Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Milos Zeman az egekig magasztalta Orbán Viktort

Milos Zeman az egekig magasztalta Orbán Viktort

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A magyar nép támogat téged...

mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés” – írta Milos Zeman cseh államfő az Orbán Viktor magyar kormányfőnek írott gratuláló táviratában hétfőn.

A cseh államfő hangsúlyozta, hogy a cseh-magyar kapcsolatok kitűnőek, jól fejlődik az együttműködés az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni. „Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik mind a kölcsönös, mind a nemzetközi együttműködés terén” – szögezte le Milos Zeman, s kifejezte reményét, hogy jövő márciusban lejáró mandátuma végéig még találkozni tud Orbán Viktorral.

Petr Fiala, cseh miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a választási győzelméhez, majd a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el”. Fiala kifejtette, bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába.

Andrej Babis volt miniszterelnök kijelentette: Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak.

Ivan Bartos, kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter, a Kalózpárt elnöke a Twitteren megjelent bejegyzésében bírálta Orbán Viktort, mert szerinte arra alapozta a kampányát, hogy nem bántja meg a Kremlt, valamint terjesztette az ukrán vezetés elleni orosz propagandát. Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház, valamint a TOP 09 párt elnöke szerint a magyar választások egyik következményeként legalábbis egy időre vissza kellene fogni a visegrádi együttműködést.

]]>www.demokrata.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Tereb (146) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Egészség (50) Politika (1582) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Életmód (1) Nézőpont (1) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>