Ma 2021 április 14. Tibor napja van. Holnap Anasztázia, Tas napja lesz.
5de672f72477efdaf2dd179fefbe8f3d.jpg

Az én asztalom - Jazz-kocsma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

 Uramisten, mennyire tudunk felejteni! Mármint azok, akik többet vagy kevesebbet megéltek a népi demokrácia korából. Volt idő, amikor egyáltalán nem lehetett utazni sehová (olyankor hangsúlyozottan nem, amikor internálták vagy kitelepítették az embert).

Azután jött egy idő, amikor már a „testvéri” Csehszlovákiába át lehetett menni, s bár kemény idők jártak ott is, de a hitleri bevonulásig prosperáló, erőteljes ipari állam valamennyit megőrzött ebből a sztálinizmus nyomása alatt is, és a hazai hadikommunizmusból átrándulni egy kis csehszlovák bevásárlásra eldorádói élménynek számított. Majd Moszkva kibékült Titóval, aki immáron nem számított láncos kutyának, és a jugoszláviai utazások egy már-már nyugat-európai világot tártak elénk, a tenger csodájáról nem is beszélve. Aztán 1963-ban megszületett a háromévenként igényelhető turistaútlevél nyugatra is; még 50, később 70 dollárnyi nyomor-útipénzt is lehetett vásárolni hozzá. Micsoda szabadság volt ez, Uramisten! Amikor Hegyeshalomnál a háború után először átléptem a határt, csak kicsit meg kellett volna erőltetni magam, és saját szárnyammal repülök tovább. EU-tagként, örök magyar elégedetlenségünkben morgolódva, gondoljunk vissza néha, milyen abszurd purgatóriumból tántorogtunk idáig. A klasszikus jóléti társadalom nyugat-európai aranykorát lekéstük ugyan, a mai szabadság és demokrácia bonyolultabb – de azért szabadság és demokrácia.

Aztán voltak a kiküldetések, delegációk, kongresszusok. Micsoda sündörgések, ügyeskedések és harcok egy-egy utazásért! Ezek a kiruccanások a pártállam vidám barakkjából, ezek a behatárolt kis szabadságok hozták létre a szabadság illúzióját. A politika enyhültével aránylag sokat utaztam magam is (írótalálkozók, PEN-kongresszusok, felolvasó-körutak), főként az akkor még megosztott két Németországban. Az NSZK-ban – a biztonság, az emberek közérzete, hangulata, a prosperitás, az áruházak és az árukínálat mellett – élmény volt a sokféle vendéglő is a hazai egyneműség után. Az olasz, a francia, a görög, megannyi keleti konyha változatossága. Itt ettem először kínai étteremben, mert nálunk akkor még csak a nagy szocialista kínai testvériség volt kapható, de nem volt sehol kínai konyha. (Nagyszerű, ha nem bóvli.)

Az NDK-ban ezzel szemben kimondottan kellemetlen élmény volt étterembe menni. Összetévesztették egy internáló táborral. Az étterem kétharmada üres volt, mégis az előtérben kellett várni, amíg a pincérnek öltözött smasszerek egy-egy embert beparancsoltak a kijelölt asztalhoz. Sokszor jártam Kelet-Berlinben, átutazóban is, és mindig irtóztam ezektől az érthetetlen étkezésektől.

Történt egyszer, hogy vacsora után elmentem bóklászni az Alexanderplatz környékén. (És az ember bárhol beleütközhetett a várost kettévágó falba.) Egyszer csak remek, jókedvű jazz-muzsika szólt valahonnét. Áthallatszik Nyugat-Berlinből, gondoltam, majdan máris ott álltam egy hangulatos kiskocsma bejáratánál, és bent szólt az isteni élő jazz – zongorista, bőgős, trombitás. Azonnal beültem a pulthoz, krigli Radebergert rendelve (máig a legjobb sörök egyike, az országdarabolásnál az NDK-hoz került). Akik ebben a kocsmában üldögéltünk, aznap este, elszálltunk a kellemetlen NDK-ból a jazz mennyországába. Olyan jó volt és abszurd, hogy nem felejtem soha. Sokkal később New Yorkban, a Harlemben találkoztam csak ehhez fogható hangulattal.

Nálunk a jazz-kocsmák mindig hiányoztak. Igaz, sokáig maga a jazz is. Szinte földalatti életet élt. Az örömzenék világa zenei szamizdatként vegetált. Mostanában kezd élni nálunk is, bővül a közönsége, és ez mindig segít a kibontakozásban. Régi, lassan már klasszikus példa egy világszámnak mondható jazz-zongoraművész, aki sok éve, minden hétfőn beül a Maros utcai John Bull Pub zongorájához, és boldogan játszik. Ez a boldog zenélés, ez az alkotói szenvedés nélküli öröm a jazz egyik lényege. Ebből születik a díszítés, az improvizáció. A nagy mesterek, Vukán, Szakcsi-Lakatos és társai mögött ott sorakozik a remek utánpótlás. De a végre szaporodó nagy koncertek műhelye a jazz-kocsma – van is meg nincs is. Mindenesetre több kéne.

Görgey Gábor, fn.hu

Hozzászólások

Ica66
2016-01-28 13:27
A Rejtőzködő Magyarország sorozatnak nem pontosan ehhez a számához szeretnék hozzászólni, 2012. május 5-én megjelent írást keresem. A cikk címe: Muraszemenye eltűnt klastroma. Valahogy kimaradhatott a felsorolásból?

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (5223) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Életmód (1) Politika (1578) Tereb (140) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (14) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Belföld (6) Jobbegyenes (2005) Tv fotel (65) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Mozi világ (440) Nagyvilág (1454) Gazdaság (657) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Egészség (50) Irodalmi kávéház (505) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (254)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>