Ahogy a nagymamám mondta gyerekkoromban: „Miközben kimászol a gödörből, mindig gondold át, hogy miért kerültél bele, és soha ne felejtsd el, hogy ki lökött bele!” Az utóbbi másfél évtized azt mutatta, hogy a választópolgárok ki akartak mászni a gödörből, tovább akartak lépni, s – a 2010-es, 2014-es, 2018-as és 2022-es elsöprő választási támogatással – felhatalmazták az Orbán-kormányt arra, hogy kiépítsen egy új rendszert, megteremtse egy új korszak alapjait.

Mindebből következett, hogy a 2010-es kormányváltás után elkezdett válságkezelés célja nem az volt, hogy az ország visszatérjen a válság előtti időkhöz, hanem hogy új alapokra építve új dolgokat lehessen bevezetni: új alkotmányt, új törvénykönyveket, új gazdaságpolitikát, új adórendszert, új családtámogatást.

2010-ben olyan új rendszer kezdett tehát kiépülni, amelynek elsődleges célja a nemzeti és gazdasági önrendelkezés visszaszerzése, a cselekvőképesség, a szuverenitás biztosítása. Ez tette képessé a kormányt, hogy a csőd széléről visszahozza az országot, valamint hogy fenntartható növekedési pályára állítsa a nemzetgazdaságot, és megakadályozza egy újabb válság kialakulását. Sodródás, útkeresés és kényszerek közötti egyensúlyozás után új pályára állt a gazdaság. Mindezekre nem gazdasági öncélúság okán volt szükség, hanem hogy ezen eredményekre építve újjá lehessen szervezni, meg lehessen erősíteni a társadalmat.

Ki gondolta volna a 2010-es választás éjszakáján, hogy Magyarország nem­sokára kibújik a Nemzetközi Valutaalap rossz értelemben vett gyámsága alól; hogy alig öt év alatt, messze a határidő lejárta előtt az utolsó fillérig visszafizeti az ország a mentő­csomagnak nevezett, valójában pénzügyi féket jelentő IMF- és uniós hiteleket? Érdemes visszaemlékezni, mennyien gúnyolódtak a kormányon 2010-ben, amikor elhangzott: tíz év alatt létre akar hozni egymillió új munkahelyet. Amikor helyreállították a költségvetési egyensúlyt, s párhuzamosan csökkentették a munkát terhelő adókat, támogatták a családokat, akkor a korábbi becsmérlők és kétkedők csöndben voltak. Most megint hallatják a hangjukat, s elterelik az emberek figyelmét arról, hogy a 2010-es évtized eredményei tették lehetővé azt, hogy az előző öt év a járványok, az energiaválság, a háborúk, az exportbevételeinket csökkentő és az importkiadásainkat növelő szankciók és az infláció ellenére túlélhető legyen. 2010 előtt minden egyes évben belebukott volna az állam ezekbe a nehézségekbe.

Azonban amikor a környezetünk, a körülményeink és a lehetőségeink javulnak, akkor az emberek elvárásai is – hiszen esendők vagyunk – változnak, növekednek. Emiatt – akár az életüket érintő pozitív intézkedések sokasága ellenére, a körülmények jelentős javulása esetén is – ugyanolyan elégedetlenek maradhatnak, mint korábban, hiszen minden számnál van egy nagyobb szám, minden eredménynél van egy jelentősebb elvárás.

Tehetségtelenségen, tehetetlenségen és irigységen alapuló zsigeri gyűlöletből sokszor sok mindent mondanak róla, vádaskodnak, rágalmaznak, kiforgatnak, összemosnak, elhallgatnak. 

Nincsenek hiba nélküli rendszerek, az emberi tényező kihagyhatatlan. Semmi nem lehet tökéletes, és semmi nem lehet mindennek és mindenkinek egyformán jó. A jóra való törekvés és az abból fakadó eredmény el nem ismerése, a társadalom egy részének feltüzelése a saját érdekeivel szemben s ezáltal a gyűlölet, a kirekesztés és az irigység társadalmasítása azonban már bűn. Ám szerencsére az utolsó szó mindig a történelemé.