Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
 „Amerikaiak gyünni gyarmat”

„Amerikaiak gyünni gyarmat”

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A hason csúszó honi baloldal csak lábtörlő-perspektívából képes szemlélni a világot.

 

Ki ne örülne, hogy a múlt hétvégén Budapestre látogatott egy demokrata és republikánus szenátorokból álló, díszes küldöttség a távoli Egyesült Államokból? Jöttek megnézni, minden jól megy-e a kolónián, sarjad-e a bambusznád, ritmusra jár-e a kezük az ültetvényes rabszolgáknak, bemászik-e még az asztal alá Cseh Katalin. Találkozóik ünnepélyesek voltak és vidámak. Eléjük járultak például a magyarországi baloldali pártok képviselői, hogy rózsaszirmot szórjanak lábaik elé, s feltétlen elkötelezettségükről, illetve hűségükről biztosítsák őket. 

Az eseményről készített fényképfelvételekről is átjön a lakájhangulat: a DK-s Arató Gergely nagyjából olyan áhítattal várja a jutalomfalatot kenyéradóitól, mint a komondor, miután megette a postást.

Persze akkor is haptákba vágja magát az egyszeri ellenzéki betanított segédpolitikus, ha csupán Pressman tartományi helytartó színe elé kell járulnia jelentést tenni (nagyjából heti rendszerességgel). Ám mi az ehhez képest, amikor birodalmi szenátorok ajkain lehet csüggni szótlanul, mint gyümölcs a fán? Hallgatni a szolid dorgálást, hogy még mindig nem sikerült elkergetniük a gonosz Orbánt, noha kazalnyi dollárt kaptak már e célra. Közben figyelmesen jegyzetelni, majszolni a lazacos szendvicset, bólogatni, s olyan értelmes fejet vágni, mint Karinthy rossz tanulója, mikor már leszerepelt, új felelőt szólítottak, ám ő még a táblánál sertepertél, képtelen elhinni, hogy megint cerkát kapott.

„A Momentum kezdetektől következetesen támogatja, hogy Svédország csatlakozzon a NATO-hoz. Erről most is biztosítottuk az amerikai küldöttséget. Ahogy arról is, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral” – hajlongott Cseh Katalin. Minő bölcsesség! Orbán tényleg nem egy egész ország. 

De akkor minek nevezzük a Montrealban született Cseh Katalint vagy férjurát, a New York-i illetőségű Berg Dánielt? Ők kinek, minek a képviseletében érkeztek hazánkba, kinek az érdekében gyilkolták meg a magyarok olimpiai álmát, s honnan veszik a bátorságot, hogy újabb és újabb szankciókat követeljenek az őket befogadó Magyarország ellen?

Bár a gazda nyilván elégedetlen a tizennégy évnyi szerencsétlenkedéssel, mégis nagylelkű és mindig megbocsát. Ha meg is feddi alkalmazottait, azt nem kürtöli világgá. Az esetleges letolás a nagykövetségi erődrendszer falai közt marad. Ami a nyilvánosságra tartozik, azt Pressman helytartó írta ki az internetre: „Sajnálatos módon számos magas rangú magyar kormánytisztviselő, valamint a Fidesz parlamenti képviselői elutasították, hogy találkozzanak az elmúlt évek legjelentősebb, amerikai kétpárti kongresszusi küldöttségével.” Szijjártó Péter külügyminiszter ellenben jelezte: amikor legutóbb hasonló delegációkat fogadtak, az olyan volt, mintha „beiratkoztunk volna egy államvezetés kurzusra, s a találkozó alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy egyébként hogyan kellene Magyarországot kormányozni. És nincs szükségünk arra, hogy amerikai kongresszusi delegációk oktassanak ki minket arról, hogy épp mi történjen Magyarországon vagy mi ne.” A tárcavezető szerint a küldöttek magyar belpolitikai és európai uniós ügyekről szerettek volna tárgyalni, ám egyik sem tartozik rájuk. (Nem furcsa? Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy amerikai balos politikusok kvázi az Európai Unió nevében nyilatkozgatnak. Ki unióérett, ki nem és a többi. Már meg sem próbálják leplezni, hogy Európa az ő játszóterük, az úgynevezett uniós vezetők pedig kilóra megvett bólogató Jánosok.)

Itt ragadható grabancon a legfontosabb különbség a két Magyarország között. A nemzeti elkötelezettségű Magyarország a kölcsönös tisztelet alapján tárgyal mindenkivel, bárkivel, Kelettel és Nyugattal is, és a magyar érdek képviselete számára a legfontosabb. Például nemcsak azért nem vesz amerikai cseppfolyósított gázt, mert abból nincs elegendő, hanem mert piszkosul drága. És nem azért vesz oroszt, mert Putyin csicskája, hanem mert az olcsó és van belőle elegendő.

Ezzel szemben a honi baloldal, a lakáj-Magyarország kizárólag lábtörlő-perspektívából képes szemlélni a világot. Mindenki és bárki előtt képes hanyatt vágni magát. Vezetőjük a lehető legnagyobb természetességgel engedi palotájába Putyint, veregeti a vállát, pajtáskodik vele, adja orosz kézbe a stratégiai magyar olajvállalatot, szolgáltatja ki nekik a magyar titkosszolgálatot – amikor az amerikai háttérerők éppen szeretik az oroszokat, amikor erre engedélyt adnak nekik. 

Amikor meg már nem szeretik, rögvest elzárnák a gáz- és olajcsapot, mert a fagyhalál is jobb, mint Putyin, továbbá fegyvereket és magyar katonákat küldenének a Don-kanyarba. Már a szókapcsolattól – „magyar érdek” – hidegrázásuk van. Nekik kényszeresen és folyton egy idegen birodalmat kell szolgálniuk: nem vágynak másra, mint eligazításra, sorvezetőre és adományládikákra.

Az amerikai szenátori küldöttség nem csupán Cseh Katalinék hódolatát fogadta. Maga Léderer Sándor, a K-Monitor nevű Soros-lerakat igazgatója is elibük járulhatott. Partizán haverjaival együtt ő fűrészelte le annak idején a Regnum Marianum-templom helyén emelt fakeresztet és rajzolt oda vörös csillagot. Innen egyenes út vezetett az Obama-ösztöndíjig, majd publikált a CIA-féle National Endowment for Democracy tanulmánykötetében. Minőségi alkalmazott, na. (Pressmanék szerint „civil”.)

Fontosak ám az efféle küldöttségek. Ahogyan mondani szokás, a gazda szeme hizlalja a jószágot. Persze a honi ellenzék nemcsak Pressmanék nézésétől meg járásától hízik, hanem az egészen konkrét kifizetéseitől. Például attól a négymilliárd forintnyi dollártól, amit a 2022-es választási kampányban gurítottak az adományládikákba. 

Hogy ez pofátlan, erkölcstelen és törvénytelen beavatkozás a magyarok demokratikus választásába? Na és? Örüljünk, hogy csak dollárt küldenek s nem napalmot.

A legfrappánsabban ezúttal Jakab Péter, a magára maradt párizsifogyasztó foglalta össze az amerikaiak látogatásának értelmét és célját. „Az Egyesült Államok a demokratikus berendezkedés felé tereli az országot” – magyarázta. Tudniillik egy ezeréves államnak nélkülözhetetlen szüksége van egy kétszázötven éves állam útmutatásaira a berendezkedését ille­tően. Jakab szavaiból azt lehetett leszűrni, hogy Press­man helytartó gyakorlatilag a kormányváltáson dolgozik. Meglepő, ugye?

Végül is mindegy. Csupán azt nem értem, mi a rossebnek kell a Kari Geri-féle adományládákkal matatni, kisnyugdíjasok mikroadományairól hantázni, meg Korányi Dávidot macerálni ott New Yorkban, hogy gereblyézzen össze minél több zöldhasút. 

Sokkal egyszerűbb és tisztább lenne, ha a pénzosztást Pressman pedellus intézné, közvetlenül a heti eligazításai alkalmával. 

Elébe járulnának a helyi megbízottak – például az Országos Bírói Tanács aktivistái, az ilyen-olyan zsidólistázók, a talajt kereső vándorszínészek, kappanhangú dalnokok meg egyebek –, s a feladatszabás után mindjárt hozzájuk lehetne vágni a heti betevő dollárt. Baukó Attila (Azahriah) vinné magával a malacos perselyét vagy ilyesmi. Abból aztán futná kampányra, „civil” tüntetésekre, mindenre.

Borítókép: David Pressman nagykövet a magyar parlamentben (Fotó: AFP)

Pilhál Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Mondom a magamét (7549) Egészség (50) Mozi világ (440) Tereb (146) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Jobbegyenes (2789) Flag gondolja (36) Belföld (11) Gazdaság (705) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Sport (729) Életmód (1) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>