Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Berni, a mártír

Berni, a mártír

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Tegnap népi mozgalom indult Szél Bernadett sajnálatára.

Hát lemondott pártelnökségéről a lelkem, meg pártdemokráciával is most szembesült, ráadásul megint alkudni kell kivel-kikkel-akárkikkel. Agresszíven taposta, majd csókolgatta az LMP-logót. Mikor milyen sorrendben.

Józsi, csepeli boltos együtt érzett. Volt benne egy hajlam, hogy méla jóváhagyással fogadja el a világ baromságait. Az LMP erre már alapállapotban megteremtett ehhez mindent.

Az, hogy Szél Bernadett valamit elmondott, felmondott, vagy úgy általában bekerült a médiába – Józsit nem izgatta fel úgy istenigazából.

Ez nem azért volt, mert nem érdekelte az LMP-terjesztette neo-hülye demokrácia. Illetve? Ezért is volt. Józsit a Lehet Más a Politika működése meggyőzte arról, hogy bizonyos dolgok nem változnak. És neki ehhez semmi köze, inkább csinál bármit, mint ezekkel foglalkozzon.

Ez nem politikai vircsaft volt. Józsi ezt egyszerűbben szemlélte: ha szarháziakat engednek döntés-közelbe, akkor ne kételkedjünk az eredményben.

Ez természetesen nem Szél Bernadettre vonatkozott. Ő csak egy név volt, amelyet megjegyezni próbált, mert neje megint celebekkel frusztrálta.

Az LMP ex-elnöke mondta most, hogy pártja, a nagyszerű zöldmozgalom elhagyta.

Józsi, csepeli boltos még soha nem csinált zöld pártot. Egyszer felmerült benne, hogy kellene egy ballib progresszív-féle, de felesége elvette előle a felest.

Józsi akkor hosszasan gondolkozott a társadalmi mobilitáson, eszébe jutott az is, hogy ennek vannak együtthatásai is. Aztán a vége az lett, hogy ott a sör a hűtőben, ami demokratikus kihívásait kellő módon rendbe tereli.

Ezt Józsi barátai igen kreatívan úgy hívták, hogy „piázunk”. Ez nem azt jelentette, hogy ez jó; de soha, senki nem próbálta ezt demokratikus politika-gyakorlásnak bemutatni.

Mert nem volt az.

Az LMP volt és újrafizetett vezetői a semmit akarják eladni „valaminek”.

Ez a párt eleve projektnek indult, itt-ott tehetséges irányítókkal. Aztán lett belőle egy értelmiséginek álcázott megélhetési gittrágás.

Igyekezném ezt szebben leírni, de nem megy, meg minek is…

fotó: kronika.hu

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Történelem (17) Heti lámpás (310) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Egészség (50) Sport (729) Gasztronómia (539) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>