Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
f93e365d29c073636a6c7b5516b6dba3.jpg

Gajdics Ottó: Papírjuk van a hazugságról

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Akkor vegyünk újra mély levegőt, és kellő higgadtságot magunkra erőltetve a balliberális hangzavarban, próbáljuk meg értelmezni a Tárki legfrissebb felmérésének eredményeit.

Már egy hónappal ezelőtt is arról beszéltünk, hogy sem a nemzeti konzultáció, sem a közben elindított plakátkampány nem kelt gyűlöletet senki iránt, nem növeli az idegenellenességet, legfeljebb ráirányítja a figyelmet az illegális bevándorlás egyre égetőbb problémájára, és gondolkodásra serkent azzal kapcsolatban, milyen megoldást lehetne sürgősen találni.

Egy percig sem reméltük persze, hogy állításainkat meghallja, megérti, netán mérlegeli egyetlen „rezsimbontó” Orbán-fóbiás is. Magunknak mondtuk, mivel a politikailag aktív népesség körében többségben lévőnek gondoljuk csaknem hárommil­liós táborunkat, és számunkra a többség semmivel sem alávalóbb bármiféle kisebbségnél.

A balliberális legenda, miszerint a kormány szándékosan szítja az idegengyűlöletet, kirekesztő, bezárkózó politikájával igyekszik visszaszerezni megfogyatkozott népszerűségét, a mai napig virágzik az ilyen elméletekre fogékony közegben. Annak ellenére, hogy immár papírjuk van róla, hogy hazudnak. A már említett felmérés ugyanis fehéren-feketén kimutatta, hogy a konzultáció és kampány ideje alatt egyáltalán nem nőtt, sőt, áprilishoz képest még csökkent is az idegenellenesség mértéke. Idegenellenesnek az számít, aki úgy van vele, senki a lábát ide be ne tegye. Fogynak, de még sokan vannak. Idegenbarát az, aki a világ összes menekültjét szívesen látná Magyarországon. Ilyen szerencsére nagyon kevés akad.

Szép lassan azonban többségben lesznek a józan paraszti ésszel gondolkodók, akik megnéznék, ugyan kicsoda, milyen szándékkal érkezik, aztán foglalnának állást a befogadás kérdésében. Csak halkan, de azért jegyezzük meg, hogy a rémes „ új vasfüggöny”, a „semmire nem jó, gyilkos kerítés” épp ezt teszi lehetővé azáltal, hogy mindenkit a legális határátlépők felé terel majd. Ehhez képest egészen szánalmas, hogy a téveszméikhez görcsösen ragaszkodók az említett folyamatot nem a társadalom egészséges reakciójának, hanem a kormánypropaganda sikertelenségének tudják be elsősorban. Egyesek eljutnak odáig, hogy a miniszterelnök vonzerejének megcsappanásáról értekeznek. Az sem zavarja őket, hogy közben toronymagasan vezetnek a kormánypártok minden közvélemény-kutatás szerint. Egészen sajátos a viszonyuk a valósághoz, ha egyszer megmondták, hogy gyűlöletkeltés van, akkor az van!

Pedig egy egyszerű korrekcióval nemzeti konszenzus alakulhatna ki legalább ebben a kérdésben, ha a gyűlölködésről acsarkodók belátnák, tévedtek. A kormány célja az volt, hogy foglalkozzunk a problémával, és ezt el is érte. A félelmek megalapozatlanok voltak, nem nőtt a feszültség a társadalomban, hanem a kibeszélés által inkább csökkent. Jöhet a következő játszma.

Ehhez persze le kellene győzniük az irányunkban táplált mérhetetlen gyűlöletüket, ami legalább annyira reménytelen, mint egy háború elől menekülő kisgyerek találkozása a csodatévő manóval az M5-ösön.

Gajdics Ottó - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Politika (1582) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Kultúra (6) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>