A brüsszeli bürokraták által tervezett klímaadó bevezetése az új nemzeti konzultációnak is része. A klímaadó ugyanis nem a legnagyobb környezetszennyezőnek számító multinacionális vállalatokat, hanem a családokat büntetné.

A migráció és a koronavírus-járvány mellett napjaink egyik fontos kérdése a klímaváltozás, mely kisebb-nagyobb súllyal, de a politikai napirend része szerte a nyugati világban. A baloldali, jórészt neomarxista ideológiai alapokon nyugvó európai zöldpártok azonban nem a megoldás segítői, hanem sok esetben éppen a probléma okozói, melyet jól mutat, hogy az atomenergia felhasználásának ellenzőiként sikerült elérniük, hogy Németország – megfelelő alternatíva hiányában – ma a fosszilis tüzelőanyagok még intenzívebb kitermelésére kényszerül, tovább súlyosbítva ezzel a légszennyezettség és a környezeti károk mértékét. 

Ennek a kontraproduktív politikának volt az egyik szimbolikus eseménye, amikor az észak-rajna–vesztfáliai Immerath települést – annak műemlékvédelem alatt álló templomával egyetemben – 2018 elején a földdel tettek egyenlővé a mélyben lévő barnakőszén kitermeléséért. Az úgynevezett energiafordulat jól láthatóan egyre nagyobb terheket ró a német lakosságra, hiszen az atomerőművek által előállított, olcsó és klímasemleges energiával szemben mindez jóval nagyobb költségekkel jár, melyet végső soron az adófizetők és a lakossági fogyasztók térítenek meg. Ezt az alapvetően elitista nézőpontot képviseli a klímaváltozás ügyében Brüsszel is, amely a környezetszennyező multinacionális cégek helyett ugyancsak a polgárokkal fizettetné meg a paradigmaváltás költségeit.

Ezt bizonyítja az Európai Bizottság azon terve, mely olyan kibocsátáskereskedelmet valósítana meg az Európai Unió területén, amely a lakossági szén-dioxid-kibocsátást jobban adóztatná, így a családok kiadásait is hátrányosan érintené. Mindez Magyarország esetében jelentős áremelkedést okozna többek között a gáz, valamint a fa- és vegyes tüzelésnél, veszélybe sodorva ezzel a rezsicsökkentés eredményeit. Ezzel szemben a magyar kormány azon az állásponton van, hogy a klímaváltozás elleni harc költségeit ne az emberek, hanem azok a multinacionális nagyvállalatok fizessék meg, amelyek a legnagyobb környezeti károkat okozzák, így a legnagyobb ökológiai lábnyomot hagyják tevékenységükkel a világban. A zöldpártokhoz hasonlóan a brüsszeli bürokraták terve is meglehetősen kontraproduktívnak bizonyul, hiszen a klímaadó esetleges bevezetése azzal is fenyeget, hogy az egyébként fontos problémát egyre távolabb helyezi a polgároktól, elidegenítve őket a klíma- és környezetvédelem ügyétől. 

Magyarország jelenleg azon kevés ország közé tartozik, amely maradéktalanul betartotta vállalásait a klímavédelemben. A szavak helyett Magyarország tettekkel válaszolt, hiszen az Orbán Viktor miniszterelnök által 2020 februárjában bejelentett Klíma- és természetvédelmi akciótervben döntés született többek között az illegális szeméttelepek felszámolásáról, az egyszer használatos műanyagok használatának betiltásáról, a folyóink megtisztításáról, a környezetszennyező multinacionális cégek elleni szigorúbb fellépésről, egy nagyszabású faültetési programról, valamint az elektromos autók támogatásáról és a Zöldbusz program elindításáról. 

Ezen lépések megtételét követően egy új, bújtatott uniós adónem bevezetésével a magyar családok is joggal érezhetnék úgy, hogy Brüsszel valójában nem a probléma megoldásában, hanem a felelősség és a terhek áthárításában érdekelt, az emberek helyett pedig a nagyvállalatokat képviseli. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Bizottság által tervezett klímaadó bevezetése az új nemzeti konzultációnak is szerves része, hiszen szükség van egy olyan egyetértési pont megalkotására a klímaváltozás kérdésében is, amely lehetővé teszi a közös cselekvést az előttünk álló időszakban. A klímavédelem ügye túl fontos ahhoz, hogy azt a túlideologizált baloldalra vagy a brüsszeli bürokratákra hagyjuk. 

Bertha László

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője

]]>www.magyarnemzet.hu]]>