Ady, aki azt írta, hogy „Az első emberi bátorság / áldassék, a Tűz csiholója, / aki az ismeretlen lángra / úgy nézett, mint jogos adóra”, ha tudott volna a Neander-völgyiek tunya gyávaságáról, nyilván elmarasztalta volna őket, s nem a pacalpörkölt, hanem a forradalmi lendület hiánya miatt.

Más állítások szerint azonban a tüzet amúgy sem az emberek csiholták, hanem az égiek, s a humánumtól hajtva Prométheusz titán lopta le a Földre egy lassan izzó édesköményággal, amiért – más csínyeivel együtt, halmazati büntetésként – Zeusz sziklához láncoltatta, ahol egy sas marcangolta a máját. Tehát övé az érdem és a büntetés.

Elmondhatjuk, hogy az emberiség első energiaforrása a tűz volt, amelynek alapanyaga, az oxigén és a szén mindig ott volt a keze ügyében, a két elem, amelynek egyesülése hosszabb távon akár a vesztét is okozhatja. (A majmok talán ezért nem gyújtogattak?) Mentségünkre szóljon, hogy az emberiség technikai fejlődésében a tűz döntő szerepet játszott, a háborúktól függetlenül is egyre nagyobb és forróbb tüzeket sikerült gyújtani s egyre több jól égő anyagra lelni, amelyek egy részét a Teremtő hosszú időre elrejtette ugyan előlünk, de nyilván nekünk tartalékolta hol a föld felszínén, hol mélyen a föld alatt. Ha az egyik kifogy, jön a másik, szén után olaj, olaj után urán, urán után ki tudja, mi rejlik még az emberközpontúnak vélt Teremtésben.

Különös módon a legkorábbi energiaforrás a tűz mellett maga az ember volt. A rab mint szolga és erő. Ehhez csatlakoztak más élőlények, a különböző igavonó barmok, melyek jelentősége mostanra lecsökkent. Szerepüket átvette a tűz. A gépek, traktorok, kombájnok tüze. De az ember mint élő erőforrás mindmáig használatos. Van abban valami jellemző furcsaság, hogy a nagyon korán felfedezett és használt természeti erők, a szél és a víz a modern idők bekövetkeztével kimentek a divatból. A szélmalmok korszaka után most szélturbinák színesítik az ember alkotta tájat, s – egyelőre szinte csak kuriózumként – hallunk a felhasznált geotermikus és napenergiáról. Pedig mindkettő mindig itt volt előttünk.

Kérdés, hogy mit rejt még a Teremtés, ami jelenleg talán még láthatatlan, de esetleg meghatározza a jövőt, ha valóban Isten legfőbb gondja és pártfogoltja az ember. Az biztos, hogy valamely számunkra ismeretlen erő mozgatja és tartja össze a Mindenséget. Ez a Mindenség tele van tűzzel és energiával. De tele van születéssel és halállal is. A Föld ebben az iszonyú körforgásban – bár végtelen erők mozgatják és rázzák meg sokszor – majdnem olyan parányi, mint az ember. De parányiságában minden törvény benne foglaltatik, ami a Mindenséget összetartja. Az ember agya és lelke jelenti az élet energiáinak középpontját. Azt tapasztaljuk, milyen dolgok létrehozására képes ez az energia. Hogy végül mindez hová lesz és mivé alakul át, én nem tudom…

Kristóf Attila

(A szerző utolsó tárcája)

mno.hu