Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyurcsánynak Dobrev, az egyik legelutasítottabb magyar politikus kell

Gyurcsánynak Dobrev, az egyik legelutasítottabb magyar politikus kell

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Legfeljebb bukik egy nagyot.

Vasárnap a DK hivatalosan is bejelentheti, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány felesége lesz a miniszterelnök-jelöltjük. Legalábbis erre lehet következtetni abból a párt Facebook-oldalán megjelenő nyálas reklámzuhatagból, amelyeken a párt ismert emberei arról áradoznak, hogy Dobrevnél jobb miniszterelnök jelöltet nem hordott hátán a föld.

Ott sorakoznak a beosztott pártapparátcsikok Vágó Istvántól, Kálmán Olgán át Vadai Ágnesig, Dávid Ferencig, s nyomják a talpnyaló propagandájukat Dobrev mellett, mintha célprémiumot tűztek volna számukra a visszataszító önfényezés minél minőségibb elvégzésért.

Még Bősz Anettnek is eszébe jutott arról lírázni, hogy éppen egy nő hiányzik az ország kormányrúdjától. Hogy eddig miért titkolta ezt a véleményét nem tudom. Az mindenesetre tény, hogy a Liberálisok képviselőjét a DK parlamenti frakciója kegyelemből fogadta be, miután összeveszett a szocialistákkal, akiknek a hátán bejutott az Országgyűlésbe. De oda is csak szívességből, mert eredetileg Fodor Gábor pályázott a helyre, ám őt az MSZP nem volt hajlandó rátenni a listájukra.

Szóval lényegében ez a senkinek nem kellő, valódi társadalmi támogatottsággal egyáltalán nem rendelkező liberális frakciótag hivatott egy másik pártot képviselni az ajánlók között, hogy ne lógjon már ki annyira a lóláb. Miközben ugyanis hat pártból áll a Gyurcsánykoalíció, úgy fest, nem akad a társpártok közül senki, aki kiállna Dobrev mellett kampányolni. Persze, mert mindenki a maga lovát dicséri.

Egyébként Gyurcsány hihetetlen huszárvágást hajtott végre, amikor Dobrev jelölésére rábólintott. Felesége ugyanis az a jelölt, aki a közvéleménykutatások szerint a legelutasítottabb politikusok közé tartozik. Tudják, amikor a cigány által árult ló nekimegy a falnak. – De hisz ez a ló vak! – mondja a vevő. – Nem vak ez, uram, hanem bátor.

Nem tudom, önök hogy vannak vele, de ha például én mint lótulajdonos meg akarom nyerni a következő versenyt, akkor nem a sánta gebémet vagy „bátor” paripát indítom rajta, hanem azt, amelynek az előzetes adatok szerint esélye van győzni.

Márpedig a kormányoldalhoz egyáltalán nem kötődő Medián felmérése szerint az emberek 39 százaléka biztosan nem szavazna Dobrevre. A Nézőpont Intézet adatai szerint pedig az öt miniszterelnök-jelölti induló közül Gyurcsányné csak a negyedik helyen vesztegel (7%), mindössze három százalékkal előzi meg a sereghajtó Fekete Győr Andrást. Még a saját kétéves gyerekét is vállaltan megpofozó Márki-Zay Péter is megelőzi, nem beszélve Karácsony Gergelyről, aki kétszer és Jakab Péterről, akiket háromszor akkora mértékkel jár Dobrev előtt.

Persze meglehet, hogy Gyurcsány e téren sem a valódi versenyre szavaz, hanem inkább valami háttéralkuban akarja feleségét Orbán Viktor kihívójává emelni. Bár lehet, hogy elfelejtette belekalkulálni, hogy se az előválasztáson, se majd élesben nem lesz elég, ha Gyurcsány a saját koalíciós társaival lezsírozza, hogy mindenki Klárára szavazzon, mert azért a bundáról mit sem sejtő választók mégis csak többen vannak, még ha összességében kevesebben is, mint az ellenfél. Szóval egy kívülálló talán azért nem érti a Böszme simlizésének lényegét, mert földhözragadt módon csak a húsvér választók által leadott érvényes szavazatokban gondolkodik. Mert így tisztességes. Azt meg senki nem tudja, hogy esetleg Gyuri bácsival nem boltolt-e valamit a háttérben. Így a választók lényegében legalább annyira lesznek „fontosak” a végelszámolásnál, mint Biden esetében az USA-ban.

Az mindenesetre megfigyelhető, hogy Gyurcsány pozitív ügyek mentén felállított stratégiája nagyon nem működik. Igaz, nincsenek is olyan pozitívumok, amit Ferenc nevéhez lehet kapcsolni. Ellentétben a negatívumokkal, amelyeknek például az oltásellenesség terén nagyon is kézzelfogható, gyászos következményei vannak. Látható ugyanis, hogy bár az oltakozás rendkívüli tempóban halad előre, ma remélhetőleg meghaladjuk a 4 millió beoltottat, ennek ellenére lassan eljutunk abba a fázisba, amikor több vakcinánk lesz, mint ahányan oltakozni akarnak. És ez az a réteg, amelyre Gyurcsány politikájának sajnos komoly befolyása van. Még saját párttársai közül is többen életüket vesztették azért, mert pártfegyelemből elutasították az oltást.

De sokan vannak még. Köztük az én villanyszerelőm is, aki annyira öntudatos ember, hogy kikérte magának, amikor megkérdeztem tőle, hogy oltakozott-e már. – Ez magánügy! – jött a sértődött válasz, aztán a mantra, hogy az internet tele van azzal, milyen veszélyes az oltakozás, meg a kínai vakcina... Egy az egyben Gyurcsány tanítása. Azzal, hogy nem magánügy, mert oltás nélkül másokat is megfertőzhet, arra már nem volt válasz. Csak annyi, amit Gyurcsány tanított neki.

Látjuk azonban, hogy a Gyurcsány házaspár a hazudozás gebéjéről továbbra sem tud leszállni, hiába igyekeznek magukat oltáspártivá maszkírozni. S hiába mondja Klárika, hogy ők voltaképpen a kormány álláspontját támogatják... Még nem nyílt meg a föld alatta, de ezek után hamarosan biztos meg fog. S az ég sem szakadt le akkor, amikor miniszterelnök-jelölti kampány tacepaóin megint az európai minimálbérről és az európai minimálnyugdíjról szónokol. Arról, amiről már az Európai Bizottság illetékese is rég megmondta, hogy nincs napirenden. Illetve kampányol az elmaradhatatlan Európai Egyesült Államokkal, ami egyenlő lenne Magyarország függetlenségének felszámolásával, az utált szovjet birodalom brüsszeli impériumra váltásával, amelyben Gyurcsányék lennének a magyar tartomány helytartói.

Csoda-e, ha ilyen „program” mellett Dobrev Klára az egyik legelutasítottabb magyar politikus? Gyurcsánynak mégis ő kell. Legyen az övé, bánja kánya. Ő szakította, akkor szagolgassa is ő.

Legfeljebb bukik egy nagyot.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Vetítő (30) Egészség (50) Tereb (146) Politika (1582) Tv fotel (65) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Belföld (10) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>