Ma 2020 december 05. Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.
dc8aae30bee085d0a666be4edd5e2ed7.jpg

Egyedül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagyon utálok veszíteni! Sajnos szombat este ismét át kellett élnem ezt a szörnyű érzést. Wolf Kati az előzetes kalkulációkkal, várakozásokkal szemben mindössze a 22. helyet szerezte meg, az idén Düsseldorfban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon.

Már hetek óta másról sem lehett olvasni a honi sajtóban, hogy Kati dalát imádják Németországban, hogy ilyen erős prodkciónk még sohasem volt, mint a What about my dreams című versenynóta.  Hatalmas volt a várakozás, mert a média ilyen nagy hatalom, még engem is képes volt belelkesíteni, elhitetni velem, hogy komoly eselye van Magyarországnak, jelesül Wolf Katinak egy nagyon-nagyon szép eredmény elérésére. Meghallgattam a számot, bevallom először nem nagyon tetszett, de amikor többször meghallgattam egyre jobban belemászott a fülembe a dallama.

Ez valóban egy erős dal, nem lehet probléma szombat este, gondoltam magamban. Közben teljesen megfeledkeztem a szavazás mikéntjéről, azaz arról, hogy országok szavaznak a versenydalokra, amely tény,  valljuk be magában hordozta ezt a nem várt gyenge eredményt. Végignéztem a dalfesztivált, helyesebben végigszenvedtem, hiszen valljuk be borzasztó volt! A látványtechnikán kívül értékelhetetlen volt az egész. Gyengébbnél-gyengébb számok , rosszabbnál-rosszabb előadók követték egymást. Wolf Kati vitte a pálmát! Csodás volt a hangja, érzéki , erőteljes, s mindez egy kitűnő előadásmóddal megfűszerezve, felülről lógott ki a többi versenyző közül. Sajnos Európa ezt nem így gondolta és láthatóan nem osztotta ezt a nézetemet. Amikor végre eljutott a műsor a pontok kiosztásáig, már pattanásig feszült volt mindenki, aki követte az eseményeket. Egyenként, országonként mutatták be az adott nép által adott pontokat.

 A következő elosztásban kaptunk, illetve kapott Wolf Kati pontokat Európától:

Spanyolország: 6 pont; Románia: 7 pont; Szerbia: 8 pont; Ukrajna: 4 pont; Finnország: 12!! pont; Izland: 5 pont; Ausztria: 2 pont; Svédország: 5 pont; Azerbajdzsán: 2 pont; Franciaország: 2 pont.

Mindet összeadva, Wolf Kati és Magyarország mindössze 53 pontot tudott összeszedni a dalfesztiválon. Ami elszomorító, lehangoló és bevallom egy kicsit felháborító, hiszen 42 országból, mindössze 10 olyan ország volt, aki egyáltalán pontot adott hazánknak. Afelől egyáltalán nincs kétségem, hogy nem a dalok minőségét osztályozták az országok jelentős részében, hanem szimpátiák, rokonságok, komaságok, vélt vagy valós nemzeti ellentétek mentén osztották a pontjaikat.

 

Sajnos pont ezek azok a dolgok, amelyekben mi elmaradunk, illetve lemaradunk a többi európai országtól. Egyedül talán Finnország a kivétel, de ők 12 ponttal jutalmazták is azt az apró kapcsot, ami a két nemzet között húzódik. Egész egyszerűen nem versenyezhetünk a volt szovjet tagálamok egymásnak osztott magas pontszámaival, nem versenyezhetünk a vallási összekapcsolódás által kiosztott, illetve az északi országok egymásnak nyújtott "baráti" szavazataival. Természetesen számos, a történelemben mélyen gyökerező okai is vannak ennek a kialakult helyzetnek, de a fő ok az, hogy EGYEDÜL VAGYUNK EURÓPÁBAN!

Nem vagyunk szlávok, nem vagyunk latinok, nem vagyunk skandinávok és nem vagyunk germánok sem. Magyarok vagyunk és ezt büszkén, felemelt fejjel vállaljuk,  a kiosztott gyenge pontok, a méltatlanul leminősített énekesnőnk, a minket ért igaztalan támadások ellenére is. Sőt méginkább!

Csépányi Balázs

Szerző a Flag Polgári Magazin főszerkesztője

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (14) Politika (1571) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (494) Kultúra (6) Jobbegyenes (1912) Mozaik (83) Életmód (1) Egészség (50) Nagyvilág (1452) Titkok és talányok (12) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Mozi világ (440) Vetítő (37) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4947) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Tereb (140) Gazdaság (655) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (248) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>