Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: Ez mindent elmond

Bayer Zsolt: Ez mindent elmond

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Csak a cím, az is elég. Az is mindent elmond erről a nyomorult, beteg, semmirevaló, ócska korról.

Ha lesz jövő, ez a cím kerüljön be a az akkori történelem könyvekbe. Soha ne felejtsék majd el, hová nem szabad eljutni, s hogy mi NEM a szabadság…

Angliában nem küldhetik többé női börtönbe az olyan transznemű nőket, akiknek férfi nemi szervük van

Hétfőn új szabályok lépnek életbe Angilában és Wales-ben, melyek értelmében a jövőben nem helyezhetnek el női börtönökben olyan transznemű nőket, akiknek férfi nemi szervük van – írta meg a Guardian.

Mindezt már októberben bejelentette Dominic Raab, Nagy-Britannia igazságügyi miniszter, egyben miniszterelnök-helyettes, de jogerőre csak most emelkedik a gyakorlat. Az új szabályozás nemcsak a férfi nemi szervvel bíró transznemű nőket érinti, de az olyan transznemű nőket is, akik korábban szexuális bűncselekményt követtek el.

Raab a változtatásokkal kapcsolatban azt mondta, toleránsan közelítettek a témához, ahogy a transznemű közösséghez is, melynek tagjai nap mint nap hatalmas kihívásokkal küzdenek és szenvednek az országban. Ugyanakkor úgy véli, egy ilyen helyzetben – amikor egy transznemű nő elhelyezéséről döntenek – garantálniuk kell a többi női elkövető biztonságát is.

A szigetországban Isla Bryson ügye óta lett kiemelt téma a transznemű elkövetők börtönbeli elhelyezése. A 31 éves Isla Brysont transzenmű nőként egy nőknek fenntartott skóciai börtönbe küldték azt követően, hogy a vád ellene két nő megerőszakolása volt. Az esetből kisebb botrány lett Skóciában, olyannyira, hogy még a nemrég lemondott miniszterelnök, Nicola Sturgeon is személyesen járt közben, hogy Brysont elszállítsák egy férfi börtönbe. Az ex miniszterelnök később a sajtónak azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy Bryson egyrészt a többi női elítélt biztonsága miatt nem maradhatott a női börtönben, másrészt pedig azért, mert véletlenül sem akarták azt a látszatot kelteni, hogy a transzenmű nők veszélyesek a többi nőre.

Forrás: 24.hu

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Történelem (17) Kultúra (6) Autómánia (61) Tereb (146) Vetítő (30) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Politika (1582) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>