Hiszen látszólag mindent elért. A bulvárlapok épp az ilyen fickókról írják világszerte, hogy a mai kor csúcsragadozói. 50 év körüli férfi, sportol, jóképű, sikeres, dollárban számolva százmilliói vannak, repked fel-alá a világban. Húszmilliós ház a francia Riviérán, Saint-Tropez-ban. Tízmilliós Miamiban, otthonok Dublinban, New Yorkban, San Franciscóban, de mégsem boldog.

Férfiként nem boldog, mert a nők nem rá vágynak. 

Álltunk a gyönyörűen ápolt kert végében, és a tavaly elvált férfi (elhagyta őt a mindig elégedetlen francia feleség), az amerikai üzletember azt találta mondani, hogy ma már a férfiideál egyáltalán nem olyan, mint régen volt. A nők mást akarnak, mint korábban. Az ideális férfi nem stílusról szól, öltözködésről vagy épp a pénzről, nem a pozícióról vagy esetleg a viselkedés kifinomultságáról. Ma csak egyetlen dolog számít. Hogy a férfi legyen érdekes.

Ez ma a férfiideál.

Ő legalábbis így gondolja, és dúsgazdag emberként arról panaszkodott, hogy hiába a vagyon, a nők szemében ő mégsem érdekes. Az amerikai kórházak légkondicionáló rendszeréhez gyártott szűrő hiába hoz sok-sok milliót évente a konyhára, a nőket ez nem hozza lázba.

Miközben neki ez az élete. Ezzel foglalkozik naphosszat, és még ha rengeteg dologról tudna érdekesen mesélni, számtalan téma iránt érdeklődni, a nők a dögunalmas teendői miatt őt akkor sem tartják érdekesnek.

Abban valószínűleg igaza van, hogy ma már talán tényleg nincs férfiideál. Pontosabban sokféle létezik. A kisportolt, napbarnított pólójátékos éppúgy sikolyokat csal a nők ajkára a világ bizonyos pontjain, mint ahogy a metroszexuális jólápoltságtól, puha bőrtől és parfümillattól is elalélnak nők Párizsban vagy New Yorkban. Miközben Dél-Franciaországban, ahol, ugye, mi a kertben álltunk, a gondoskodásban, nem pedig az izomzatban erős férfi tűnik sok-sok nő vágyott ideáljának. 

Az egykori francia gyarmatokon felnőtt „feketelábúak” (pied-noir) magukkal hozták egy másik kor szellemét, és ezt a mai napig árasztják magukból. A család és a nő tiszteletét, aminek a világ sok pontján manapság reneszánsza van. Miközben milliók poros, avítt férfigondolkodásnak tartják azt, ha valaki házasodni, aztán nőt eltartani akar, nem pedig egyenjogúan, partneri viszonyban élni, főzni, mosogatni, gyereket pelenkázni.

Nem tudom…

Valószínűleg annak volt igaza, aki nemrégiben arról írt cikket egy amerikai magazinban, hogy ha elénk tesznek az elmúlt évtizedek mindegyikéből utcaképeket, akkor azonnal meg tudjuk mondani, hogy a fotó mikor is készült. Mert jellegzetes lesz a nők frizurája, a ruhák szabása, az autók és az épített környezet. A divat ugyanis akkoriban „hegemón” volt, az épp aktuális ízlés át- és kisugárzott mindenre. Viszont ha a mostani utcaképet nézzük: ma épp az a stílus, hogy nincs stílus. Megy minden.

A férfiideál is ilyen. Hogy most épp nincs. Mert megy minden. Az izom és az agy, a sminkelő húszéves fiúk éppúgy, mint a testzsírindexükért aggódó edzőtermi macsók.

Talán tényleg az amerikai ismerősömnek van igaza. Ma egyetlen univerzális elvárás van a férfiakkal szemben: legyenek érdekesek és szórakoztatók. Mert a mai világ felpörgő szórakozásvágya efelé sodorja a nők elvárásait.

Hogy a párjuk, a férfi, akit szeretnek, a szórakoztató változatosságot nyújtsa nekik.

Nem örökké persze, mert az unalmas, de azért sokáig…

Frei Tamás - metropol.hu