Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
59a7cba07dd2ec49d64f340f0c553346.jpg

Bayer Zsolt: A falka

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„A meztelen tömeg mindent Bastille-nak lát” – írja Elias Canetti. Ha megértjük ezt a mondatot, megértjük azt is, ami Magyarországon történik az ellenzék és a kormány viszonyában.

Mivel a 21. század gyermekei vagyunk, hajlamosak vagyunk természetesnek látni mindezt.

Az élet velejárójának. Szükségszerűnek. S egy elvont ideológia keretein belül nyilván az is. Ám ha a klasszikus értelemben vett ember elfogadja mindezt, akkor az elfogadás aktusával lemond ember mivoltának lényegéről. Akkor elfogadja a falkalétet.

„Tömegkristály is, tömeg is, ahogy ma értelmezzük mindkettőt, ugyanabból az ősibb, közös egységből ered. Ez a közös egység a falka. Közös indulattól fűtött változata ez a csekély létszámú hordának, tíz-húsz főnyi vándorló kis csapatnak; mindenfelé ráakadunk” – írja Canetti.

Itt van nálunk a mindenfelé. Lapok szerkesztőségeiben, az internet névtelenségbe burkolódzó állatainak ítéleteiben. „Esetünkben szellemi bezárultságról beszélnék. Az ilyen ember fejében van egy adott gondolatkészlet. Úgy érzi, hogy neki ez elég, s hogy szellemiekben teljesen képzett. Ám azzal, hogy semmit sem hiányol a külvilágból, végleg bezárja magát az említett gondolatkészletbe. Így működik a bezárkózás mechanizmusa. (…) az átlagembernek nagyon is pontos »ideái« vannak arról, hogy mi történik és mi történjen az egész világon. Ezért nem tud már másokat meghallgatni. Minek is hallgatná őket, ha benne már minden megvan? Már nem divat a másik meghallgatása, ellenkezőleg, ma ítélkezni kell, elítélni és határozni. A közéletnek nincs olyan kérdése, amelybe – süketen, vakon – ne szólna bele, és ne érvényesítené a »véleményét«.” Ortega látlelete óta annyit változott a világ, hogy ma már egy adott gondolatkészletre sincs szükségük a falkába tömörült véleményformálóknak, továbbá a közéletről át-átruccan a magánélet szentélyébe. „A (…) közönséges pusztítás nem más, mint az összes határ elleni támadás. Ablaka és ajtaja a háznak van, és a külvilágtól való elhatárolódásnak ablak, ajtó a legérzékenyebb része. Ha az be van törve, akkor a ház individualitását vesztette. Akkor bárki kedve szerint behatolhat, senki és semmi sincs megvédve odabent.”

Orbánék ajtaja és ablaka ellen folyik a támadás. 1993 óta, amikor kiderült, hogy Orbán nem az ő emberük. Akkor a falka egy szempillantás alatt vadászfalkává alakult, és véres nyállal, csattogó fogakkal vetette magát a vad után.

„A vadászfalka eleven felé törekszik, minden módon, hogy elejtse, majd fölfalja. Közelebbi célja tehát mindig a zsákmány leterítése. Ennek legfontosabb módja az, hogy utolérje és bekerítse. (…) A vadászat tere tág és változó tér. Ha a falka egyetlen vadat űz, akkor mindaddig megmarad, amíg a vad védekezik. Amíg a vadászat tart, az izgalom egyre fokozódik, a vérszomjat a vadászok közt röpködő ordítások fokozzák. A figyelem egyetlen tárgyra összpontosul, amely szakadatlanul mozog, szem elől tűnik, de ismét fölbukkan, szem elől téveszthető, ezért újra meg kell lelni, soha a gyilkos szándék elől el nem engedni, szakadatlanul halálfélelemben tartani – mindenki együtt koncentrál erre” – írja Canetti.

Orbán Gáspár bűne az, hogy Orbán Viktor fia. Orbán Gáspár megpróbált eltűnni a szemek elől. A tények, szikáran: Orbán Gáspár áprilisban felhagyott profilabdarúgó-karrierjével, ugyanis kiújult a sérülése. Ekkor Orbán Gáspár a maga elhatározásából elment Afrikába dolgozni egy segélyszervezet keretein belül. Április óta ott van. Onnan ment el a világbajnokság döntőjére, hogy találkozzon az apjával és részese legyen az élménynek. Brazíliá­ból Kelet-Afrikába utazott vissza, ahol szeptemberig fog dolgozni. Akkor jön haza, és folytatja egyetemi tanulmányait.

A történet ennyi. Egyfelől semmi rendkívüli, másfelől mégis az. Mivel pedig Orbán Gáspár nem közpénzből utazott, a falkának semmi köze ehhez az egészhez. De a falka már vadászfalka, már betörte a ház ajtaját, ablakát, már vért akar látni. Soha, semmiben kiválót alkotni nem tudó, kígyóvállú, rossz külsejű, gyáva, irigy, sunyi, aljas, beteg lelkű, ostoba „médiagecik” hörögnek az Orbán család nyomában. HVG, 444.hu, Cink.hu, RTL Klub, ÉS; Tóta W., Gazda Albert, Szily László, Kovács Zoltán meg a Bolgár; a falka.

„A tömegek abbeli igyekezetében, hogy megmaradjanak, van valami magatehetetlenség. A megmaradás egyetlen biztató útja az, ha kettős tömegek alakulnak, s az egyik tömeg megmérkőzik a másikkal” – írja Canetti. Szerb Antal pedig ezt: „A XIX. század legfőbb eredménye az volt, hogy megteremtette az átlagember diktatúráját. (…) A XIX. század irodalma és művészete, a realizmus és naturalizmus, az átlagos ember diadala a rendkívüli ember, a klasszikus és romantikus ember fölött. Ez a diadalra jutott átlagember szabta meg, a maga képére és hasonlatosságára, régibb századok nagy humanista hagyományait meghamisítva, azt a kultúrafogalmat, ami csakugyan megbukott és hitelét vesztette.”

Ez egy tragédia. Mert kinek van kedve egy életen át patkányokkal viaskodni? Talán Orbán Gáspárnak sikerülni fog meghaladni ezt.

Hajrá, Gazsi!

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Gazdaság (708) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7593) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Mozi világ (440) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2801) Autómánia (61) Kultúra (9) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (313) Mozaik (83) Sport (729) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Egészség (50) Politika (1582) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>