Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
325bbb7b8e08b484e919841879003a14.jpg

Családtámogatási rendszer

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
 

Idén több részletében is változik a családtámogatási rendszer, ez érinti a kisgyermekes szülőket, és a nappali tagozaton tanuló fiatalok szüleit is. Tekintsük át a változásokat.

Azt mondják a magyarokról, hogy nagyon családszerető nép. Ennek ellenére azt tapasztaljuk hosszú évek óta, hogy nem születik annyi gyerek, amennyit a családok szeretnének. A környezetemben, ha megemlítem, hogy esetleg vállalnék harmadik gyereket, sokszor úgy néznek rám, mintha az űrből jöttem volna, és megkérdezik: „hogy fogod eltartani?”. Sajnos ez a hozzáállás annyira jellemző, hogy egy gyermeket nevelő pároktól is hallom, hogy nem vállalnak másodikat, mert nem engedhetik meg maguknak.


Személy szerint én nem gondolom azt, hogy elsősorban az anyagaiknak kellene meghatározniuk, hány gyermeket vállalunk, de a jelenlegi gazdasági helyzetben sajnos nagyon sok család kénytelen figyelembe venni ezt a feltételt is. Ezért érint rosszul sokakat az új családtámogatási rendszer, mely a korábbi nagylelkű rendszert váltja fel idén. Igen, nagylelkű, a magyar családtámogatási rendszer még a változás után is nagylelkű, bármennyire fáj is ezt kimondanunk. Sem Európában, sem a tengerentúlon nem jellemző, hogy egy anya három évig (vagy akár kettőig) otthon maradhat a gyerekével úgy, hogy még egy kis pénzt is kap. Persze bárki otthon maradhat a gyerekeivel akár 10-15 évig is, de a legtöbb országban ehhez egyetlen fillér támogatást sem kap az államtól. A magyar rendszer ezért nevezhető nagylelkűnek.

Mindehhez persze azt is hozzá kell tennünk, hogy ahol a szülők nem maradhatnak otthon a gyerekkel, ott valamilyen módon megoldják a gyermekek felügyeletét. Vagy kiépült az intézményes nevelés lehetősége megfelelő mértékben, vagy a szülőknek van annyi jövedelmük, hogy kifizessék a gyerekfelügyeletet, a magánóvodát vagy a családi napközit. A magyar szülők nagy részének ezek a lehetőségek nem reális alternatívák, mivel nincs elég bölcsődei hely, sok helyen óvodai helyek sincsenek; a jövedelmek alacsonyak, nem tudunk fizetni havi 50-60 ezer Ft-ot egy magánóvodára vagy családi napközire. Ezért fájnak annyira a változások, amelyeket az alábbiakban tekintek át.

Családi pótlék

A családi pótlék egy része természetben nyújtható, annak érdekében, hogy a gyermek érdekében használják fel. Erről a jegyző dönt a védelembe vett gyermekek esetén, legfeljebb gyermekenként a családi pótlék 50%-a nyújtható természetben.

A közoktatási intézményben tanulók esetében eddig a betöltött 23. életévig járt a családi pótlék, a korhatár 2010. augusztus 31. után már csak 20 év. Ez azokra is vonatkozik, akik már betöltötték a 20. életévüket, ők szeptembertől már nem kaphatnak családi pótlékot.

Gyermekgondozási támogatások

Terhességi gyermekágyi segélyt (tgyás) és gyermekgondozási díjat (gyed) eddig azok kaphattak, akik a gyermek születése előtti két évben legalább 180 napig biztosítottak voltak. A tgyás 24 hétig jár, a gyed pedig legfeljebb a gyermek 2. születésnapjáig. A változás után, tehát a 2010. április 30. után született gyermekek esetén tgyás és gyed is csak akkor jár, ha a szülő a gyermek születése előtti 2 évben legalább 365 napig biztosított volt. A tgyás továbbra is 24 hétig jár, gyed viszont addig, ameddig a szülő biztosított volt, legfeljebb a gyermek két éves koráig. Tehát aki egy évig volt biztosított, az a gyermek első születésnapja után már csak gyest kaphat, aki másfél évig volt biztosítási jogviszonyban, ő a gyermek 18 hónapos koráig kaphatja a gyedet.

A gyed lejárta után gyermekgondozási segélyt (gyes) igényelhet a szülő (vagy a nagyszülő), ez eddig a gyermek három éves koráig járt, ez után már csak a gyermek két éves koráig. Ikergyermekek esetén továbbra is a tankötelessé válás évének végéig, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek esetén pedig továbbra is a 10. életév betöltéséig vehető igénybe a gyes. Azok, akik gyest kapnak, a gyermek első életévében nem dolgozhatnak, utána viszont korlátozás nélkül (a nagyszülőkre szigorúbb szabályok vonatkoznak).

A gyermekvédelmi támogatást (gyet) három vagy több gyermeket nevelő szülők vehetik igénybe, a legfiatalabb gyermek 2 éves korától a betöltött 8. életévig (eddig három éves kortól lehetett igényelni, a felső korhatár nem változott).

A nők munkajogi védelme továbbra is a gyermek három éves koráig áll fenn, ez nem a gyermekgondozási támogatásokhoz kapcsolódik.

Az új szabályozásnak célja is van, legalábbis a törvényhozók szerint azért történt meg az átalakítás, hogy

1.            javítsák a gyermeket vállaló nők munkaerő-piaci helyzetét

2.            segítsék a családi élet és a munkavállalás összehangolását

3.            ösztönözzék a nők munkavállalását.

Ezek az okok szépen hangzanak, csak kérdés, hogy a változások elérik-e céljukat. A nők eddig sem azért nem vállaltak munkát, mert nem akartak, hanem azért, mert nem tudtak. Mindannyian ismerünk történeteket, mely szerint az egy-két-több gyermeket nevelő nők jelentkezését elutasítják a munkahelyeken. Arról is hallottunk, hogy frekventáltabb körzetekben képtelenség helyet találni a bölcsődékben, óvodákban, a magánóvodák pedig megfizethetetlenek. Az új rendszer hamarosan életbe lép, de az intézményi nevelés feltételei nem javultak számottevően az elmúlt egy évben, így kérdéses, hogy a 2012-ben 2. születésnapjukat ünneplő gyermekek anyukája hova fogja vinni a gyerekét, ha esetleg olyan szerencsés, hogy vissza tud menni korábbi munkahelyére vagy talál új állást.

Sok teendő van még Magyarországon a családtámogatási rendszerrel, ha azt akarjuk elérni, hogy minél több gyermek szülessen. És ezek a teendők nem a támogatások csökkenését jelentik, hanem teljes átgondolást, akár teljes átalakítást.

N. R. Ágnes

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

]]>http://kozgazdasz.freeblog.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Történelem (18) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Gasztronómia (539) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Életmód (1) Sport (729) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>