Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
Lelepleződik Gyurcsány mesterterve

Lelepleződik Gyurcsány mesterterve

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mint sok mindenhez, ehhez sem árt egy palack jóféle kékfrankos.

– Ha már ők komolyan veszik magukat, vegyük mi is komolyan őket – mondom a barátomnak, amikor este egy bor mellett rátérünk a sötét listára, amelyiket a DK az árnyékban összelapátolt.
– De nem lehet – mondja ő.
– Már hogyne lehetne. Gondolj bele, aki ezt a névsort összeállította, az sem hülyébb, tapasztalatlanabb nálad vagy nálam. Sőt, biztos nem csak látott már politikai vezetést, hanem gyakorolt is. Mitől lennénk mi ennyivel okosabbak? – kérdem.
- De ez a lista idióták gyülekezete! Mindegyiket 10 perc alatt nevetségessé teszem én is. Csak azért lehettek eddig a porondon, mert Gyurcsány fenekéből bújtak ki. Maga Dobrev alig tudott két korrekt mondatot elmondani a bemutató során, Kálmán Olga meg belebakizott abba a háromba, ami neki jutott.
– És ezek a feketeövesek! Meg a Vadai, akinek annyira fontos, hogy árnyékminiszternek nevezzék, hogy meg sem jelent.
– Igen, én is ezt mondom. Ez a névsor egy beismerés, maga a csőd – erősködik, és belehörpint a sok dumától már jól meglevegőztetett borba.
– Ezzel egyezem. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mi ezzel a szándék. Mert hogy Gyurcsány ennyiszer nem lövi magát lábon, ha nincs valami csavar a dologban, az biztos. Nézzük a DK érdekeit. Az egyik, a legfontosabb, hogy egyedül maradjon a sötét oldalon, ne kelljen egy percig se harcolnia a vezető szerepért.
– Igen, erre jó! Bemutat tucatnyi félkegyelműt, mondván, ezek is jobbak nálatok, virítsátok a lapjaitokat! A Jobbiktól, a Momentumon át, egészen a Párbeszégig (van még ez a párt?) meg tele a nadrág, mert nekik még ilyenek sincsenek, ha egyáltalán van a pártjaiknak összesen ennyi tagja.
– Rendben, megalázza az ellenfeleit és megsemmisíti. De mi lehet a másik cél, amit ez eltakar? Miért támogatná ezt bárki külföldről? Mert anélkül Gyurcsány (is) egy politikai nulla, vagy inkább hulla. – Kintről nézve gondolom ez azért lehet jó, mert összeszedhet akár 15%-ot is, vagy neadj' Isten 20-at, de marad hely még egy Macron- vagy Zelenszkij-félének, akit választás előtt majd felépítenek, és vagy békével vagy zavargásokkal, de mindenképp dollármilliókkal megpróbálják ráerőszakolni a szavazókra. Vagyis átállítani a magyar szekér rúdját liberálbolsevik irányba. Csak így maradhat a kígyózó kígyó hatalomban.
–Te mondtad! Másképp szerintem se jut kormányra. De né' elfogyott a bor, pedig alig ittunk.
– Jó társaságban – egy pohár bor mellett – röpül az idő...

Üdvözlet, KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Történelem (18) Heti lámpás (313) Nézőpont (1) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tv fotel (65) Belföld (11) Flag gondolja (36) Kultúra (9) Jobbegyenes (2801) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Életmód (1) Egészség (50) Mozi világ (440) Tereb (146) Mondom a magamét (7593) Szépségápolás (15) Gazdaság (708) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>