És nem azért, mert ez így igazságos, törvényes, becsületes. Nem. Hiszen ez így igazságtalan, törvénytelen és becstelen.

Éppen ezért kell így lennie.

Ugyanis a rendszerváltoztatásból sajnos ez következik.

Abban a pillanatban, amikor az MSZMP-ből MSZP lett, jogfolytonosan, a pártvagyon meghagyásával, a rendszerváltoztató tárgyalásokon való teljes jogú részvétellel, az első szabad választáson való indulás jogával, nos, akkor már tudni lehetett, hogy ott van az új rendszer alján egy igazságtalan, törvénytelen és becstelen momentum.

És ez nem önmagában az MSZP és mindaz, amit képviselt. Hanem annak lehetősége, hogy majd mind-mind megússzák.

Biszkutól Aprón át Berecz Jánosig.

Végső soron csak Kádár nem úszta meg. A drámában egyedül neki jutott katartikus szerep, igaz, kizárólag a szimbolikus térben.

Igen, amikor Kádár elmondta élete legutolsó beszédét a párt kongresszusán, és az ország nyilvánossága előtt őrült bele a múltba és a bűntudatba, az a pillanat katartikus pillanat volt. Talán annál is többet ért, mintha börtönbe kellett volna vonulnia. – Országomat az elveszett lelki békémért… - ezt dadogta Kádár élete legutolsó beszédében. Mintha megbolondult volna. Pedig akkor és ott világosodott meg.

Aztán meghalt.

Grízes tészták és hokedlik álságos jelmezei között, az övéitől is kitagadva. Hiszen senki sem követte a megvilágosodás útján. Az apparátus, a KB, az ifjú törökök mind-mind ara készülődtek már régen, hogy az új rendszer tényezői legyenek.

Ebbe a készülődésbe pedig nem fért bele sem a megvilágosodás, sem a bűnvallás, sem a megbánás.

Ebbe a készülődésbe az állami vagyon elrablása, az előprivatizáció gazembersége és a megfelelő törvényi hátterek megteremtése fért csak bele.

Akkor és ott dőlt el, hogy Biszku és a többi gyilkos gazember ágyban, párnák közt fog elpusztulni.

Lehetett volna másképpen? Nyilván lehetett volna. De így lett. Mert – ezt mondjuk most, valószínűleg önfelmentésként - ez volt a „békés átmenet” ára.

Ha Biszku zsidókat küldött volna gázkamrába, vagy az auschwitzi tábor őre lett volna, már régen börtönben lenne. Nem lennének aggályok, nem lenne jogi szőrszálhasogatás, ítélet lenne. Verdikt. És hozzá megfelelő propaganda, hogy nem számít, mennyi idős, egy náci gyilkos kilencvennégy évesen is náci gyilkos, nincsen helye szánalomnak.

De Biszku a kommunista rendszer bűnöse. „Csak” forradalmárok haláláért felelős, „csak” hazaáruló. Így a teljes szemforgató apparátus a pártján áll. Vén gazemberek telefonálnak be Bolgár műsorába, hogy miért kell egy kilencvennégy éves öregembert bántani, és hogy bármit is tett, az abban a rendszerben nem volt bűn, tehát Biszkut nincsen miért felelősségre vonni.

Igen. Így élünk egy hazában.

Nem csoda, hogy nincsen semmi mondanivalónk egymásnak. Végletesen és végleg kettészakadt nép vagyunk, még itt, a maradék hazában is. Nincsen semmi, azt hiszem, semmi, amiről képesek volnánk ugyanazt gondolni. Biszku világa itt maradt, itt él, és jogokat élvez, sőt jogokat követel magának. És már öntudatos, már büszke, már véleménye van, már elítél, már ítéletet mer alkotni egyáltalán, és szavaz, és beleszól, és akar, és lélegzik.

Az igazságtalanság, törvénytelenség és becstelenség apoteózisa ez. Ez lapul a rendszerváltás alján.

Ezért fog ágyban, párnák közt elpusztulni egy becstelen, hazaáruló, rohadt vén gyilkos. Egy igazi gazember.

Akit legkésőbb huszonöt évvel ezelőtt kellett volna végleg eltüntetni.

Most már mindegy. Az ő bűne ránk száradt.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu