Ma 2019 december 09. Natália napja van. Holnap Judit napja lesz.
09ac096bb3cafda86f325adad5cf783c.jpg

D. Tóth Kriszta - Boldogság, gyere haza!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ilyen is rég történt velem. Kedd reggel, ahogy lenni szokott, UNICEF értekezletre tartottam, szólt a rádió a kocsiban. A Petőfi.

Az Oktogonnál balra fordultam, satuféket nyomtam, hogy beengedhessem magam elé a pofátlankodó audist, aztán jobbra a második utcán.

Szinte azonnal találtam parkolóhelyet, méghozzá épp a jegyautomata mellett. Égi jel, szuper napom lesz, gondoltam, miközben automatikusan hangosítottam két egységet az autórádión, mint mindig, amikor valami érdekeset hallok.

„Na de, mégis, mit csinálnak odakint, mesélj már róluk valamit!” – noszogatta álmos vendégét a műsorvezető. És a vendég válaszolt. Arról mesélt, hogy a barátai 98 százaléka elköltözött Magyarországról. Hogy boldogulni próbálnak „odakint”, kinek így, kinek úgy sikerül, de alapvetően mindannyian dolgoznak. Élnek. Van, aki mérnökdiplomával halat süt, és még így is jobban érzi magát Angliában, mint Magyarországon. Szomorú ez így, fáj a hiányuk.

De valahol érthető. És, azért valamikor csak hazajönnek, nem? Hát, attól félek, nem. Mert ott boldogulnak. Még a halsütős keresetből is el tudnak menni nyaralni valahová, úgy, hogy év közben is élnek. Egyről a kettőre. Aztán háromra. Buda Marcinak nem volt több kérdése ebben a blokkban Denizhez. Helyette lejátszották a borsodi rapper legújabb számát, amit épp ez ihletett. A messzi barátok hiánya. És a kilátástalanság.

Ültem a kocsiban, és nem tudtam kikapcsolni a rádiót, pedig volt már ennek a srácnak jobb száma is. Denizt gyakran játsza a Petőfi, kiemelt rapper náluk, pár hónapja a lányommal minden reggel együtt énekeltük vele, hogy „soha ne add fel, érd el az álmaid, a kudarcok ne törjék a szárnyaid, gyerünk, állj fel, próbáld meg még egyszer, nem létezik olyan, mit nem érhetsz el.” Lola bírja a könnyen dekódolható üzeneteket. Én meg nem bánom, ha hallgat ilyesmit, mert Deniz megküzdötte a magáét, hogy oda jusson, ahol van, és minden szava hiteles. Inkább rá figyeljenek a borsodi gyerkekek (meg a pestiek), mint a csizmák csattogására.

Deniz marad. Ahogy én is maradok. És maradnak még sokan. Itt van Grecsó, meg Erdős Virág, és Tóth Krisztina, no és Lackfi. Eszterházy, Nádasdy vagy épp Eszenyi és Alföldi. Meg a többiek. Mert aki szavakkal alkot, annak a szavai itt vannak otthon. A gyökerek közelében lakik az ihlet. Az a helyzet, hogy ez ennyire egyszerű.

De aki marad, nem vak. És nem süket. Látja, hogy mennek. Tudja, hogy miért. Fáj neki. Megérti. Igazat ad, sokszor igazat ad. Drukkol. Félt. Irigykedik picit, aztán hazamegy. Fölveszi a kényelmes pamutnadrágot a buklé kardigánnal. Azzal, amelyik olyan jó hosszú, hogy megöleli az ember derekát. Kényelmes zoknit húz és kakaót készít. A tévét nem kapcsolja be, már jó ideje csak rajzfilmek mennek rajta, hébe-hóba, ha a gyereknek megengedi, hogy nézze egy kicsit. De attól még látja a neten. És hallja a rádióban. A legfrissebb statisztikai adatokat arról, hogy már félmillióan vannak külföldön. Gyors fejszámolás után még bölcsész fejjel is képes kiszámolni, hogy az a népesség durván 5 százaléka. Ők így együtt rengeteg pénzt utalnak haza, a hazai össztermék majdnem 2 százalékát a kintiek „állítják elő” azzal, hogy a halsütödében kapott összeg harmadát megkapja a mama, a testvér, az itthon maradt feleség.

Erről aztán eszébe jut, hogy a menés vagy a maradás: politika. De legalábbis politikává akarják tenni. Az ő saját menését vagy maradását mindenképp. Mert ő beszél nyelvet, sőt nyelveket. Dolgozott már külföldön. Többször is. Még a férje is külföldi. Hát mégis, mit keres még itthon? - teszi fel a kérdést neki a liberális hetilap újságírója. Mondd, miért érzed úgy, hogy neked itthon van dolgod? - feszegeti a témát a másik oldalról pár héttel később konzervatív napilapos kollégája.

A választ meghallgatják, aztán ki-ki a maga agendája szerint megírja belőle a cikket... A végeredmény a buklékardigánost hidegen hagyja. Hozzá van már szokva, hogy különböző szekértáborok szeretnék ilyen-olyan apropóból maguk mellé szuszakolni a kordéra. Aztán frusztráltak, hogy nem sikerül. 

Szóval ültem az autóban, és arra gondoltam, hogy készíthet a rádió műsorfolyamot a hazáról és a maradásról. Kiadhat közleményt arról, hogy lám, visszajönnek, mint Pásztor Anna Amerikából, mert haza csak egy van. És közben mondhatja élő adásban Deniz, hogy biz’ nem jönnek vissza, mert ott jobb nekik. Hiába. Mert nincs megoldás. Tovább megyek, nincs egyértelmű vélemény sem. Legalábbis nekem nincs. Mert ebben az egész „el kell innen menni, mert ennek itt annyi” kontra „úgyis hazajönnek, mert hazahúz a szívük, és különben is, nem lehet egy életen át mosogatni”- ügyben egy a fontos. 

Hogy senkitől sem vitathatjuk el a boldogság és a boldogulás keresésének jogát. És közben senkinek nincs joga ott állni fölöttük, és hazáról meg anyaföldről papolni. Ha menni akar, hát engedjük el. Mert menni jó. A tapasztalat gazdagít. Nekünk itthon semmi más dolgunk nincs, mint olyan országot csinálni, ahová érdemes visszajönni. Ahová jó visszajönni. Amíg ez nincs meg, addig mehetnek a milliók a kampányokba meg a rádióműsorokba... Addig Deniznek lesz igaza.

D. Tóth Kriszta - shopline.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen:
]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>

- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (474) Heti lámpás (220) Nagyvilág (1440) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Történelem (13) Kultúra (4) Flag gondolja (33) Tereb (138) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (42) Belföld (5) Gazdaság (633) Mondom a magamét (4140) Jobbegyenes (1647) Autómánia (61) Mozi világ (440) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>