Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
844bd208c6a7758b503598c799987605.jpg

D.Tóth Kriszta - Ó, Mr. Alkohol…

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„...mert néha jó veled, ez nem tagadható...” A problémák akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a lányom szoptatását. A csaknem tízhónapos gyerekre a nagymama vigyázott, amíg Alexszal lesétáltunk a Gravellines utcán a kedvenc portugál kisvendéglőnkig.

Degeszre esszük magunkat tenger gyümölcseivel és hozzá jófajta luzitán bort iszunk – ez volt a terv. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyáltalán nem ment könnyen otthagyni Lolababát brüsszeli lakásunkban, így már a lépcsőházban furcsa tudatállapotba kerültem...) A tervhez képest a valóság az lett, hogy az első pohár bor után fejre álltam, és furcsa nyelven kezdtem beszélni.

Alkohol hatása alatt általában saját, külön bejáratú nyelvet használok a kommunikációra. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy, a fejemben még értelmes angol vagy magyar mondatot általában azzal teszek nehezen dekódolhatóvá, hogy kimondása közben egy-egy szót valami teljesen más, oda nem illő szóval helyettesítek. Mindezt úgy, hogy közben szemem sem rebben. Csak amikor az utolsó hang is elhagyta a számat, veszem észre magam is, hogy a közléssel valami nem stimmelt – valószínűleg az, hogy tökéletesen értelmetlen. Például. Azt készülök javasolni a férjemnek, hogy rendeljünk közösen többféle előételt, így mindketten mindent megkóstolhatunk. Logikus, meggondolandó, szerethető javaslat, igaz? Namármost, amikor kimondva ez úgy hangzik, hogy:

„Szerintem rendeljünk háromféle sövénynyírót, mert akkor beleszagolhatunk többféle ételbe is” – na, akkor már nem biztos, hogy az ötlet komoly támogatottságra számíthat.

Fent említett brüsszeli vacsoránk a továbbiakban úgy zajlott, hogy amíg én próbáltam a csecsemőszoptatás kilenc+tíz hónapos absztinenciája után egy pohár bortól megbolondult agyamat visszaterelni az emberi kommunikáció normális keretei közé, addig Alex (meg a szomszédos két asztal) könnyesre röhögte magát rajtam. Aztán hazamentünk, és én újabb két hónapig nem ittam, mert nem szeretem, ha nem vagyok ura a helyzetnek.

Azóta eltelt egy kis idő. Lola a hónap végén hét éves lesz, ami azt jelenti, hogy hat éve próbálom szép fokozatosan újraépíteni az alkoholtoleranciámat. De azt el kellett fogadnom, hogy soha nem lesz már a régi. Magyarul: továbbra is átkozott olcsó dolog engem leitatni, egyáltalán semmi kihívás nincs benne. Ez persze egyáltalán nem baj, tudom én, hiszen az „alkohol öl, butít és nyomorba dönt”. Ráadásul a gyerekemnek sem akarok rossz példát mutatni, ugye. De amikor az ember elmegy a kollégáival egy ártatlan stábvacsorára és megiszik kettő (!) kisfröccsöt (tegnap), aztán hazamegy, alszik egyet, majd alig tud kikelni az ágyból, és kénytelen egy jó meleg sapkát a fejére húzni, nehogy szétessen (ma, vagyis: most) – na, az nem vicces. De legalább tegnap este nem beszéltem zöldségeket. Azt viszont csak remélni tudom, hogy ugyanezt erről a cikkről is el lehet mondani...

D.Tóth Kriszta - shopline.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (42) Jobbegyenes (1692) Vetítő (37) Heti lámpás (233) Irodalmi kávéház (479) Flag gondolja (33) Kultúra (4) Autómánia (61) Nagyvilág (1446) Tereb (139) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Politika (1571) Gazdaság (637) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Sport (729) Mondom a magamét (4324) Történelem (13) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>