van a választójogi törvényről döntő alkotmányozó nemzetgyűlés fölállítására.

Józan alaphang

Példátlanul nagy nemzetközi figyelem kísérte az országos gyűlés tanácskozását. Összesen 12 külföldi tévétársaság jelent meg, mértékadó hírügynökségek voltak itt, számos helyszíni tudósítás született. Március 10-én a francia AFP így harangozta be a rendezvényt: „Az MDF arra törekszik, hogy Magyarországon a hatalom és a független mozgalmak között megegyezés által történjenek gyökeres változások.” Úgy éreztem, hogy sikerült az általunk formált képet közvetíteni. A Neue Zürcher Zeitung cikkében „visszafogott, józan alaphangot” említett, a mozgalom követelései polgári centrumpárt formálódását sejtetik. „Ez a kongresszus […] egy új szakaszt jelent a Magyarország által megkezdett úton” – olvashattuk a párizsi Libérationban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung második, márciusi 14-i tudósításában írta Viktor Meier: „Rend és nyugalom uralkodott a magyar demokrácia e születési óráján.” Körültekintően elemezte a körülményeket, kiemelte, mekkora taps fogadta a munkásőrség megszüntetéséről szóló követelést. A fontosabb angol lapok is hírt adtak az országos gyűlésről. A londoni The Times tudósítója így fogalmazott: „Az MDF világosan kinyilvánította, hogy számukra mindaddig elfogadhatatlan a kommunistákkal való koalíció, amíg ezt nem előzik meg szabad választások.” Bő terjedelemben tudósítottak az eseményről a lengyel lapok is, de a független krakkói katolikus Tygodnik Powszechny az összképet fölületesnek és hiányosnak tartotta áprilisi cikkében. Ennek a hetilapnak (ők közölték ’87 november végén a lakiteleki találkozóról álnéven írt beszámolómat) itt volt Tadeusz Szyma személyében egyik újságírója, aki részletesen bemutatta az MDF létrejöttének körülményeit, a fórumot pragmatikus mozgalomként említette, amely azért nem alakult párttá, mert különböző eszmei áramlatok híveit tömöríti, és nem kíván részérdekek képviseletére vállalkozni.

Fölszabadult öröm jellemezte a március 14-én a sportcsarnokban tartott ünnepélyes nagygyűlést. Lengyel vendégeinkkel, az Állampolgári Bizottság két krakkói képviselőjével, Stefan Wilkanowiczcsal és Andrzej Potockival mentem oda. Ketten voltak a szónokok: Csurka István és Für Lajos. Jól érzékeltette Csurka, hogy minden változás ellenére a magyar társadalom nagy része bizalmatlan, nem hisz a fordulatban, nehezedő életkörülményei közepette a fő kérdés számára, hogy miként tud felszínen maradni. Súlyos társadalmi feszültségek vannak az országban, és a tárgyalások során sem lehet ezt figyelmen kívül hagyni, hiszen ma is élnek közöttünk sokan kilátástalan sorban: „Ezért tehát a tárgyalóasztalhoz becsületes ember csak úgy ülhet le, ha valami garanciát kap arra, hogy a dolgozó tömeg kiszolgáltatottsága és elnyomorodása megáll.”

Für Lajos magával ragadó, lendületes beszédet tartott, március 15-e szellemében szólott céljainkról. „…arra kell törekednünk, hogy ezt a célt, a nemzet függetlenségét a közeli vagy a távolabbi jövőben, de mindenképpen elérjük.” A napirenden lévő alkotmányozó nemzetgyűlésről: „Szükséges tehát, hogy a mostani parlament átadja helyét egy szabadon és demokratikusan választott országgyűlésnek, alkotmányozó nemzetgyűlésnek.” Világosan leszögezte, hogy nem tartjuk lehetségesnek a koalíciót az MSZMP-vel. Magasan jártak mondatai, érezhető volt a szónok hatása a közönségre. Mintha Kossuth híres megajánlási (1848. július 11.) beszédének a húrját pendítette volna meg, mikor a további szervező munkára biztatott: „Toborozni, toborozni!” (Apám a XV. kerületi csoport tagjaként el is határozta, hogy egy hónap alatt tíz új tagot fog beszervezni.)

Gyakorlati kérdésekről is beszélt a továbbiakban, az anyagi alapok hiányáról és a saját tájékoztatási eszközök fontosságáról. Csúcspontra jutva befejezésül a Bécsből Pozsonyba visszatért Széchenyi 1848. március 15. utáni levelét idézve: „Ha reactió nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, több a polgári erény, mint a dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami – lesz pedig sok!” Tapsviharral válaszoltak a jelenlévők. Nem hiányzott a lengyel részvétel sem. Elhangzott a magyar–lengyel szolidaritás üdvözlete. Majd Stefan Wilkanowicz beszéde következett, ő az Állampolgári Bizottság krakkói részlegének üdvözletét közvetítette. A hasonló helyzetről és a közös sorsról beszélt. Magától értetődő lelkesedéssel fogadták a jelenlévők az ő szavait is. Valójában ezzel ért véget az MDF első országos gyűlése.

(Részletek a Harminc év után: 1988/1989 című, a Nap Kiadónál megjelenő kötetből)

Kiss Gy. Csaba

A szerző az MDF alapító tagja, művelődéstörténész, az MTA doktora

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (663) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (5838) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tv fotel (65) Egészség (50) Tereb (139) Vetítő (30) Belföld (6) Kultúra (6) Nagyvilág (1464) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Történelem (14) Politika (1579) Jobbegyenes (2204) Autómánia (61) Heti lámpás (256) Irodalmi kávéház (509)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>