Ma 2024 július 21. Dániel, Daniella napja van. Holnap Magdolna napja lesz.
Araszonként a háborúba

Araszonként a háborúba

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Meddig mehet ez így? Három olyan nemzetközi esemény áll előttünk, amely megakaszthatja a háború kiterjedését, azaz az eszkalá­ciót. Ebből kettőbe van valamennyi beleszólásunk.

Kancellársága és pártelnöksége alatt Angela Merkel havonta fordult egy centit balra, így csak a tevékenységét folyamatában és figyelmesen követőknek tűnt fel, hogy egy idő után már teljesen abba az irányba áll. Valahogy így vagyunk a nyugati háborús retorika erősödésével: kis lépésekben, araszolva válik egyre durvábbá. Mindennap rálicitál valaki az addig elhangzottakra, és már fel sem tűnik, honnan indultunk. Így aztán az sem, mi felé sodródunk. Ezért egy kis emlékeztető: az orosz–ukrán háború előestéjén, 2022 elején a németek még ötezer sisakot ajánlottak az ukránoknak, amit Vitalij Klicsko kijevi polgármester gúnyosan utasított vissza: legközelebb mit küldenek majd? Párnákat?

Ma már egy haditechnikai magazin különszámát meg lehetne tölteni az arzenállal, amit a Nyugat átad Ukrajnának, és már azt a szempontot is feladja a NATO, hogy Oroszország mélységi területeit ne támadja Kijev ezekkel. 

A felajánlók egymás sarkán taposnak. Friss hír szerint az újdonsült NATO-tag svédek előzékenyen felfüggesztik a Gripenek Ukrajnába szállítását, mert az amerikai gyártmányú F–16-osokat illeti meg az elsőbbség. (Pedig a Gripenek „átadása a svéd iparnak is előnyös lenne” – szólta el magát egy stockholmi illetékes, megtörve némiképp a mindennapok jóemberkedő nyugati narratívájának unalmát. De, mint láthatjuk, a NATO-n belül is van erősorrend.) A Világgazdaság minapi cikke szerint pedig ugyancsak Svédország immár több mint százmilliárd koronával (8,7 milliárd euró) kötelezte el magát a háborús Ukrajna támogatására; legutóbb három évre elosztva 75 milliárdról döntöttek. Svédország gazdag állam, de ez akkor is irdatlanul sok pénz – és nemcsak a legtöbbünknek, így a hónap végén, hanem európai szinten is. Egy komplett német gazdasági mentőcsomag mérete. Az EU pedig már több mint százmilliárd euróval kötelezte el magát Kijevnek. Összehasonlításul: az Ukrajnával szinte azonos népességű, ám vele ellentétben uniós tag Lengyelország húsz év alatt (!) kapott 160 milliárd eurót Brüsszelből.

Az év elején hitetlenkedve hallgattuk volna, ha valaki előre megmondja: májusban már nem az ukrajnai front eseményei lesznek a vezető hírekben, hanem az egyre őrültebb felvetések atomfegyverekről, európai sorkatonaságról, meg a nyakló nélkül Ukrajnába küldött fegyverek és pénz. Egy korábbi cikkben írtuk már: a vesztésre álló és pánikba esett szerencsejátékos problémájára hasonlít ez az egész. Ha nem játszik tovább, akkor búcsút mondhat az addig megtett pénzének, de a további játékkal azt kockáztatja, hogy még többet bukik. Katonai szakértők mondják: az ukrajnai háborúnak nincs harctéri megoldása. Ukrajnát lassan már szinten tartani sem lehet a NATO nyílt szerepvállalása – gyakorlatilag a harmadik világháború – nélkül. Az orosz védelmi vezetésben végrehajtott átrendeződés eközben arra utal, hogy a Kreml ura nyeregben érzi magát.

Meddig mehet ez így? Három olyan nemzetközi esemény áll előttünk, amely megakaszthatja a háború kiterjedését, azaz az eszkalá­ciót. Ebből kettőbe van valamennyi beleszólásunk. 

Az egyik, ha jú­niusban az európai polgárok egy kritikus tömege a békepárti politikusokra szavaz az uniós választáson. Ennek hatása érződhet már az új Európai Parlamentben és az új Európai Bizottságban. A másik a júliusi NATO-csúcs, amelyen tagállamként hazánk is képviselteti magát. A kormány álláspontja egyértelmű: nem szállítunk fegyvert, nem adunk katonát. Humanitárius segítséget adunk. A harmadikra nincs ráhatásunk: ez az amerikai elnökválasztás. Tíz republikánus szavazóból hat nem adna Ukrajnának sem fegyvert, sem pénzt. Márpedig az ő jelöltjük áll jobban. Trump ante portas.

Borítókép: Az Ukrán Fegyveres Erők mobil légvédelmi egységének katonái 2024. április 24-én a dél-ukrajnai Odesa régióban (Fotó: AFP/NurPhoto/Nina Liashonok)

Szőcs László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Kultúra (9) Mondom a magamét (7725) Életmód (1) Autómánia (61) Belföld (11) Politika (1582) Gazdaság (713) Jobbegyenes (2825) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Egészség (50) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (322) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>