Mindenki harca mindenki ellen.” 
„Ember embernek farkasa.”
(Thomas Hobbes)

A világ veszélyes hely és egyre veszélyesebb.

Mint ahogy az is, hogy felszámolhatók az emberek közötti egyenlőtlenségek, vagy hogy a golyóbison minden nép egyformán akarja a nyugati típusú szabadságot és igenli a liberális demokráciát, hogy csak a legjellemzőbb törekvéseket említsük. Az az aktuális időpillanatban folyamatosan fennálló, zavarónak ható tény, hogy a világ egyenetlen és még nem történt meg a világ népeinek egyetlen világkormányzásban való egyesítése a liberális demokrácia vagy valamilyen más kommunisztikus elképzelés égisze alatt, az utópisták szerint csak esetlegesség. 

A magyarázat szerint mindez csak azért van, mert nem ismerte még fel mindenki, hogy mi lenne az „igazi” érdeke (tehát fel kell őket világosítani vagy kényszerrel kell ráébreszteni arra, hogy mit is kellene akarniuk „igazán”), vagy azért van, mert szükségszerűen vannak olyanok, akik eltorlaszolják az egyenlőség, a szabadság, az igaz­ságosság, a liberális demokrácia útját. Akikkel szemben természetesen így igazolt akár az erőszakos fellépés is az elérendő univerzális jó érdekében (ezek lennének a diktátorok és diktatúrák).

Túl azon, hogy a felvilágosítás, kényszerítés, a zsarnokokkal szembeni igazolt fellépés is hozzájárulás a világban fellelhető erőszakmennyiséghez, mind a mai napig kedvenc teóriáknak számítanak ezek a tarthatatlan, ám mégis kikezdhetetlen felfogásai az emberiség nemes eszméinek. 

Nyilván ez nincs így, ezt mindenki tudja, erről szól a hétköznapi tapasztalatunk, de ettől ezek még virulens és erős politikai eszmék, amelyek kiváló alapul szolgálnak adott esetben akár erőszakos cselekmények igazolására is.

Talán azért divatosak még mindig, mert az emberek inkább a békét választanák és nem a háborút, biztonságra vágynak és nem káoszra, nyugalomra és nem instabilitásra.

A biztonság mindent megelőz.

Ennek felismeréséhez azonban nem kell utópistának lenni, sőt elsősorban realistának kell maradni. Ha kinézünk az ablakon, azt látjuk, hogy nem csökken, hanem éppenséggel nő a világban zajló fegyveres konfliktusok száma. Zajlik harc államok között (Ukrajna és Oroszország, Izrael és Irán), államon belül (egy sor polgárháború van a világban: Szíriában, Jemenben, Szudánban, Szomáliá­ban, Etiópiában, Líbiában és így tovább), a szervezett állam ellen (drogháború Mexikóban, az Iszlám Állam felkelése Irakban vagy bandaháborúk Mianmarban, vagy épp Haitiben, ahol teljesen szétesett az állam, 2021 óta nincs sem elnök, sem parlament); egyes törzsek (Afrika nagy részén) vagy éppen milíciák (Kolumbia, Venezuela, Ecuador) és etnikumok között (a török–kurd konfliktus, Indonéziában a pápuai szeparatistákkal szemben stb.); és szerte a világban történnek vallási indíttatású terrormerényletek (Észak-Afrikában, Európa nagyvárosaiban).

Mi itt Európában még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Maga az Európai Unió is azért jött létre, hogy legyen jólét (gazdasági együttműködés és prosperitás) és béke (ne legyen háború). Ez volt a rációja az unió létrehozásának, és ez az erénye is, amiért érdemes fenntartani.

Az európai elit jó ideje a tűzzel játszik, az ukrán konfliktusban a háború folytatását akarja és nem a békét, és ezzel az eszkalációt kockáztatja, azt a kimenetelt, hogy a háború beköltözik Európába. Ez nem egy utópista gondolat, mert az erőszak már beköltözött. Azzal, hogy Európa kinyitotta a kapuit a migráció előtt, az erőszak és a terror otthonra lelt Európa nagyvárosaiban. A rettegés, a félelem, a bizonytalanság a nyugati nagyvárosi ember alapélménye lett. Erről Párizs, Barcelona, München is tudna mesélni. Ha meg ráadásul Európa úgy dönt, hogy gyorsított eljárásban kinyitná a kapuit egy háborúval sújtott ország előtt, akkor még tovább fogja tetézni saját baját. Ukrajna felvétele hajmeresztő gondolat, ami csak akkor védhető, ha tényleg tönkre akarjuk tenni magunkat.

Kis túlzással azt mondhatjuk, ma már nincsenek szigorú értelemben vett lokális konfliktusok. Azzal, hogy mindenki mindenkivel össze van kötve, hogy az utazás, a kereskedelem, az információ globálissá vált, egy valahol Közép-Afrikában kirobbant polgárháború éppúgy hatást gyakorolhat az életünkre (tömegek indulnak el onnan Európa felé), mint ahogy nyilvánvaló hatást gyakorol a közel-keleti helyzet eszkalálódása (terrormerényletek vagy éppen az energiaárak elszabadulása képében), vagy a háború és a káosz importálása saját határaink közzé (Ukrajna EU-csatlakozása).

Magyarország pedig tényleg egy biztos pont a bizonytalan világban. Ezt is mindenki tudja, és ez is hétköznapi tapasztalatunk. Itt nincs illegális migráció, az illegális bevándorlók száma: nulla, itt nincsenek terrormerényletek és élhető a város, biztonságos Budapest. Magyarország nem háborút akar, hanem annak a lezárását, nem belekeveredni, hanem abból kimaradni. Az égbeszökő energiaárakat a rezsicsökkentés tartja kordában, az inflációt kormányzati intézkedések egész sora igyekszik letörni, a gazdák érdekeit vétóval védik, Ukrajna EU-tagságáról pedig nem Brüsszel, hanem a magyar emberek döntenek. Nélkülünk nincs felvétel.

Az, hogy a veszélyek korában Magyarország egy biztonságos sziget a bizonytalan világban, az nem magától van, nem jó szerencse dolga, nem a véletlen műve, hanem tudatos politika eredménye. Hogy van egy jól szervezett állam, amely megvédi a polgárait, garantálja a biztonságot és kívül tartja a veszélyt.

Azért, hogy az ebből fakadó veszélyes és kaotikus állapotot elkerüljék, az emberek megállapodnak abban, hogy lemondanak bizonyos jogaikról, és egy szuverén hatalomnak, az államnak adják őt, őket. Ez a társadalmi szerződés teszi lehetővé a béke és a rend fenntartását. Vagyis egy erős és jól szervezett állam nélkül nincs nyugalom, rend és kiszámíthatóság.

Nem kell hobbesiánusnak, de még fideszesnek sem lenni ahhoz, hogy azt mondjuk, a biztonság az egyik legjobb érv a Fidesz mellett, ha az a kérdés, hogy majd kire adjuk a voksunkat a 2026-os választáson.

G.Fodor Gábor - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>