Ma 2020 október 22. Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
b4debfd33adb334102d96152fc4d7e75.jpg

Mi a globalizmus és a globalizáció?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagyon sokat beszélünk a globalizmusról, globalizációról, de közben úgy tűnik, hogy majdnem annyiféle dologról beszélünk, ahányan vagyunk. Éppen ezért szükség volna valamilyen jó definícióra, amivel biztosítani lehetne, hogy lehetőleg mindannyian ugyanarról beszéljünk.

Azt hiszem, hogy pontos és jó definícióval én se szolgálhatok, de megkísérlem körülírni, hogy mit értek globalizmuson.

            Globalizmusnak egy ellenőrizetlen, nemzeteken kívüli szűk körnek a kezelésébe került vagyon (tőke) segítségével a világ egészére kiterjedő hatalmát, míg globalizációnak ennek kiépülését, illetve az ehhez vezető folyamatot tekintem. Ennek nagyon sok összetevője és következménye van a legkülönbözőbb területeken, de szerintem ez a lényeg.
            Magyarázatra szorul a definíció-kísérletem néhány eleme.
„Nemzeteken kívüli”-nek nevezem ezt a kört, mert nincs nemzeti kötődése. Döntéseiben semmilyen szerepet nem játszik, hogy mely országnak az állampolgára, melyik nemzethez tartozik. Csak a pénz kezelőjeként magának vallott értékrendszere, és személyes érdeke érdekli. Azért fogalmazom ezt ilyen nyakatekerten, mert messze nem a legáltalánosabban vett „profitmaximalizálásról” van szó. Természetesen az is egy elem, de idetartozik, hogy melyik tulajdonosnak köszönheti a pénzkezelői pozícióját, ezen keresztül az ő személyes érdeke (anyagi és reputáció), stratégiai célok stb.
Gyakran beszélnek a tőke uralmáról valamint a tőkeáramlásról. Ez szerintem alapvetően téves megfogalmazás. A tőkének ugyanis sem gondolata, sem akarata sem cselekvőképessége nincs. gy uralma sem lehet, mert az uralom aktív, tudatos viselkedés eredménye. A tőke csak eszköz. A tőke nem "áramlik", ahogy előszeretettel mondják, hanem "áramoltatik" ill. "áramoltatják" azok, akik diszponálnak fölötte. Nem a tulajdonosuk, hanem akik megszerezték fölötte a döntési jogot. Mert nem mindig, sőt többnyire nem a tulajdonosok döntenek a tőke mozgásáról, beruházásokról, befektetésekről, hanem azok, akik erre jogosultságot szereztek.
            Jellemző példának vegyük a részvénytársaságokat. A többi "befektetési forma" is hasonló módon működik. Kisebb eltérések persze vannak, de a lényeg ugyanaz. A részvénytársaságot adott célra hozzák létre, és a részvényesek erre a célra adják össze a pénzüket, ill. fogalmazhatunk úgy is, hogy vagyonuknak a részvény értékének megfelelő részét átadják a társaságnak, hogy az a célnak megfelelően használja fel, és fizessen a felhasználás eredményeként osztalékot. Ezt követően a törvények szabta szabályok szerint és határok között a társaság tisztségviselői rendelkeznek felette. A vagyon (itt tőke) tulajdonosa csupán a közgyűlésen az előterjesztések szavazásának korlátai között rendelkezhet, ill. a részvényét eladhatja (ha tudja). De a sorsába beleszólással gyakorlatilag nem rendelkezik. Nem vonhatja ki a tőkéjét, ha a társaság elköltözik, megváltoztatja a tevékenységét, tulajdont szerez más társaságban stb., vagyis megváltozik az a cél, amire a részvényes adta. Hiába legfőbb döntéshozó szerve a részvénytársaságnak a közgyűlés, teljesen extrém eseteket kivéve, a közgyűlés megszavazza az előterjesztéseket. Sok kisrészvényes esetén az un. "kisrészvényesek" többsége meg sem jelenik a közgyűlésen. Ismereteim szerint nagyon jó részvételi arány, ha a törzstőke 60 %-a képviselteti magát pl. egy tőzsdén jegyzet részvénytársaság közgyűlésén. Nem véletlen az a jogi cirkusz, hogy igen gyakran eleve fél órával későbbre összehívják az immár részvételi arány nélkül érvényes közgyűlést. A beruházásokra, stratégiára stb. vonatkozó kérdések esetében a jelenlevők 50 %-a +1 szavazat, azaz durván a tőke 30 %-a dönt. A kisrészvényesek többsége tulajdonképp még ha ott van, akkor sem tudja, hogy lényegében miről van szó. A jó vállalatvezetés nagyon jól tud fogalmazni, és tud úgy is igazat mondani, hogy közben ne mondja a valót. Ezért mondom, hogy nem a tulajdonos, hanem a kezelő kezében van a döntés.
            Ezek után még azt ajánlom figyelembevenni, hogy a különböző tisztségviselők jelentős része "funkcióhalmozó", azaz több társaságban van valamilyen tisztségviselői vagy tulajdonosi érdekeltsége. Meg természetesen gazdaságilag függő helyzetben levő személy is lehet olyik tisztségviselő. Ennek alapján belátható, hogy a döntéshozatali lehetőséggel és joggal rendelkezők a saját vagyonuk mértékénél jóval nagyobb tőke sorsa fölött döntenek. Ezért használom a tőke tulajdonosok helyett a tőke kezelői kifejezést. A definíció-kísérletemben ezért nem a szűk kör tulajdonába, hanem kezelésébe került tőkéről írok.
            Ezek után már csak azt kell átgondolni, hogy a "lánctulajdonlással" az akarat átviteléhez elégséges 25-30 % körüli tulajdoni hányadok mit jelentenek. (De ennek a 25-30 %-nak sem kell egy kézben lennie. Ügyes érveléssel az ellenérdekeltek közül is lehet szavazatokat szerezni.) Könnyen belátható, hogy megfelelő részvénypakettek birtoklásával, a döntési pozícióban levő személyek kiválasztási jogosultságával egyes aktív tulajdonosok ill. vagyonkezelők a közvetlen tulajdonukban levőnél lényegesen nagyobb, akár több mint tízszeres vagyon sorsáról ill. tőke mozgásáról lehet dönteni. Ahogy a külföldi tulajdonlás lehetővé válik, a vagyonkezelő érdekeltsége - mivel az ellenőrző szervek mindenkor csupán országos hatáskörrel rendelkeznek - egyre követhetetlenebb és megfoghatatlanabb lesz. De ez a külső személyek (hatóságok) számára követhetetlen ill. megfoghatatlan tulajdonság nem csökkenti, sőt inkább növeli a hatékonyságot. Ez az a mechanizmus amelyik lehetővé teszi annak a bizonyos megfoghatatlan szűk körnek, hogy - az egyes társaságok megfelelő posztjain levő, jól megfizetett szolgáik segítségével - a világ jelentős részét parancsuralma alatt tartsa (és itt még szó sincs a politikai befolyásról, lobbi tevékenységről). Ennek a parancsuralomnak egyik eszköze a "közgazdasági tudományok" alapján a "piaci mechanizmus" hangoztatása. Ami igaz mindaddig, amíg annak a piacnak önálló résztvevői vannak. De hamis, és leplező lesz, mihelyst a "piaci viszonyok" névlegesek lesznek, és a „piacnak” láthatatlan és ellenőrizhetetlen érdekszövetségek hálózatába tartozó meghatározó szereplői lesznek. A láthatatlan érdekszövetségek miatt azért szűnik meg a "piac" klasszikus szabályozó szerepe, mivel a közvetlen piaci szereplő társaság érdekét STRATÉGIAI érdekeknek rendelik alá. Nagyon jó példa erre a régi szocialista országokban, így hazánkban is végbement privatizáció. Amikor az ismeretlen tulajdonosi struktúrájú nyugati "befektető" piacot vett, az egyébként jól működő magyar céget az anyavállalat vagy a kezelők akár kívülről "független"-nek tűnő érdekeltségének az érdekében lerohasztotta. (ld. cukoripar, növényolajgyártás, cementgyártás stb.) A tőkekoncentráció és –centralizáció következtében egyre szűkebb lesz ez a kör, és az un. piaci verseny egyre inkább látszólagos lesz. (Múltkoriban a Demokrata írt a Magyarországon megtelepedett „szupermarket” hálózatokról, és kimutatta, hogy a ’versengő” cégek tulajdonosi köre lényegesen kisebb mint az ilyen hálózatok száma.)
            Természetesen ennek a kezelői körnek a vezetői, maguk is tulajdonosok. Ők képezik azt a belső kört, amelyik a sokszorta nagyobb vagyonhalmazt hol közvetlenebbül, hol többszörös áttétellel irányítja. Az is természetes, hogy téves lenne ezt egy homogén csoportnak tekinteni, ezen belül is vannak egymással rivalizáló, egymással harcoló alcsoportok. Mindegyik - legalábbis hosszabb távon - egyeduralomra tör, de a körön kívüliek csak szolgálhatják őket.
            Jellemzője a rendszernek, hogy az eszköz lett a cél. A beruházás, termelés, kereskedelem, sőt már a kultúra is nem azért vannak, hogy emberi igényt elégítsenek ki, hanem, hogy a pénzszerzést, tőkebővülést, és nem is elsősorban a nominális mértékét, hanem a részarányát növelje. Nem a gazdaság szolgálja az emberi szükségletek kielégítését, hanem a (reklámokkal mesterségesen is fokozott) igények kielégítése szolgálja a gazdasági és politikai hatalom növekedését. Talán ez az a "minőségi ugrás" (a régi marxista terminológiával), amelyik a "kapitalizmus" "globalizmus" szakaszát megkülönbözteti a korábbi szakaszoktól. (A kezelői kör szerepének a tulasjdonosi kör rovására történő megerősödése miatt hívják ezt a jelenséget olykor „menedzserkapitalizmusnak” is). Ezért van az a tulajdonsága is, hogy nem törődik az ugyancsak véges környezetünkkel, és a Föld minden szempontból korlátozott kincseivel oly pazarlóan bánik. Persze semmi sem újkeletű. A csírák messze a múltban kimutathatók (ha veszi valaki magának a fáradságot.)
            Ezért van akkora jelentősége a manipulált „piac”-nak és a reklámnak. Annak a funkciója ma már rég nem is a tájékoztatás, hanem az igények felkeltése, hogy legyen fogyasztó, aki termeli a profitot. A fogyasztásért rengeteg társadalmilag felesleges munkát is elvégez, hogy ehhez a fogyasztáshoz a pénzt megkeresse. Ezért van az, hogy miközben fejlődik a technika, és az emberiség létigények kielégítéséhez egyre kevesebb ráfordítás lenne szükséges, növekszik egyrészt a nyomor, másrészt a felesleges, luxus fogyasztások mennyisége. (Tipikus példa erre a divatáramlatok köre. Ez már olyan drága eszközöknek is az idő előtti kidobását igényli, mint pld. a gépkocsik. Olykor már eleve rövid élettartamra tervezik, hogy a tulajdonosa minél előbb újat vegyen, nem törődve a hulladékok által okozott problémákkal valamint a rendelkezésre álló nyersanyagforrások végességével.)
            Mire van szükségük a tőke a kezelőinek? Elsősorban FIZETŐKÉPES FOGYASZTÓK-ra. Az lesz fizetőképes, aki az ő szándékaik szerint él, olyan tevékenységet folytat, ami az uralmukat szolgálja, ezért lehetőséghez juttatják, hogy fogyaszthasson. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, teljesen egyértelmű lesz a kereskedelmi és közszolgálati médiák közötti különbség. Teljesen egyértelmű, hogy - bár van bizonyos korreláció - miért nem kizárólag az eladott példányszámtól függ a különböző sajtótermékek reklámellátása. Az igényesebb olvasóközönséghez szóló sajtó kevesebb reklám megrendelést kap. Nem azért mert kisebb az olvasótábora, hanem azért mert kisebb a reklám hatékonysága. Az igényesebb, gondolkodó olvasó fogyasztói szokása is többnyire meggondoltabb, kevésbé befolyásolható. (Most az esetleges politikai indítékú hirdetéseket ill. hirdetésbojkottot figyelmen kívül hagyom.)
            A külföldi kezelőjű tőkének az országba engedése után szabályszerűen megjelenik ezeknek a kezelőknek a lobbi-tevékenysége és befolyása az ország szellemi életébe. (Nem magyarországi specifikum, de mi magyarok itt láthatjuk tisztán). A cél az egyenfogyasztó előállítása a világ mind nagyobb részén. Fokozott fogyasztás, a fokozott fogyasztás érdekében önkizsigerelés, és főleg kevés gondolkodás. A gondolkozás szakmai legyen, ami mind nagyobb jövedelmet biztosít a tőke kezelőinek. Ami nem szakmai, ott pedig anyagi érdekeltség fűződjön a "globalizmus előnyeinek" ecseteléséhez.
            Kérdés, hogy jó-e ez a folyamat vagy nem? A magam részéről elsősorban az "egységfogyasztó" kialakítása miatt károsnak tekintem. A hatalmas tőketámogatással erőszakosan terjesztett globális egységkultúra (véleményem szerint téves a "multikultúra" kifejezés, mert amit általában "multikultúrának" nevezünk nem "multi" azaz több, hanem több, alapjaiban eltérő eredetű elem erőszakos, vegyes, inkoherens egységbe gyúrása, és világszerte közel azonossá tétele) mintegy "skanzen"-be szorítja az egyes nemzeti kultúrákat. A változások elszakadnak a saját gyökerekből történő természetes fejlődéstől, ezáltal a nemzeti gyökerű kultúra szükségszerűen mintegy zárványként megkövül (mint pld. a népi táncokat már csak együttesek járják színpadi produkcióként). Ugyanilyen káros elem a "másság tiszteleté"-nek állandó hangsúlyozása. Evvel az alapvető, meghatározó többség önbecsülését ássa alá. Az "idegengyűlölet" fogalmának rendszeres téves alkalmazása (mert valóban idegengyűlölet, amikor két-három suhanc egy metróállomáson megtámad egy ott-tartózkodó idegent, de nem idegengyűlölet, ha az illegális határátlépőket az országhatáron kívül akarja valaki látni) az önvédelmi készséget öli el. (Nem idegengyűlölet, amit Petúr bán mondott a Bánk bánban: "Üsd az orrát magyar, ki bántja a tiéd!").
            A fentiekből és a definíció-kísérletből is nyilvánvaló, hogy a "globalizmus"-t és ebből fakadóan a "globalizáció"-t is minden esetleges pozitív részhatásuk ellenére károsnak. tekintem. (Pozitív hatása pl. az információáramlás szabadabbá válása. Az ember a számára szükséges információhoz most már többnyire nem azért jut hozzá nehezen, mert az el van zárva, hanem azért mert a bőség zavara miatt a rengeteg felesleges és részben tévinformáció között nehéz megtalálni azt, amit az ember keres, és azt, ami igaz.) Ha káros folyamatról van szó, akkor az ellen védekezni kell. Csak a globalizáció és globalizmus helyes meghatározása, a mozgató erőknek és működési mechanizmusnak a felismerése nyithatja meg a lehetőséget, hogy eredményesen és minél szélesebb összefogással lehessen küzdeni ellene az élet legkülönbözőbb területein, politikában, gazdaságban, kultúrában stb.
 
Szaszovszky Géza
A szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Irodalmi kávéház (491) Mondom a magamét (4868) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Jobbegyenes (1872) Nagyvilág (1452) Mozaik (83) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Tereb (140) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (652) Egészség (50) Belföld (5) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Történelem (14) Kultúra (6) Tv fotel (65) Heti lámpás (244)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>