Ma 2020 február 23. Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.
Szentesi-Zöldi László: Győz a trikolor

Szentesi-Zöldi László: Győz a trikolor

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Három a magyar igazság.

Először Orbán Viktor biztosította barátságáról a távozó Matteo Salvini olasz belügyminisztert. Aztán a magyar miniszterelnök levelet írt Giuseppe Conte kormányfőnek is, kifejezve reményét, hogy a jövőben is együtt tudunk dolgozni közös ügyek mentén.

Majd a római konferencián Orbán Viktor általánosságban az olasz jobboldalhoz szólt, a hazáját szerető embereknek üzent, és nem mellesleg finoman visszaszólt Conte kormányfőnek is.

Merthogy a második és a harmadik esemény között a magyar kormány kinyújtott kezét látványosan ellökte Olaszország miniszterelnöke. És nemcsak ellökte, de durván beleszállt a visegrádi országokba is. Hogy az olasz közönség őt ezért pfujolta, az utána következő Orbán Viktort pedig hősként ünnepelte, az önmagáért beszél.

Közelebbről nézve az olasz helyzetet, amelyet Orbán Viktor a jelek szerint jobban ért, és – paradox módon – az olasz emberek érdekeit is jobban képviseli, mint a saját miniszterelnökük, különös fejleményre bukkanunk. Minél több idő telik el Matteo Salvini úgynevezett kivonulása óta, annál bizonyosabb, hogy valóban önkéntes visszalépésről van szó. Valahogy úgy áll a helyzet, mint Magyarországon a 2006-os választáson: utólag világos, hogy a Fidesznek nem akkor és ott kellett kormányt alakítania. Gyurcsány dőre módon belesétált a csapdába, bedöntötte az egész baloldalt, máig hatóan elpackázta az érdemi ellenzéki politizálást. És végigment a maga útján a Fidesz is. 2010-re soha nem tapasztalt fölénnyel vette be a hatalom sáncait, és hogy a lendület kitart, jelzik a rendre kétharmaddal megnyert választások, a töretlen népszerűség.

További azonosság az olasz és a magyar helyzet között, hogy az ellenzéki pártok mohósága nem ismert határokat, és néhány morzsáért eladták magukat. Az Öt Csillag a Jobbikhoz vagy az LMP-hez hasonlóan eredetileg a teljes politikai spektrum tagadására szövetkezett, büszkén hirdette, hogy a korrupt elit egyetlen pártjával sem fog össze. Majd amikor felcsillant a lehetőség, hogy koalíciós társat váltva hatalomban maradhassanak, sunyin összehúzták magukat, és betagozódtak abba a hatalmi elitbe, amelynek bírálatával annak idején feltűntek. Ma az Öt Csillag engedelmes kiszolgálója a globális hatalomnak, csendben asszisztál Olaszország afrikaiakkal való elárasztásához, és nem mellesleg elutasította a Liga felhívását azonnali választásra, amely az egyetlen demokratikus felhatalmazást jelentette volna minden érintett párt és mozgalom számára.

Olaszországban most van 2006. A baloldal halálos ölelését elfogadó Öt Csillag népszerűsége valószínűleg hónapokon belül bezuhan. Már a koalíciós vita idejére elvesztették támogatottságuk felét, és a lejtőn nincs megállás. A baloldali pártok – akárcsak a kisebb jobboldaliak – lényegében stagnálnak. Matteo Salvini idén júliusban elérte az elérhetetlennek hitt 38 százalékos népszerűséget, amely túlszárnyalta a választási eredményét is. Csakhogy ez a maximum, legalábbis kormányhelyzetben. Salvini okosan felmérte, hogy ennyi, nincs tovább, és tanácsosabb átengednie a hatalmat egy időre, ha nem akarja kockára tenni a Liga és Olaszország jövőjét. A szükségszerű megtorpanás és a borítékolható lecsúszás helyett elnapolta a győzelmet. Nem követte el azt a hibát, mint Gyurcsány és Di Maio, hogy rövid távú célokért feláldozza a teljes jövőt. Lemondott a belügyminiszterségről, hogy kormányfőként térjen vissza, kiszállt a hatalomból, hogy idejében fölkészülhessen a visszatérésre.

Mert amikor majd Salvini visszatér, akár koalícióban, akár egyedül, de mindenképpen megveri a hazug baloldali konglomerátumot. Visszatérhet a nemzeti politizálás, és ha Salvini kiépíti a maga centrális erőterét, ha valamilyen módon szövetséget teremt a többi nemzeti és jobboldali erővel, akkor ciklusokon át övé lesz a hatalom. Igen, még abban az Olaszországban is, ahol olyan gyakorisággal változnak a kormányok, mint máshol a reggel és az éjszaka. Hiszen a mostani már a hatvanhatodik kabinet 1945 óta, ami egyrészt önmagában vicc, másrészt pontos jelzése annak, hogy éppen ideje politikai stabilitást teremteni, hiszen ezt a jelek szerint az olasz emberek még nemigen ismerik.

Hogy most mi következik? Az olasz társadalom egy időre megtapasztalja a legrosszabbat. A kikötők nyitva, a négerek ellenőrizetlenül özönlenek az országba. Dél-Olaszország, amely eddig az Öt Csillagot választotta, politikai válaszút elé érkezett. Pontosan úgy, ahogyan a baloldali pártokat, mozgalmakat támogató magyar társadalom egyik fele is 2006-ban. Vagy a Jobbikot támogatók néhány évvel ezelőtt. A felocsúdás kellemetlen, de szükségszerű. És a történet végén felsejlik a jövő, amely immáron nem szivárványszínbe, nem az iszlám zöldjébe, hanem a trikolórba öltözteti Itáliát.

Ezért kapott olyan nagy tapsot Orbán Viktor abban a hatalmas római sátorban. Mert vendéglátói pontosan tudták, ki érkezett hozzájuk. Az az ember, akinek sikerült. És ha neki sikerült, sikerülhet másnak is Európában.

Szentesi Zöldi László -]]> www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Tereb (139) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Politika (1571) Mondom a magamét (4327) Mozi világ (440) Autómánia (61) Kultúra (4) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (33) Heti lámpás (233) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (1692) Gazdaság (637) Történelem (13) Életmód (1) Nagyvilág (1446) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (479) Belföld (5) Mozaik (42)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>