Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
1f1a56db46b80c9f83eab596c8bfb2dc.jpg

Dreadfleet - teszt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Dreadfleet névre keresztelt társasjáték jóformán előjelek nélkül, a semmiből bukkant elő. Furcsa, kicsit nehezen értelmezhető üzletpolitika ez a Games Workshop részéről, de korántsem először vetik be ezt a módszert a vásárlók elbűvölésére.

Elég, ha csak néhány évet ugrunk vissza az időben, amikor is piacra dobták a Space Hulk felújított, és vizuálisan felturbózott változatát, kis példányszámban és egy pár hetes, de annál intenzívebb marketingkampány keretében. A szisztéma akkor bevált, a játékot szétkapkodták, mint a leértékelt cukrot, így végső soron a GW bebizonyította, hogy ennél nincs is szüksége többre.
Persze, nagy előnye van a cégnek a versenytársakkal szemben, hiszen hatalmas rajongótábor áll mögöttük, akiket remekül lehet fanatizálni. A költséghatékonyságra sem lehet panasz, hiszen egy ilyen társasjáték esetében mindössze egyetlen dobozról van szó, kiegészítő szabálykönyvek, a végtelenségig gyűjthető figurák és a hobbijukra rengeteget áldozó játékosok nélkül. Így aztán a Dreadfleet is ugyanazt az utat járja most be, mint a Space Hulk annak idején. Villámgyors kampány, a limitált példányszám erőteljes kihangsúlyozása, és a már jól ismert Warhammer univerzumról való újabb rókabőr lenyúzása.
De tegyük most félre egy picit a körülményeket, az előzményeket, és koncentráljunk magára a játékra, hiszen mégiscsak azon van a hangsúly. A Dreadfleet tulajdonképpen hiánypótló szerepet is betölthetne, hiszen a tengeri ütközetek megelevenítésével egy olyan szegmensét tárja a Warhammer Fantasy világának kedvelői elé, amiről ezt megelőzően nem sok szó esett. És ahogyan azt a kissé megalomániás GW-től már megszokhattuk, ezúttal sem aprózzák el a dolgot. Óriási, anyahajó méretű bárkák, tengeri szörnyek, úszó erődítmények, valamint ezek több száz, esetenként több ezer fős legénységének összecsapásait szimulálhatjuk a konyhaasztalunkon. A grandiózus léptéken túl komoly energiákat fordítottak a háttér és az előzmények megfelelő kidolgozására is, ami nem véletlen, ugyanis a világtól kissé idegen, különös szövetségek meglétét voltak kénytelenek letuszkolni az értetlenkedő, szemöldökráncoló játékosok torkán. De erről majd még később lesz szó.
]]>]]>
A doboz legfeltűnőbb tartalma maga a játéktér. Bizony, megkapjuk ezt a nagy, kék, törülközőre emlékeztető micsodát, amin majd jövendőbeli csatáink zajlanak majd. Érdekes ötlet, hogy finoman fejezzem ki magam. A játékhoz természetesen jár még egy jó adag kártya, dobókocka, és a hajóink statisztikáit és képességeit tartalmazó lap. A hangsúly nyilvánvalóan mégsem ezeken, hanem a flottákat alkotó modelleken van, amelyek hozzák a Games Workshop által megszokott minőséget. A műanyagból készült hajók (és a hajóként funkcionáló egyéb valamik) remekül kidolgozottak, részletgazdagok, és rövid összeszerelés után már hadba is vethetőek. Persze, azért az igazán látványos eredményért rá kell szánni az időt és energiát a kifestésükre, de ezzel aligha lesz problémája a vásárlók döntő többségének. 
Ha pedig minden összeállt, és a törülközőn már ott pompázik magasztos flottánk, indulhat is az összecsapás. A játék forgatókönyveket használ, azaz adott egységekkel, adott köridő alatt, adott feladatot kell teljesíteni a győzelemhez. Ez lehet az ellenséges hajók elsüllyesztése, stratégiai pontok elérése vagy kincsek begyűjtése. Összesen 12 forgatókönyv áll rendelkezésünkre a szabálykönyvben, amelyeket úgy vannak felépítve, hogy sorrendben történő végigjátszásuk nem csupán egy kerek történetet tár elénk, hanem alaposan a fejünkbe veri a Dreadfleet összes szabályát. Elsőre tehát mindenképpen érdemes ezt az utat követni.
Amint arról korábban már írtam, valamennyi hajónak és kapitányának megvan a maga személyes története, háttere és céljai. Nem kis erőfeszítést igényelt a szerzők részéről, hogyan is rakjanak egy csapatba egy adag kalózt, egy renegát elfet és egy törpét. De ugyanez az ellentét megtalálható a "gonosz" oldalon is, ahol egy vámpír, egy skaven zombiszörny, egy Káosztörtpe fémkraken, és egy Tomb King hajó alkot szerves egységet. Nem teljesen tiszta a dolog, de ha ez van, ezt kell szeretni. Ha valamiért lesznek fanyalgók, pontosan ezért. Hiszen hiába próbálkozik mindenki, aki a GW termékeit feldolgozza, hogy összehozza a "jókat" és a "rosszakat" egy-egy nagy csoportba, amikor ezt pont a játékosok szeretnék a legkevésbé. Olyan ez, mint amikor H. P. Lovecraft követői kezdték el rendszerezni és csoportosítani a szerző világának teremtményeit, holott épp ezzel mondtak ellent mindannak, amit a horror nagymestere igyekezett ábrázolni a novelláiban.
 
]]>]]>
 
A harc menete gyors, a körök fázisai logikusan és jól felépítettek, és minden egységnek megvannak a maga gyengéi és erősségei, azaz érdemes ezeket szem előtt tartva manővereznünk az ellenséges vizeken. Ha el tudjuk magunkban rendezni az alaphelyzet ellentmondásait, ha nem vagyunk szakértői a Warhammer világának, ha kedveljük azokat a játékokat, ahol a taktika, a stratégia és a szerencse egyaránt szükséges, vagy ha csak beteges rajongás él bennünk a kalózok iránt, nem nagyon fogunk ezzel a játékkal mellélőni. A Dreadfleet újrajátszhatósági értéke jó, élvezeti értéke úgyszintén, hangulata pedig rövid idő alatt magával ragadja a flottaparancsnokokat. Az ütközetek nem igényelnek hosszú órákat, az előkészületek pillanatok alatt letudhatók (egy lepedőt kiteríteni nem nagy mutatvány, ugyebár), azaz ideális jellemzőkkel bír a célközönség számára. A siker biztosnak tűnik. Nem is alaptalanul.

Sztakó Balázs

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Politika (1582) Gazdaság (702) Kultúra (6) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Történelem (17) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Autómánia (61) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Sport (729) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>