Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: A "független" FÜHÜ

Bayer Zsolt: A "független" FÜHÜ

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Megáll az ész!

A FÜHÜ az egy hírügynökség. Neve szerint Független Hírügynökség. 

Az alábbi, általuk közzétett (mert kiperelt) helyreigazítás alapján elmondhatjuk, hogy tényleg függetlenek. Igazságtól, becsülettől, tisztességtől mindenképpen. Bár ne legyünk igazságtalanok. Helyreigazított cikkükben volt két névelő és három névmás, ami nem bizonyult hazugságnak. 

Már csak azt lenne jó tudni, vajon önszántukból ennyire függetlenek, vagy volt valaki, aki megkente kicsit a függetlenségüket? 

Van tippem. Ha megbizonyosodok a dologról, majd beszámolok róla önöknek.

Helyreigazítás

A 2018. március 1. napján „Tiborcz újabb sötét üzlete (II. rész)” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a plazmát ma már a Vascular Plazma Kft. napja, amelynek 2016-ban csupán 13 dolgozója volt, 36 milliós árbevételt ért el, s a cégadatok szerint 69 millió veszteséget könyvelhetett el. Ezzel szemben a valóság az, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) által 2017-ben kiírt, feldolgozásra nem kerülő, a hazai ellátáshoz nem szükséges, úgynevezett visszanyert, vagy „recovered” plazmára vonatkozó pályázaton a Vascular Plazma Kft. a világ vezető plazmaderivátum gyártójával, az Octapharma AG-vel közösen indult és váltak nyertes ajánlattevővé. A pályázaton a cikkben is említett Humán BioPlazma Kft. is indult. Mivel az egyetlen bírálati szempont a felajánlott vételár volt, az Octapharma AG és a Vascular Plazma Kft. kedvezőbb pályázati ajánlatot tett, mint a Humán BioPlazma Kft.

A Vascular Plazma Kft. 2016 évi gazdálkodására vonatkozó adatok tekintetében a valóság az, hogy a hat központot hat elkülönült jogi személy útján üzemeltető Vascular Plazma cégcsoportnak 20lóban több mint 80 dolgozója volt, 563 millió forintos árbevételt ért el, és az eredménye -335 millió forint volt.

Valótlanul állítottuk, hogy a Vascular Plazma Kft. tulajdonosa, Faber-Szabó Ferenc esküvői tanúja volt a vérellátók főnökének, Drexler Donátnak. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Faber-Szabó Ferenc nem volt Drexler Donát esküvői tanúja.

Valótlanul állítottuk, hogy Magyarországon kizárólag a Humán BioPlazma Kft. képes feldolgozni a vérplazmát. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Magyarországon fogalmazó plazmaderivátum- gyártók mindegyike képes a vérplazma feldolgozására és a Vascular Plazma Kft. ismeretei szerint a hazánkban jelen lévő gyártók közül épp a cikkben kiemelt Humán Bio Plazma Kft. rendelkezik a legkisebb gyártókapacitással.

Valótlanul állítottuk, hogy a plazmát nyomott áron megkapja a Vascular Plazma Kft., amelynek információink szerint nincs feldolgozási kapacitása, gyógyszert sem ad a hazai kórházaknak, viszont feldolgozás nélkül, világpiaci áron, 100-120 ezer forintért adja el egy Octa Farma nevű cégnek. Ezzel szemben a valóság, hogy az OVSZ-től származó plazmát a Vascular Plazma Kft. partnereként a világ legnagyobb gyártója, az Octapharma AG szállítja el és dolgozza fel. Az Octapharma AG jelenleg is jelentős beszállítója a hazai gyógyszerellátásnak. A plazma kilogrammonkénti világpiaci ára átlagosan 75-85 Euro (22.500-25.500 forint), ezért valótlan a cikkben közölt 100-120 ezer forintos ár.

Valótlanul állítottuk, hogy a Vascular Plazma Kft. figyelmen kívül hagyhatja a kormány rendeletét, és továbbra is a magasabb összeget fizeti ki a donoroknak; tehát a 3500 helyett 6-7000 ezer forintot is kínál, pedig ez tilos. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Vascular Plazma Kft. a tevékenységét jogszerűen, az alkalmazandó jogszabályok teljes körű betartásával, szigorú ellenőrzés mellett végzi.”

Forrás: fuhu.hu

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Kultúra (6) Életmód (1) Politika (1582) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Belföld (10) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Nézőpont (1) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>