Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
98a99b9e976e5257b5c672cd04d7a2ad.jpg

Állatfarm az Európai Unióban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Minden uniós tagállam egyenlő. Ezzel kecsegtetik azokat az országokat és azok polgárait, akik éppen belépésre várnak az európai nemzetek nagy szövetségébe.

A csatlakozás után ácsingózók pedig jobb híján el is hiszik ezt, mindaddig, amíg el nem jön a hőn áhított belépés ideje.

Aztán amikor már bent vannak, szinte rögtön az ezt ünneplő tűzijátékok, harangszó, ünnepi beszédek, Örömóda miegyebek másnapján kiderül, az Európai Unió hetedik parancsolata éppúgy igaz, ahogy Orwell Állatfarmjában: minden uniós tagország egyenlő, de egyes uniós tagországok egyenlőbbek a többinél.

Magyarország gyakran megtapasztalhatta ezt az igazságot azóta, hogy 2010-ben, majd 2014-ben ismét a Fidesz–KDNP kétharmados többséget szerzett a parlamenti választásokon. Alig volt az Orbán-kormánynak olyan lényegesebb intézkedése, amelyiket ne bírálta volna az unió valamelyik illetékes vagy illetéktelen albizottsága, bizottsága vagy éppen maga a napóleoni magasságokban szédelgő Európai Bizottság. Ám ha ugyanezeket az intézkedéseket egy nagyobb tagállamban vezették be, vagy ha egy baloldali kormány tette ugyanezt, talán még dicséretet is kapott érte.

Ha Orbán Viktor mondott valamit, ami eltért az addig politikailag korrektként elfogadott gondolatoktól, az Európai Parlament csekély értelmű, de annál vehemensebb elnöke máris plenáris ülést hívott össze a „magyar ügy” miatt, s a nyugati lapok arról cikkeztek, vajon meddig tűri még az unió, hogy egy ilyen fasisztarasszistaantiszemitadiktatúra megmaradjon Európa szívében. Ám ha néhány hét elteltével mondjuk Angela Merkel mondta ugyanezt, azt természetesen a politikai bölcsesség megnyilvánulásaként értelmezték. Nemrég például a magyar kormány bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggesztik a menekültekkel kapcsolatos dublini egyezmény alkalmazását. A hírre természetesen egységesen felhördült a nyugati sajtó és politikai elit, és szintén természetesen nem maradhatott el a szokásos fenyegetőzés az uniós szankciókkal. A minap Merkel kancellár asszony viszont már egyenesen arról beszélt: a menekültügy jogi kerete, a dublini megállapodás már nem érvényes. Valahogy mindenki elfelejtette Németországot megfenyegetni holmi uniós szankciókkal a kancellár mondatai miatt.

A menekültkérdés egyébként világosan megmutatta: mára már az uniós „állatfarm” eredeti parancsolata teljesen érvényét vesztette. Sőt, ahogyan Orwellnél, itt is csak az utólag hozzáhazudott félmondat érvényes: egyes uniós tagországok egyenlőbbek a többinél. Ezt hirdette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn, mit ad Isten, éppen Magyarországgal kapcsolatban. A szóvivő egyértelművé tette, a kettős mérce immár nem kivételesen és egyébként szemérmesen titkoltan alkalmazott módszer az unióban, hanem lényegében főszabály. A magyar kerítés nem jó, a francia kerítés jó. Hogy miért nem jó a magyar kerítés? Hát csak. Mert magyar. Mert az Orbán-kormány építteti. Mert… Csak. A francia bezzeg. Az egyáltalán nem a bevándorlók ellen épül. Egyenesen értük, az ő testi épségük megóvása érdekében. Nehogy szerencsétlenek betévedjenek az alagútba, vagy felkapaszkodjanak egy szerelvényre, ahol is a drágákat még megüti az áram. A magyar kerítés építését, amely szembemegy az európai értékekkel, nem is támogatják, ők ilyen csúnya dolgokra nem pazarolják az uniós adófizetők pénzét. A franciára? Arra az európai értelemben vett kerítésre meg hát természetesen, mi az hogy?

S ha már a pénznél tartunk. Az Európai Bizottság, miután hónapok óta oly értetlenül bámulta ezt a népvándorlást, mint süket disznó a zsebórát, most kitalálta, hogy némi forrás talán jól jönne a migrációs válság kezelésére. Szét is osztottak nagy hirtelen 2,4 milliárd eurót a tagállamok között, rendkívül körültekintően. Ennek eredményeképpen Magyarország kevesebb pénzt kap, mint mondjuk Lengyelország vagy Románia, amelyek ugyan lélekszámra nagyobb országok, de menekültet egyelőre valószínűleg csak a híradókban látnak. Az EB illetékese szerint az elosztást az elmúlt évek migrációs statisztikái alapján végezték. Ez nyilván nagyon bölcs döntés volt, mondjuk, ha még néhány évet visszamennek az időben, akkor egyetlen eurócentet sem kellett volna kapnunk, mert akkoriban nem ide menekültek az emberek, hanem innen…

Ugyanezt az egyenlőtlen és legtöbbször következetlenül ostoba eljárást tapasztalhattuk, amikor a kormány a nyáron meghatározta „a nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok” listáját. A nyugati média és jó néhány uniós tagország politikai véleményformálója (és nyilván az itthoni hasonszőrű haverjaik) megfeddte hazánkat, amiért néhány, eleddig nem biztonságos országnak minősített közeli és távolabbi szomszédunkat immár biztonságossá minősítettük a menekültek szempontjából. A kormány egyik érve az volt például Szerbiával kapcsolatban, hogy az uniós tagfelvétel küszöbén álló országok nyilván biztonságosak, hiszen ha nem lennének azok, akkor nem hogy a küszöbön, de az unió hátsó udvarában sem lenne szabad várakozniuk. De láss csodát! Most már Angela Merkel is épp azt mondja, hogy ideje felülvizsgálni ezt az említett listát, az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber pedig egyenesen azt javasolja, hogy menekültügyi szempontból nyilvánítsák biztonságosnak az összes EU-tagjelölt országot. Egyelőre nem hallatszik az őket idegengyűlölőnek és kirekesztőnek kikiáltó uniós kórus. Mert az Európai Unióban minden tagország egyenlő.

Csak egyes tagországok egyenlőbbek a többinél.

]]>www.napigazdasag.hu]]> - Néző László

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Egészség (50) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>