De aki efelett örvendezik, az is törölje le az elégedett vigyort. Vannak tisztáldozataink is, hiszen Aczél Endrét élete első őszinte mondatáért azonnal eltanácsolták a Népszabadságtól. Aczél tényleg nem igyekezett kedves vagy polkorrekt lenni. Szegény hülye azt hitte, hogy egy nemi erőszak tényállásánál számítanak a körülmények, meg az, mi történt valójában. Emlékezhetett volna rá, hogy hány olyan lincselésen vett már részt, ahol ez utóbbiak rohadtul nem számítottak. Akasztják a III/III-ast. Igaz, egymást.

Csapó Gábor, más okból, de szintén elkövette azt a hibát, hogy uszodát látott emberként felvetette, hogy a „sértetti közrehatás” értékelése sem másodlagos. Őt se látjuk most majd egy darabig, de hát a szólás és gondolatszabadság mindenekelőtt.

Persze lehet, csak Gyárfás Tamást unta meg valaki, de ez kicsit nagy hadműveletnek tűnik ehhez. Egyébként Gyárfásról csak egy jót lehet elmondani, azt, hogy a pletykák szerint ő nyíratta ki Fenyő Jánost, amivel gyanítom többet tett a magyar közélet tisztaságáért, mint bármilyen le nem számoltatási kormánybiztos.

Emellett Gyárfás hosszú ideje sikeres és ezért mindenki okkal gyűlölheti, akinek nem telik sportszövetségre.

Ráadásul meg merte védeni az évtizedek alatt kiválóan teljesítő szakemberét! Kérdés a sapkáról: akkor mit kapott volna, ha azonnal kihátrál mögüle! Tipp: ugyanezt. Sosem bocsájtom meg a libbant sajtónak, hogy emberi viselkedést vagyok kénytelen tulajdonítani Gyárfásnak.

De ne legyünk ízléstelenek, nem az uszodában vagyunk.

Szóval jelenleg ott tartunk, Kis László másokat is erőszakolt, az edzők meg úgy általában verték a gyerekeket, meg a tanítványaikat, és doppingszerekkel etették őket a nyolcvanas évek végéig. Ez megint több teljesen különböző kérdés összemosva.

Így alaposabban meggondolva, ki hiszi el, hogy egy átlagos, normális gyerek 5 éves korától hetente hatszor hajnalban magától elmegy úszóedzésre? A drága kedves szülője cipelte oda már a hatvanas években is. Aztán azt ki hiszi el, hogy csupán az edző személyes bája hatására a gyerek leússza a maga sok kilométerét olyan sebességgel, ami garantálja a szakvezetés prémiumát és az évi többszöri nyugati utazást?

Persze mindig van egy-egy ilyen adottságú gyerek, de a többséget a szülői nyomás és a dresszúra viszi rá és tartja benn az élsportban.

Egészen a liberalizmus világméretű győzelméig, a nevelési folyamatba belefért az, hogy a szülő, a tanár, az edző egy-egy pofon alkalmazásával jelöljön ki határokat. Manapság rafináltabb marketingeszközökkel veszik rá a gyerekeket az élsportra.

A gyerekek bizonyára beszéltek otthon az edzésekről, elmesélték milyenek az edzők. Akár nem merték elmondani a gyerekek otthon, mi zajlik az uszodában, akár a szülők tudomásul vették azt, a szülői felelősség hatalmas az évekig, évtizedekig zajló (állítólagos) terrorban.

Ha az én gyerekemnek adott volna doppingszert az edzője és én megtudom, valószínűleg kitapostam volna az edzőbácsi belét. Miután szinte mindegyik úszóedzőnek van bele, a többi szülő ezek szerint megengedőbb volt. A nyolcvanas évek második felében már azért nem volt akkora kockázat kirobbantani egy ilyen ügyet, különösen, ha az ember saját gyereke az áldozat és sok más gyerek is veszélyeztetett.

De mindenki kussolt. Vagy nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogy ma arra emlékeznek egyesek.

Nem tudom elhinni, hogy a kis úszópalánták szüleinek nem tűnt fel, csemetéikre ráugrott néhány kiló izom hirtelen, vagy javultak 10 másodpercet százon néhány hónap alatt? Ugyan már. Az uszodai, edzőtermi ügyekről mindenki tudott és tud ma is. Az általános sportvezetés, a szakági vezetés, az egyesületek vezetői, mindegyik edző és bizony a versenyzők, sportolók is, valamint a gyerekek szülei is. Ha egy edző látta, hogy a szomszéd pályán a másik edző versenyzője mekkorát javult, pontosan tudta, hogy nem a kartempója fejlődött annyit.

És Kedves Olvasó Te is pontosan tudod, hogy a hetvenes évek óta mindenki igénybe veszi a modern (orvos)tudomány minden eszközét a személyes és a nemzeti siker érdekében. És azt is tudod, az edzők a legritkább esetben motiválják a kedvességükkel a tanítványaikat a jobb teljesítményre. És mégis szurkolsz, mégis boldog vagy, ha nyerünk. Ahogy én is. Mert ilyenek vagyunk.

Pedig én semmi pénzért nem erőltetném rá a gyerekemre az élsportot, nem adnám egy edző kezére. Szerintem nem ez a boldog élet titka. Különösen úgy nem, hogy tisztességes eszközökkel szinte már semmi esély a sikerre. A legborzasztóbb az, hogy nem is tudhatjuk, kik a ritka kivételek, akiknél a tehetség és az akaraterő elég.

Ettől függetlenül legyen átkozott mindenki, aki gyerekeket doppingol vagy arról tud és eltűri. De az is, aki ezt a botrányt kirobbantotta. Gyereket az ő kezébe sem adnék.

]]>www.tutiblog.com]]>