Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
Harapós Baranyi

Harapós Baranyi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kárász Róbert és Krug Emília egymás szavába vágva próbálta menteni a kínos helyzetet.

Hogy mi számít valódi médiumnak és ki igazi újságírónak, azt újabban Baranyi Krisztina dönti el – derült ki az ATV pénteki Szigorlat műsorában. Ferencváros tűzről pattant frontasszonya már a beszélgetés elején közölte: megfogadta, hogy „propagandamédiának és ócska, fizetett propagandistáknak” soha nem nyilatkozik, most sem fog.

 

A médiaszakértő asszonyka Szalai Szilárdnak, a PestiSrácok újságírójának címezte ars poeticáját, aki előzőleg a válasz reményében kérdést tett fel neki a kerületben lakók problémáiról.

A két házigazda műsorvezető, Kárász Róbert és Krug Emília egymás szavába vágva próbálta menteni a kínos helyzetet. Kárász a szerkesztői szabadságra hivatkozott, arra, ők minden társadalmi csoportot, politikai irányzatot meg kívánnak szólaltatni, ennek részeként érkezett a PestiSrácok munkatársa is. Ám a haragos delnőt ez nem hatotta meg, közölte, be se jött volna a stúdióba, ha tudja, Szalai is ott lesz.

 – Csodálom, hogy az ATV egyáltalán beenged ide ilyen embereket – tette hozzá fitymálón Krisztinánk. (Ezt a mondatot kétszer is végighallgattam. Hűha! – P. Gy.) Én meg azt csodáltam, hogy a leteremtett és megdöbbent műsorvezetők milyen végtelen türelemmel hallgatták végig a Külső-Ferencvárosból érkezett harapós vendéget. Nem beszélve a lepropagandistázott Szalai Szilárdról, aki egyébként a legvégén közölte: ő a rakásnyi valótlan vád ellenére sem haragszik a civilizációból kiiratkozó kerületvezetőre. (Inkább sajnálja.) Hősnőnk egyébként pár napja Vlagyimir Putyinnak is beolvasott. „Elnök úr, honfitársai érthető módon szégyenkeznek Ön miatt”.

Engem igazából az érdekel: mit érezhetnek most a 2019-ben Baranyira szavazók?

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Jobbegyenes (2856) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Gazdaság (717) Mondom a magamét (7877) Tereb (146) Egészség (50) Sport (729) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Mozi világ (440) Belföld (11) Heti lámpás (329) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Tv fotel (65) Vetítő (30) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>