Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
46686a94c17be3f01be0170066190800.jpg

A benzin ára

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A benzin árára mindig érzékenyen reagálnak a fogyasztók, bár olyan drasztikus reakció, mint a taxis-blokád idején volt, azóta nem fordult elő. Azóta mintha kicsit belefásultunk volna az állandóan változó árba, nem voltak végeláthatatlan sorok a benzinkutaknál december 31-én sem, pedig január 1-jén 14 Ft-tal emelkedett a benzin ára. Mit tartalmaz a benzinár? Miért vannak nagy különbségek a különböző kutaknál? Mi várható az idén?

Néhány év alatt teljesen megszoktuk, hogy hol nő néhány forinttal a benzin ára, hol csökken. A forgalmazók gyakran már arra sem veszik a fáradtságot, hogy valamiféle indokot mondjanak, miért változott az ár. Amikor indokolják, akkor sem mindig hisszük el, így hát inkább nem indokolnak. A benzint megvesszük akkor is, ha 250 Ft-ba kerül, akkor is, ha 310 Ft-ba, mert meg kell vennünk. Morgunk persze, hogy miért olcsóbb külföldön, miért kell nekünk ilyen sokat fizetni érte, de nem nagyon tehetünk mást, szükségünk van rá. Magyarországon a benzin nem igazán számít luxusterméknek, lassan már inkább a közszükségleti cikkek közé fogjuk sorolni, hiszen sokat használjuk az autónkat. Budapesten nem feltétlenül érdemes autóba ülni, inkább a tömegközlekedést kell(ene) választani, de a vidékiek bizony nem nagyon tudnak létezni autó nélkül, különösen ha ingáznak a munkahelyükre, vagy messze laknak a családtagjaiktól.

Csak egy példa, miért is kell az autó: Budapestről Nyíregyházára egy retúr vonatjegy közel 10.000 Ft, ha két felnőtt együtt utazik, sokkal olcsóbb (és rugalmasabb) autóval menni. A benzinre tehát szükségünk van, megvesszük akkor is, ha drága, de azért nem árt tudni, mit is fizetünk ki, amikor egy liter benzint 310 Ft-ért veszünk. Nem titok, hogy Magyarországon a benzin ára nagyon magas adótartalommal bír. Ez az adótartalom magasabb, mint a környező országokban, magasabb, mint az Európai Unió átlaga és jóval magasabb, mint az Egyesült Államokban, mivel ott nem vetnek ki jövedéki adót a benzinre. Január 1-jén azért emelkedett a benzin ára 14 Ft-tal, mert ennyivel emelkedett a jövedéki adó mértéke. Mivel a benzint magas áron is megvásároljuk (nem csökken jelentősen a megvásárolt mennyiség az áremelés ellenére sem), a költségvetési bevételek emelése érdekében jelentősen megnövelték a jövedéki adót, így egy liter benzin ára már 120 Ft jövedéki adót tartalmaz. 

Ez azt jelenti, hogy egy átlagosnak tekinthető 310 Ft-os ár esetén 62 Ft az áfa, 120 Ft a jövedéki adó, és a maradék 128 Ft a benzin tényleges ára, mely már tartalmazza a forgalmazó nyereségét is. Az ár közel 60%-a tehát a költségvetés bevételét képezi, a maradékon osztozik a forgalmazó és a finomító.
 
 
Tapasztalhatjuk, hogy 10-15 Ft-os különbség is van a különböző benzinkutaknál kapható benzin árában. A különbség nem abból adódik, hogy máshonnan szerzik be a benzint esetleg különböző áron, ugyanis ma Magyarországon általában két forrásból lehet beszerezni az alapanyagot. Az egyik a MOL százhalombattai finomítója, mely modern és hatékonyan működő finomító, tehát versenyképes áron képes előállítani a benzint. A másik forrás az OMV ausztriai finomítója, ahol ugyanolyan jó minőségben állítják elő a benzint, talán valamivel olcsóbban, de hozzászámolva a szállítási költséget, már nem jelentős kedvezménnyel. Így tehát azt mondhatjuk, mindegy, honnan származik a benzin, ugyanaz a minőség és ugyanaz az ár is. Miért lehet mégis nagy különbség az árakban? A nyereség az oka. Pontosabban az, hogy a forgalmazó mennyi nyereséget vár el vagy mennyiről hajlandó lemondani. Frekventáltabb helyeken, pl. autópályák mentén jóval drágább az üzemanyag, itt nagyobb az árrés is. Kisebb forgalmú helyeken lemondanak a nagy nyereségről (különösen ott, ahol a közelben több benzinkút is van), azt remélve, hogy a vásárló betérve a shopba, vásárol mást is az üzemanyagon kívül, ezzel kompenzálva a kisebb árrést.
 
Számíthatunk-e arra, hogy jelentősen csökkenni fog a benzin ára? Nem valószínű. A nyersolaj világpiaci ára tartósan magas, ezért nem várható, hogy az a bizonyos 128 Ft csökkenjen. A költségvetésnek szüksége van bevételekre, tehát az áfa és a jövedéki adó jelentős csökkentése sem várható a közeljövőben. A benzin ára akkor csökkenne nagy mértékben, ha az ár 40%-át kitevő jövedéki adót csökkentenék. Erre legközelebb talán a választások után van remény, de hogy ez ténylegesen bekövetkezik-e, az még a jövő zenéje.
 
N. R. Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tereb (146) Egészség (50) Vetítő (30) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Politika (1582) Belföld (10) Életmód (1) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>