Ma 2017 június 22. Paulina napja van. Holnap Zoltán napja lesz.
moszfilm00-675x443.jpg

Szoborsors

Flag
5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nyilvánvalóan Gulyás Marci mártírkoszorúját irigyelték meg az elkövetők.

„Április négyről szóljon az ének,
Felszabadulva zengjen a nép!
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!”

Felszabadulási induló

Olvasom, hogy régi kedvencem, Komáromy Gergő és tettestársa, egy kimondatatlan nevű Zsolt festékkel töltött lufikkal megdobálták a Szabadság téri szovjet emlékművet és ezen tettükért a rendőrség előállította őket. További hír, hogy akár 72 óráig őrizetbe is veszik a duót.

Nyilvánvalóan Gulyás Marci mártírkoszorúját irigyelték meg az elkövetők. Mert hát ugye Marcinak is hogy bejött. Három napig élvezte a rendőrség vendégszeretetét és utána az egész médiát végig tudta strichelni, főszereplője lett különböző tüntiknek és minden lány immár Marciba szerelmes – bár lehet esélytelenül –, és nem Komáromy Gergőbe, amint volt a migránsáradat idején, mikor az ő gitárjátékától volt hangos a libsi média és ájuldoztak tőle NGO-s lányok.

És hol van már a tavalyi kémény? Sic transit est gloria mundi – ahogyan a művelt szingaléz mondja.

Gergő barátunk ezért benevezett a Mártír II-be, de sportszakmai szempontból minden adottsága meg van hozzá, hogy felsőbb osztályba lépjen. Ezzel visszanyeri a haladó bölcsészlányok kegyeit, és ez rendben is van, hiszen – lássuk be – Gulyáshoz képest, aki leginkább egy albínó gilisztára emlékeztet, Gregory G. Ras egy valóságos amorózó. Kíváncsi vagyok bejön-e neki is, és ez esetben szemtanúi lehetünk a tömeges és kollektív haladó mártíromságnak.

Mondjuk én, személy szerint, nem vágyom megnézni ezt, mert ilyenkor a mi Gergőnk hajlamos dalra fakadni ez pedig pszichoszomatikus tüneteket okozhat. Egyébként, szerintem nem csak nekem, hanem mindenkinek, akinek füle van. De nem ez a lényeg.

„…habent sua fata libelli” A könyveknek sorsa van, írta Terentianus Maurus, a római stiliszta és neves grammatikus. Nos, úgy tűnik, nem csak a könyveknek van sorsa, hanem az emlékműveknek és a szobroknak is. Méghozzá nem is akármilyen sorsa.

A nevezetes emlékmű eltávolításának gondolata már a ’90-es években felmerült és onnantól kezdve szálka volt a jobbos hajlamú honfitársaink szemében. Először 2006-ban, a nagy felzúdulás során estek neki fizikailag is, méghozzá mindjárt vésővel. Ekkoriban a libsi média teljes mellszélességgel kiállt mellette, a rongálókat vandáloknak nevezte és emlékeztetett a szovjet hadsereg hősies erőfeszítéseire, melyekkel felszabadította hazánkat a fasizmus igája alól. Utaltak a kegyelet fontosságára és óva intettek mindenkit, hogy ikonoklaszta hajlamainak engedve, ujjat húzzon az oroszokkal.

Oroszország fontos kereskedelmi partnerünk – mondták – kár lenne provokálni.

És különben is. Mivel a hős szovjet csapatok a budapesti gettót is felszabadították, aki kritizálja az emlékművet az egyúttal antiszemita is. Nem mennék bele eme gondolatmenet logikai koherenciájának vizsgálatába, de ezt un. „érv”-ként használták. Akkoriban Putyint nem harapta meg még Gyurcsány haladó kutyája sem.

Ma már nyilván más lenne a helyzet és a derék eb Putyin leharapott, véres testrészeit ásná el a nevezetes szemlőhegyi ingatlan kertjében. Már amennyiben a blöki szolidárisan együtt tart a gazdival, a politika fordulatokkal teli ösvényein. Megváltozott ugyanis a világ. Igaz Putyin, nyilván KGB-s kiképzésének köszönhetően, nem próbálta meg Orbánbasi Nárcisz nevezetű kutyáját simogatni – ami kuvasz esetében valóban nem is célszerű – de ettől függetlenül már átkerült a sötét oldalra.

Ma ott tartunk, hogy a haladás hívei akarják lebontani az emlékművet.

Mert most éppen így alakult. Szó sincs már antiszemitizmusról, kegyeletsértésről, meg ilyenekről. Orbán szereti Putyint, Putyin szereti az emlékművet: jaj az emlékműnek. Amint, a mondás szerint, Angliának nincsenek barátai, csak érdekei, úgy a magyar haladónak sincsenek ellenségei, csak érdekei. Hogy ebben mekkora szerepet játszik az amerikai külpolitika agresszív változása és mekkorát Orbánbasi gyűlölete, azt döntse el mindenki maga.

A szabadság téri szovjet emlékmű sorsában – mint cseppben a tenger – tükröződik az egész elmúlt 26 év minden furcsa fordulata és keserű humora. Akinek nincs múltja, annak jövője sincs. Az emlékmű történetében is a feldolgozatlan múlt mutatja meg magát. Ki tudja mit hoz a múlt. Mindenki azt mond róla és tesz vele, amit csak akar, mindaddig amíg el nem döntjük: az ominózus április 4-e és ami utána következett, az felszabadulás, vagy megszállás volt.

A mélyben rejtőző, megválaszolatlan kérdések tulajdonsága, hogy zavaró módon újra és újra előkerülnek. Alapkérdés ez. Hitek és világnézetek épültek/épülnek rá.

Természetesen nem mindegy, hogy ki veszi elő a múltat. Ugyanis ha a jobboldal, akkor az múltba révedés és sérelmi politizálás, ellenben ha a haladók, akkor az őszinte szembenézés a magyarság bűneivel, melyek számosak.

Genetikai alapon bizonyára, ahogyan azt honi haladás egyik zászlóvivője meg találta állapítani.

Természetesen nem állítom, hogy a mi Gergőnek efféle múltba vezető szempontok indították a festékes lufi hajigálására. Az ő történelmi horizontja valószínűleg nem túl tágas, szerintem a tegnapi napra sem nagyon emlékszik. Ő csupán ismét a színpadra szeretne állni és énekes-komikusként lejátszani onnan Marcit. Nagy szellemek ha találkoznak. Izgatottan várom az eredményt.

]]>http://aristo.pestisracok.hu]]>

racz_flag.jpg

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (588) Kultúra (1) Világ história (903) Egészség (50) Magyar millenium (1216) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (381) Mozi világ (451) Mozaik (484) Alámerült atlantiszom (143) Heti lámpás (129) Szépségápolás (16) Flag gondolja (31) Autómánia (62) Rejtőzködő magyarország (171) Nagyvilág (1464) Politika (1557) Tv fotel (65) Gasztronómia (537) Sport (720) Emberi kapcsolatok (37) Jobbegyenes (1082) Mondom a magamét (1701) Életmód (1) Tereb (122)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>