Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyurcsányék hazafiságot hazudnak, de mindig a haza ellen ragadnak fegyver

Gyurcsányék hazafiságot hazudnak, de mindig a haza ellen ragadnak fegyver

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ismét egy látványos példa arra, hogy neomarxista, liberális gondolkodók éppen annyira beszélhetnek össze-vissza, amennyire az érdekeik diktálják.

Az a kijelentés például, hogy „Lehet, hogy 2026-ban már nem lesznek választások” is azt jelenti, hogy soha egyetlen szavukat sem lehet elhinni.

A gyurcsányista Ungváry Rudolf szélsőbaloldali író, publicista éppen a bornírt, gyűlöletkeltő kinyilatkoztatások embere. 2010-áprilisa után még alig került hatalomra a Fidesz-KDNP, még szinte meg sem hozta az első intézkedéseit, a Demokratikus Charta őszi évfordulóján Ungváryék már arról óbégattak, hogy a miniszterelnök lop, csal, hazudik és hogy Magyarországnak tolvaj kormánya van. Meg arról, így, finoman, hogy a kurva anyját annak, aki megkérdőjelezi Ungváry Rudolf író magyarságát. Ugyanazzal a szottyos és hazug, bizonyítatlan szöveggel, amit Soros emberei bemagoltattak velük, s amit mind a mai napig mantráznak anélkül, hogy tizenegy év alatt legalább egy mákszemnyi bizonyítékot elő tudtak volna kaparni a ládafiából.

Aztán jön Ungváry és magától értetődő természetességgel kijelenti az ATV-ben: „Lehet, hogy 2026-ban már nem lesznek választások.” A helyzet az, hogy ez a kijelentés még feltételes módban is orbitális hangulatkeltés, ami az emberek hergelését célozza. Ungváry nagyon jól tudja ezt, hiszen a Fidesznek eddig háromszor volt kétharmada, amivel akár ilyen antidemokratikus irányba is kormányozhatta volna az országot, de még véletlenül se nem tette.

Orbán Viktor hatalmi stabilitásának éppen az a lényege, hogy az emberek hisznek benne. Nem adott soha okot arra, hogy bizalmatlanok legyenek vele szemben. Ha valaki betartja a demokrácia szabályait, az éppen ő. Orbán az, akinek fényképe Magyarországon éppen a kommunizmus, a diktatúra lebontásával, az Ungváry-féle kirekesztően gondolkodók partvonalra állításával került a társadalom józan többségének képzeletbeli vitrinjébe. Orbán az, akiért a magyarok tűzbe teszik a kezüket.

Ungváry éppen azért állít ilyen hajmeresztő disznóságot vele kapcsolatban, hogy harmatgyenge érvelésének nagyobb legyen füstje. Lángja ugyanis egyenló a nullával.

Ahogy közelednek a választások, úgy Ungvárynak, és az egész gyurcsányista bandának egyre jobban telik meg a gatyája. Hiába hozzák szakmányban a haveri közvéleménykutatóktól a baloldal előretöréséről szóló diadaljelentéseket, ők is tudják, hogy ezek hamisak, elfogultak.

Tisztában vannak vele, hogy a napjainkban Fidesz-KDNP 53, míg a baloldali lista 45 százalékon áll. Ez alapján a Fidesz-KDNP 76 egyéni mandátumra számíthatna, míg a baloldal 30 körzetben nyerne. Összesen így a Fidesznek 125, a baloldalnak 73 mandátuma lenne az Országgyűlésben, és a fentieken kívül még egy nemzetiségi képviselő jutna be.

S ami még ennél is jobban fájhat az bicskanyitogató kijelentéseket tevő Ungváry-féléknek, hogy az aktív népesség 71 százaléka Orbán Viktort tartja esélyesebbnek arra, hogy 2022-től Magyarország miniszterelnöke legyen, míg Dobrev Klárának csak 18 százaléknyi az esélye.

Egyetlen haveri közvéleménykutató nem cáfolta ennek igazát.

Itt a baj, kérem tisztelettel! Ezért mond ilyen marhaságokat ez a kedves Rudi, hogy belekapaszkodjon az utolsó szalmaszálba, amivel újabb választókat remél toborozni a moslékkoalíció főnöke, Gyurcsány Ferenc mellé. Hátha így mégis meglenne 2022-ben a gyenge feles többség. Erre azért ne vegyen mérget senki.

Nyugodt szívvel jelenthetem, ha Orbánon múlik, lesz választás 2026-ban, ahogy 2022-ben is, amit várhatóan az alábbi grafikon szerinti eredmény jellemez majd. A bajt eddig sem Orbán Viktor hozta a magyar népre, hanem a demokrácia helyett a szovjet szuronyokban jobban bízó mai baloldal képviselőinek elődei. Illetve a mai balosok, akik ebben a hidegháborús történelmi helyzetben sem saját választóitól, hanem Sorostól, a nemzetközi nagytőkétől és Brüsszeltől várják a jogállam eltaposását, maguk ereje ugyanis kevés hozzá, magasan téve a magyarok fejére.

Hiába mondta Fletó, hogy „El lehet menni Magyarországról.” A magyarok nem mentek el. Ők ugyanis nem ideiglenesen állomásoznak, itthon otthon vannak. S otthonukat, megvédik azoktól, akik csak hazafinak hazudják magukat. De – például a brüsszelitákkal összefogva – mindig a haza ellen ragadnak fegyvert.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Politika (1582) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Történelem (17) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Sport (729) Kultúra (6) Mozaik (83) Gazdaság (702) Belföld (10) Autómánia (61) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>