Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Így népszerűsítik a kommunizmust állami pénzből

Így népszerűsítik a kommunizmust állami pénzből

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nem képzeljük, hanem állítjuk: a Kassák Múzeumban a véres Tanácsköztársaságot mentegető, történelemhamisító tárlatot rendeztek a magyar állam finanszírozásával.

Amint azt a július 11-i Magyar Időkben olvashatták, az 1919-es budapesti kommünt népszerűsítő Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója kiakadt sorozatunk legutóbbi írásán (is). Prőhle Gergely visszautasította állításainkat – mindezt úgy, hogy semmit sem cáfolt.

De megtudtunk egy fontos informá­ciót, ami a témánkba vág. Mint írja, a Nemzeti Kulturális Alap illetékes kuratóriuma is támogatta a tárlatot. „E kuratórium, amelynek politikai éberségét persze majd egy újabb írásban szintén meg lehet kérdőjelezni, többnyire a Magyar Művészeti Akadémia tagjaiból, többszörösen díjazott képzőművészekből áll” – írja, majd így folytatja: „Csak nem képzeli a szerző és az olvasók, hogy ez a jeles grémium »az 1919-es magyarirtásról« szóló áhítatos megemlékezést támogatott volna?”

Talán sokan félreértették sorozatunk előző részét, így kénytelenek vagyunk egyértelműbben fogalmazni. Nem képzeljük, hanem állítjuk: a Kassák Múzeumban a véres Tanácsköztársaságot mentegető, történelemhamisító tárlatot rendeztek a magyar állam finanszírozásával. Ennek a teljes pénzügyi hátterét nem láttuk, köszönjük Prőhle úrnak, hogy a saját szerepe mellett másokra is felhívta a figyelmet.

Ennél már csak az a szórakoztatóbb, hogy a botrányos tárlatnak az a Csatlós Judit a kurátora, aki 2012 decemberében anarchista „szabad művész” barátaival megzavarta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlését. Egy ilyen harcias hölgynek nyilván nem lehetett ellenállni, amikor pénzosztásra került a sor, esetleg most már felvehetnék az MMA-ba, hogy havi tiszteletdíj is növelje a megtakarításait. Viszont hogy az illetékesek kevésbé aludjanak jól, jelezzük, birtokunkban vannak a tárlatvezetések hangfelvételei is.

Amíg most sokaknak liftezik a gyomra, utazzunk le Szegedre, ahol – mint ahogy a Népszava a július 8-i számában írja – újra felállíthatják Lenin szobrát. Kiss István szobrászművész robusztus műalkotását a nagy októberi szocialista forradalom ötvenedik évfordulóján, vagyis ötvenegy esztendeje avatták a megyei pártközpont épülete előtt. Lenin 1991-ig állt a vártán, amikor is eltávolították a helyéről. Előbb a múzeum algyői barakkraktárába száműzték, majd a makói Hagymaház fogadta be, onnan költöztették vissza Szegedre. A múzeum kétféle újrahasznosításában gondolkodik. Elképzeléseik szerint fészert húznak fel a jelenleg a szabad ég alatt lévő szobrok és régi, faragott kövek fölé. Ám az is lehet, hogy Lenint a Tanácsköztársaságra emlékező libás asszonnyal együtt a kapu mellett emelt talapzaton állítják újra szolgálatba, fogadószoborként – írja a Népszava.

Lenin és a Tanácsköztársaság nosztalgiájában igazából semmi meglepő nincs, főleg ha kiseprünk némi szemetet például a képzőművészeti világ szőnyege alól. A vörös csillag és a hozzá kapcsolódó különböző önkényuralmi motívumok művészeti feldolgozása sokaknak megdobogtatja a szívét, és bizony nem keveset adnak azért, hogy ilyen munkák díszíthessék a szobájuk falait. Egész Európára kiterjedő iparág épült ki, amelynek az egyik budapesti „elosztóhelye” a Knoll Galéria.

Rutinosabb olvasóink már nem csodálkoznak azon, ha azt írjuk: ez sem működne tetemes állami támogatás nélkül, akárcsak azok a művészek, akik ellátják „áruval” az üzletet, például Nemes Csaba politikai konceptművész. Ő az egyik fő anarcho-kultúrmarxista propagátor, természetesen egyetemi katedrával Pécsett. Anarchista megmozdulásai során mindenre lő, ami magyar, konzervatív vagy a valláshoz, kereszténységhez kapcsolódik. Nemes Csaba a nemrég elhunyt Birkás Ákos művész úr egyik szellemi utóda, tehát bőven volt kitől tanulnia. Birkás úr legközelebbi hölgyismerőse Sasvári Edit volt, a PIM alá tartozó Kassák Múzeum jelenlegi vezetője, akivel Prőhle úr közösen jegyzi a már említett nagyszerű tárlatot.

Mivel a PIM-et már biztosan unják, így sétáljunk át a Ludwig Múzeumba, ahol csodálatos áthallásokkal mutatták be és aktualizálták a véres ukrajnai polgárháború művészeti hátterét. „Permanens forradalom! Trockista kiállítás a Ludwig Múzeumban Fabényi Júlia gondozásában” – olvashatjuk az ugyancsak állami támogatásból élő Artmagazin ajánlójában. A választások előtt nyilván nagy igény volt arra, hogy bemutassák a trockista forradalmárok ukrajnai világát, hiszen – mint írják – bátran ajánlható, a magyar közönség számára valószínűleg sok azonosulási pontot és inspirá­ciót nyújt a kiállítás. Természetesen a gender- és melegpropaganda sem maradhat ki. Megtudhatjuk: a kiállítás másokon kívül reagál még a szélsőjobboldali csoportok térnyerésére és a kritikai művészet – vagy LMBTQ csoport tagjai – ellen elkövetett agressziókra is.

Gulyás Gábor korábban a MODEM-et, majd a Műcsarnokot, most a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumot irányító múzeumigazgató. A képzőművészetben befolyásos ember, azt szokták róla mondani: sajátjának érzi ezt a világot, amelyben terpeszkedik, mint kaszáspók a lucernásban. Gulyás úr nemrég jobboldali intézményvezetőként – legalábbis ezt írták róla – állt ki Prőhle Gergely és Ókovács Szilveszter mellett, akik szerinte sorozatunk miatt politikai támadás áldozatai. Mert, mint mondja, nálunk az is politika, ha nyáron süt a nap. Nem úgy, mint az általa vezetett Art Capitalben. Hogy ott mennyire hiányzik a politika, arra a későbbiekben még visszatérünk, most csak egy példa.

Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) kurátora Julian Rosefeldt berlini filmes művész Manifesto című alkotását hozta el Budapestre, amire külön művészi installációkkal készültek az MNG-ben, szigorúan állami támogatásból. Nyilván Gulyás úrnak is megtetszett a film, június 9-én azonnal díszvetítést szervezett neki Szentendrén. Mert hát a Kommunista kiáltványt meg mindenféle egyéb kultúrmaxista manifesztumokat összegyűjtő alkotást kár lenne kihagyni a magyar kultúrából. Bővebben nem elemezzük, úgyis azt vágnák a fejünkhöz a művelt baloldali értelmiségiek, hogy nem értünk hozzá.

A film legvégén található egy érdekes epizód. A színésznő hajléktalannak van beöltözve, és vérben úszó, kikerekedett szemekkel a néző szemébe ordítja a forradalmi felszólítást: „Azok számára, akik nem értenek bennünket, végtelen megvetéssel csak azt mondhatom: bár bíráinknak hiszitek magatokat, egy nap majd mi ítélkezünk felettetek.”

Mi értünk a szóból, így tovább is állunk, mert nem hiszik el, de Budapesten újra előkerült Trockij, ezúttal Frida Kahlo ágyából, aki anno igen mélyreható barátságáról biztosította az ifjú forradalmárt, mindezt Lenin-, Sztálin- és Marx-portrék alatt. „Férjéhez hasonlóan Frida is mélyen hitt a kommunizmusban, és ágya fölé tűzte Lenin, Sztálin, Marx és Trockij képét. Utóbbit aztán az ágyába is fogadta. Az nem világos, hogy ebben mennyi szerepe volt a világnézeti rajongásnak, és mennyi a bosszúnak, hogy megfizessen Rivera egyre gyakoribb kicsapongásaiért. Az biztos, hogy a nő által csak »kecskebakként« emlegetett Trockij teljesen megőrült Fridáért, és végül azért kellett feleségével együtt elköltöznie, mert a viszonyuk kezdett veszélyessé válni. Két évvel később Trockijt meggyilkolták, Fridát pedig letartóztatták potenciális gyanúsítottként, mivel ismerte a merénylőt” – írja a HVG.

A Frida Kahlo-kiállítást Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozatta Budapestre, amivel nincs esztétikai problémánk, ha már egyszer ilyen nagy a baloldali forradalmi hangulat a magyar fővárosban. A mexikói kommunista művésznő megismertetését alapos bemelegítéssel indították el még tavaly, különféle rendezvényeket szervezve. Például a szombathelyit így hirdették meg: „Menstruá­lok, szőrös vagyok és bajuszos – Frida Kahlo-emlékkiállítás a képtárban”.

Viszont ha nemcsak nosztalgiázni szeretnének Lenin, Sztálin és a dicsőséges Tanácsköztársaság időszakáról, akár komolyabban is elmélyíthetik a tudásukat, hiszen a Politikatörténeti Intézet köré csoportosuló hithű marxista történészek komoly tudományos munkákkal gondoskodnak arról, hogy megfelelő elméleti és ténybeli alapot kapjanak az érdeklődők. Könyvsorozat is indult, a köteteket nemrég mutatták be a budapesti könyvfesztiválon Hajdu Tibor, Pók Attila, Romsics Gergely és Csunderlik Péter részvételével. A Napvilág Kiadótól biztosan számíthatunk a folytatásra, hiszen az egyéb egyedi támogatások mellett nemrég kaptak ötmillió forintot kiadói programjuk megvalósítására.

Ezzel be is igazolódott Zoltán Gábor író aggodalma, aki így fogalmazott a Magyar Narancs június 7-i számában, amikor megkérdezték tőle, hogy mitől fél a legjobban: „Orbánék következő lépésétől. Mindig megvan, hogy éppen mit akarnak megszerezni, elpusztítani. És hát azt is megmondták, hogy nincs ránk szükség, övék az ország. A baloldaliak, liberálisok, homoszexuálisok, a nemzetidegen elemek menjenek el innen.”

Nem csoda, hogy Alföldi Róbert július 8-án úgy nyilatkozott a Mediapart francia portálnak – a HVG fordítása alapján – az országban zajló folyamatokról: „Igazából úgy érzem, mintha nyomás alatt lennénk egy kuktában, mint a kommunizmus idején: vannak dolgok, amiket nem mondhatunk ki nyilvánosan, de azért érezzük a közösséget, a szolidaritást azok között az emberek között, akik nem támogatják azt az irányt, amerre Orbán viszi az országot.”

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Életmód (1) Flag gondolja (36) Sport (729) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Történelem (17) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Tereb (146) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>