Ma 2018 szeptember 23. Tekla napja van. Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.
Marosán fattyai

Marosán fattyai

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Csak, hogy tudjuk kik is ezek valójában!

– Ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem – bűzhödte bele az Országgyűlés légterébe Jakab Péter, a Ballik új parlamenti egzisztenciája. A nemzeti oldalról Heller Ágnes ölébe átsimicskázott dezertőr párt tahója mellé nem volt rest, és felzárkózott egy másik tahó, bizonyos Tordai Bence, ami – mintha csak kültelki söntésben kedélyeskedne – Orbán úrnak próbálta szólítani a miniszterelnököt.

E két izé szót, sőt, betűt sem érdemelne, hiszen mulandó rühecskék csupán a magyar nemzet testén, legkésőbb 2022-ben mind elfelejtjük azokat. A jelenség azonban árulkodó és beszédes, hiszen pontosan kijelöli nevezett létformák helyi értékét.

Az pedig az intellektuális és erkölcsi genezisüknek tekinthető Marosán Györgyben gyökerezik. A véresszájú komcsi pék tudott ugyanis akkora ordas suttyó lenni, mint az említett két ázalag.

Akik alapvetően cáfolják a biológia eddig öröknek hitt tételeit. Jakab és Tordai ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy a gyökérből bizonyos esetekben nem hajtás, hanem újra gyökér lesz, és a sarjadás nem felfelé indul, hanem létét a trágyában gazdag televényben teljesíti ki.

Ez azonban a legkevésbé sem kívánatos az Országgyűlésben. Ezért innen javasoljuk Kövér László házelnöknek, illetve minden épp ülést vezető parlamenti alelnöknek, hogy bátran éljenek az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény adta eszközökkel: „ha a képviselő az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegi, az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül javasolhatja a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből, illetve az 51/A. § alkalmazásával a képviselő esedékes tiszteletdíja csökkenthető.”

Itt az ideje a magyar Országgyűlés üléstermét Mikroszkóp-színpadnak vélő és annak megfelelő „humorral” izguló lényegtelenek helyükre küldésének.

Ágoston Balázs - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (32) Irodalmi kávéház (439) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (2922) Autómánia (61) Heti lámpás (179) Tereb (125) Gasztronómia (538) Kultúra (3) Gazdaság (592) Mozaik (2) Mozi világ (440) Életmód (1) Vetítő (37) Egészség (50) Sport (726) Politika (1570) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Jobbegyenes (1365) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (4) Nagyvilág (1282)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>