Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
a50fffada7f7db5458d64130b1c98630.jpg

Frei Tamás: Emma csodás gyógyulása

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A történet, ha a moziban látnánk, amerikásan csöpögős lenne. Karácsonyi mézes-mázos happy end. Drámai és megrázó film, a végén valószerűtlenül „minden jóra fordul” befejezéssel.

A hétéves kislány sztorija, aki két kemoterápiás kezelésen esik túl eredménytelenül. A leukémia már majdnem megöli, amikor az édesanya, aki nem képes elfogadni a halált, megpróbálja a lehetetlent. Pontosabban egy olyan terápiát, amellyel még csak kísérleteznek az orvosok.

És aztán – szinte hallom a drámai filmzenét – ez az eljárás taszítja végleg kómába a gyereket. Lélekben már gyászol a család, lemondanak róla az orvosok, de az utolsó pillanatban mégis csoda történik, és a hétéves kislány korábban még sosem látott tempóban épül fel a rákból.

A világ most ámulatba esve próbálja megérteni, hogy mi történhetett, hogy miként is működik ez a módszer. Nekünk, laikusoknak nehezen követhető az eljárás, de tény, hogy a múlt hét végi bejelentés, a hétéves kislány gyógyulásának tudományos leírása óta lelkesedéshullám söpört végig a világon.

Talán ez lesz a megoldás? Talán gyógyítható lesz a fehérvérűség, a vérképző szervek rákja? Talán van esély a nagyon előrehaladott állapotú mellrák, sőt, a súlyos prosztatarák gyógyítására is?

A most bejelentett módszerrel évek óta kísérleteznek Philadelphiában. A felfedezés lényege, hogy az AIDS-megbetegedést okozó HIV vírus hatástalanított formájával genetikailag átprogramozzák a leukémiában szenvedők immunrendszerét, amely így képessé válik a rákos sejtek elpusztítására. Nagyon leegyszerűsítve: körülbelül ötmillió forint költséggel átalakítható a rákbetegek immunrendszere úgy, hogy képesek legyenek önmaguk legyőzni a halálos kórt.

A hétéves Emma az elmúlt napokban világlapok címoldalán szerepelt, és persze számtalan szempontból elemezték a történteket. A beavatkozás kritikus pontja az, amikor az átalakított, úgynevezett T-sejtek dolgozni kezdenek. A beteg ilyenkor, mintha tornádó söpörne végig a testén, rázkódni, fuldokolni kezd, mert a gyógyító erejű sejtek viharos tempóban szabadulnak el a testében. Emma 40,5 fokos lázban dobálta magát, lélegeztetőgépre került, egy időre kómába esett, de a végén mégis a jó sejtek győztek a rosszak felett. A vihar elült, elcsendesedett, Emma pedig pár nap múlva gyógyultan ébredt.

A számunkra legizgalmasabb fordulat viszont csak ezután következik. A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cége azonnal lecsapott a felfedezésre, és jövőre 20 millió dollárral támogatja a philadelphiai kutatócsoport munkáját. Néhány sorral fentebb azért említettem én is a kezelés árát, mert valószínűleg ez lesz a jövő legnagyobb kérdése.

A genetikailag megváltoztatott immunrendszer ugyanis egyénre szabott kórházi gyógymód. Nincs és nem lesz belőle általánosan használható tabletta, amelyet aztán milliószám lehet eladni a patikákban. Vagyis a gyógyszeripar eddigi gazdasági modelljét szemétkosárba kellene dobni ahhoz, hogy a rákból bárki meggyógyulhasson ezzel a módszerrel.

Emma tehát túlélte, de ezzel már másnap túlélési harcba lökte a kemoterápiás rákkezelések sok milliárd dolláros üzletágát. Vajon annak mennyire erős a szervezete? Túléli?

Frei Tamás - metropol.hu

Kapcsolódó írások:

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Egészség (50) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Gazdaság (705) Politika (1582) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Sport (729) Belföld (10) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (312) Tv fotel (65) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>