Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
kavegyurcsbotka.jpg

Hivatalos: Botka (Rolex Laci) eltapsolta a szegedi uszoda 16 milliárdját!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Botkáék az uszodára szánt támogatást költhették el.

Még egyetlen település esetében sem volt példa arra a Modern városok program során, hogy egy önkormányzat ne tudjon vagy ne akarjon a felszólítás ellenére sem elszámolni az állami támogatással – állítja a Miniszterelnökség. A szocialista Botka László vezette Szeged szolgáltatta erre az első precedenst. A Csongrád megyei város önkormányzata azt állítja, ők a beruházás minden szakaszában törvényesen, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben jártak el.

Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) a Miniszterelnökség a szegedi fedett uszoda építésével kapcsolatban, mert a Botka László (MSZP) vezette önkormányzat a kötelező elszámolást a jogszabályi előírások és az ismételt felszólítás ellenére sem küldte meg – számolt be róla tegnap a Délmagyar.hu.

Mint írták, Szeged a Modern városok program keretében összesen 16,2 milliárd forintot kapott az államtól az uszoda építésére, amelyből idén 12,1 mil­liárd forint érkezett meg a város számlájára. A Miniszterelnökség szerint amellett, hogy a szegedi városvezetés átláthatatlanná tette a hazai forrás felhasználását, annak gyanúja is felmerül, hogy az önkormányzat nem a beruházásra fordította a támogatási összeget. Mint írták, Szeged vezetése a tárca felszólítására sem volt hajlandó áttenni az összeget a kereskedelmi számlájáról a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára.

A Miniszterelnökségnek a laphoz eljuttatott tájékoztatása szerint még egyetlen település esetében sem volt példa arra a Modern városok program során, hogy egy önkormányzat ne tudjon vagy ne akarjon a felszólítás ellenére sem elszámolni az állami támogatással. A szegedi önkormányzat közleményében azt írta: a beruházás minden szakaszában törvényesen, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben járt el, s az állami támogatást átutalja az államkincstárnál elkülönített számlájára.

Az uszoda esete a Botka körüli botrányokból a kisebbek közé tartozik. A szegedi parkoló ügyében hűtlen kezelés miatt született elsőfokú ítélet után újabb súlyos bűncselekmény árnyéka vetült júliusban a városházára. A Fidesz szegedi alelnöke akkor kijelentette: a városvezetés 2009 decembe­rében Mars téri kereskedők százait tette tönkre azzal, hogy eldózeroltatta az árusítóbódéikat. A közelmúltban készült új szakértői vélemény szerint jogtalan volt a bódék elbontása, ezért felmerül a gyanúja, hogy a város vezetői 5 és 15 év közötti büntetési tétellel fenyegetett költségvetési csalást követtek el – tette hozzá Tápai Péter.

(magyarnemzet.hu)

]]>www.mindenszo.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Történelem (18) Belföld (10) Tereb (146) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Életmód (1) Politika (1582) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>