- 0
Azt beszélik, hogy a spanyol válogatottat nem lehet legyőzni... Én nem tudom, egy biztos csupán, hogy holnap rendezik a kijevi Olimpiai Stadionban a 2012-es Ukrán-Lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa Bajnokság döntőjét. A finálét a címvédő ibériai válogatott és a "meglepetéscsapat", az olasz nemzeti tizenegy vívja majd.
Hogy miért tartotta az egész futball közvélemény a nagymúltú olasz válogatottat esélytelennek a torna megkezdése előtt, annak jobbára az a vitathatatlan és egyben sajnálatos tény volt a legfőbb indoka, hogy a mai labdarúgást velejéig átjáró fogadási botrányok kereszttüzébe kerültek az azzurik pont a kontinenstorna előtt.
Bár imponáló eredményekkel jutottak ki a tornára mégis egy 2006-óta folyamatosan cserélődő, változó csapattól nem várta senki, még talán maguk az olaszok sem, hogy akár egy újabb aranyos fejezetet írhat ez a gárda az olasz futball igencsak szépen csillogó nagykönyvébe.
A 2006-os világbajnok csapatból mindössze Daniele De Rossi, Andrea Pirlo és a kapus Gianluigi Buffon maradt hírmondónak.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy amennyiben csupán az egyéni képességek alapján dőlt volna el, hogy melyik két csapat várhatja majd a vasárnapi döntőt, nem Olaszország válogatottja futott volna ki az Olimpiai Stadion gyepére.
De egyrészt a ladarúgás csapatjáték, ahol az úgynevezett sztárok csak akkor válthatják be a hozzájuk fűzött reményeket, ha az egyéni érdekeiket alá tudják rendelni a csapat érdekének.
Az olaszok ebben nagyon erősek, igazi csapatként küzdötték végig a tornát. S itt meg kell említeni a sármos Prandelli mestert, aki nagyszerű pedagógiai érzékkel kezelte a csapat "fenegyerekeit" (lásd. Mario Balotelli, aki két nagyszerű góljával mattolta az elődöntőben a favoritnak kikiáltott németeket.) és igazi tanárként , olykor dorgált, máskor pedig barátként fordult a játékosai felé.
Magyarországon a liberális értelmiségi körök rendre azt hangoztatják, hogy mennyire avitt, ódivatú és ráadásul kirekesztő és veszélyes nacionalista tüzeket felkorbácsoló dolog a sportrendezvényeken a nemzeti himuszokat eljátszani.
Igen tisztelt liberális barátaim, annyit javaslok csupán, hogy tessenek szívesek megnézni majd holnap a döntő előtt az olasz himusz alatt a 34 esztendős kapuslegenda Gigi Buffon meghatott, elfogodott és végtelenül átszellemült arcát, amint hazája nemzeti himnuszát énekli. Az olasz csapatkapitány arca mindet megmagyaráz, megmagyarázza azt is, hogy miért jutott ez a lesajnált olasz válogatott a fináléba és megmutatja azt is, hogy a hazaszeretet milyen hatalmas erő még ebben a számos gondtól és problémától terhelt, sokak által félresiklottnak tartott világban is.
Csépányi Balázs
Bár imponáló eredményekkel jutottak ki a tornára mégis egy 2006-óta folyamatosan cserélődő, változó csapattól nem várta senki, még talán maguk az olaszok sem, hogy akár egy újabb aranyos fejezetet írhat ez a gárda az olasz futball igencsak szépen csillogó nagykönyvébe.
A 2006-os világbajnok csapatból mindössze Daniele De Rossi, Andrea Pirlo és a kapus Gianluigi Buffon maradt hírmondónak.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy amennyiben csupán az egyéni képességek alapján dőlt volna el, hogy melyik két csapat várhatja majd a vasárnapi döntőt, nem Olaszország válogatottja futott volna ki az Olimpiai Stadion gyepére.
De egyrészt a ladarúgás csapatjáték, ahol az úgynevezett sztárok csak akkor válthatják be a hozzájuk fűzött reményeket, ha az egyéni érdekeiket alá tudják rendelni a csapat érdekének.
Az olaszok ebben nagyon erősek, igazi csapatként küzdötték végig a tornát. S itt meg kell említeni a sármos Prandelli mestert, aki nagyszerű pedagógiai érzékkel kezelte a csapat "fenegyerekeit" (lásd. Mario Balotelli, aki két nagyszerű góljával mattolta az elődöntőben a favoritnak kikiáltott németeket.) és igazi tanárként , olykor dorgált, máskor pedig barátként fordult a játékosai felé.
Magyarországon a liberális értelmiségi körök rendre azt hangoztatják, hogy mennyire avitt, ódivatú és ráadásul kirekesztő és veszélyes nacionalista tüzeket felkorbácsoló dolog a sportrendezvényeken a nemzeti himuszokat eljátszani.
Igen tisztelt liberális barátaim, annyit javaslok csupán, hogy tessenek szívesek megnézni majd holnap a döntő előtt az olasz himusz alatt a 34 esztendős kapuslegenda Gigi Buffon meghatott, elfogodott és végtelenül átszellemült arcát, amint hazája nemzeti himnuszát énekli. Az olasz csapatkapitány arca mindet megmagyaráz, megmagyarázza azt is, hogy miért jutott ez a lesajnált olasz válogatott a fináléba és megmutatja azt is, hogy a hazaszeretet milyen hatalmas erő még ebben a számos gondtól és problémától terhelt, sokak által félresiklottnak tartott világban is.
Csépányi Balázs
Előző cikkBajuszkötő
