Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
bad854f31856c544962f72f2db7acac2.jpg

Fricz Tamás - Viviane Reding, Bilderberg és az igazság iránti vágy

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Civil Összefogás Fórum által megalakított Szellemi Honvédelem Mozgalom, mely immáron ötezer tagot számlál, a mai napon nyílt levelet küld Viviane Reding asszonynak, az EU alelnökének és biztosának azzal a céllal, hogy helyes irányba terelje a tevékenységét.

A dolog fontosságára való tekintettel – hiszen éppen ma nemzetközi sajtótájékoztató keretében mutatjuk be a levelet – ezúttal e levél tartalmát szeretném Önök elé tárni, nem eltitkolva, hogy javarészt a saját munkám, de a szellemi honvédők összes értékes észrevételét figyelembe véve készült.

Tisztelt Viviane Reding biztos asszony!

Nekünk, magyar állampolgároknak, civileknek, a Civil Összefogás Fórum által szervezett Szellemi Honvédelem tagjainak, volt egy álmunk.

Volt egy álmunk egy olyan európai uniós tagságról, melyben a tagországok teljes egyenjogúságot élveznek, minden ország egyenlő elbírálásban részesül, s az EU vezető szervei nem alkalmaznak kettős mércét (vagy ha így érthetőbb: diszkriminációt) egyetlen országgal szemben sem. Miként a lisszaboni szerződés 4. pontja fogalmazza: „Az unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét. […] A tagállamok segítik az uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az unió célkitűzéseinek megvalósíthatóságát.” Tehát az unió és a tagállamok viszonya egyenrangú, kölcsönösen segítik és támogatják egymást a célok elérésében.

Most viszont mi, magyar állampolgárok immáron hónapok óta azt tapasztaljuk, hogy országunkat módszeres, rendszeres, összehangolt támadássorozat éri, olyan támadássorozat, amely egyetlen országgal szemben sem volt még az Európai Unió történetében. Támadják az új alkotmányt, a médiatörvényt, a bírósági ítélkezési rendet, a politikai reklámok szabályait, vádolnak minket kisebbségellenességgel, rasszizmussal, antiszemitizmussal – és még lehetne egy-két példát mondani.

És ebben a végtelenül igazságtalan, elfogult és egyoldalú támadássorozatban Ön, Reding asszony mint az Európai Bizottság alelnöke és emberi jogi biztos sajnos kiemelkedő szerepet játszik.

Tudnia kell, Reding asszony, hogy mi, magyar állampolgárok alapjaiban nem értünk egyet az Ön és mások kritikáival, és visszautasítjuk. Mi itt élünk ebben az országban, és képzelje el, mi ennek az országnak a lakóit ugyanolyan szabadságszerető, a demokráciát tisztelő népnek tartjuk az Orbán-kormány alatt is, mint 1956-ban, amikor az egész világ csodált minket a kommunista diktatúrával szembeni fellépésünkért. Egyetlen ország kormánya sem tökéletes, az Öné sem, mely országban az alkotmányt hat hónap alatt hatszor, majd hat év alatt tizenkétszer módosítottak. És most Ön azzal vádolja az Orbán-kormányt a Der Standardnak adott interjújában, hogy, „az alkotmány nem játékszer, melyet néhány hónaponként meg lehet változtatni”. Mi ez, ha nem kettős mérce, Reding asszony? Ezek után hogyan tartsuk hitelesnek azt, amit Ön mond és nyilatkozik?

Higgye el nekünk: az Orbán-kormány sem tökéletes, de mutasson egy tökéletes demokráciát bárhol a világon! Magyarországon demokrácia van, szabadság, sajtószabadság van, érvényesülnek az emberi jogok és virágzik a zsidó kultúra (miként arról nemrég ]]>Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete egyértelműen nyilatkozott]]>). Éppen ezért nyomatékosan kérjük, sőt felszólítjuk Önt arra, hogy forduljon felénk bizalommal, több nyitottsággal. A magyar nemzet hagyományosan befogadó nemzet, s Önnel is szívesen együttműködünk az EU céljai érdekében a 4. cikk szellemében, csak legyen partnerünk az egyenlő és egyenrangú együttműködésben.

Végezetül: Ön részt vett a ]]>Bilderberg-csoport]]> ez évi rendezvényén Angliában, s ott állítólag elképesztő dolgok hagyták el a száját. Kijelentjük, ha igaz az, hogy Ön a Bilderberg-csoporttal arról egyeztetett, hogy a jövő évi magyar parlamenti választások legitimitását gyengíteni akarja, ha igaz az, hogy erről már egyeztetett nem kormányzati civil szervezetekkel és ]]>konkrétan Bajnai Gordonnal,]]> s ha igaz az, hogy Ön és ezek a szervezetek célja, hogy ]]>a választásokig elhitessék a nemzetközi közvéleménnyel,]]> hogy Magyarországon a félelem uralkodik és az emberek nem mernek szabadon szavazni, ha mindez igaz, Reding asszony, akkor a Szellemi Honvédelem összes tagjának nevében a leghatározottabban felszólítjuk Önt arra, hogy azonnali hatállyal mondjon le az összes pozíciójáról, amit az EU-ban betölt, mert Ön a legszentebb európai demokratikus és emberi jogi értékeket gyalázta meg, valamint lábbal tiporta a nemzeti szuverenitás értékét, s mindezért mélységesen elítéljük Önt.

Ám reménykedünk abban, hogy mindez nem igaz, de ha a fenti információkat nem tudja érdemben és tényszerűen cáfolni, akkor Önnek nincs helye az európai és a demokratikus politikában.

Fricz Tamás - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Életmód (1) Kultúra (4) Mozi világ (440) Gazdaság (637) Mondom a magamét (4324) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Gasztronómia (539) Tereb (139) Egészség (50) Mozaik (42) Irodalmi kávéház (479) Politika (1571) Sport (729) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Heti lámpás (233) Történelem (13) Jobbegyenes (1692) Vetítő (37) Nagyvilág (1446) Belföld (5) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>