Ha ősz, akkor új évad. Az amerikai tv-nézők már az újoncokat próbálgatják, és ezt tehetjük mi is, ha tudjuk, hogy honnan szerezzük be az adott részeket. Idén is a The CW vetette be az első újonc sorozatát, amit a bejegyzésünkben mi is elemezgettünk kicsit.
október 2010
-
-
Még 24 évet
Nincs és nem is volt más alternatíva, mint a jobboldal. Végre magára talált a magyar társadalom döntő többsége. Ez remélhetőleg tartani fog legalább huszonnégy évig, azaz hatszor négy évig húzódó ilyen választási győzelemre számíthatunk.
2010 október 10. -
A Benedek-hegy alatt
Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.
2010 október 11. -
Tétény középkori temploma
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
2010 október 11. -
Ez történt Hollywoodban...LIII.
Ismét egy különlegesebb bejegyzés, itt csak poszterek lesznek majd, mostanában jelentek meg, és nagyon sok film fog szerepelni a bejegyzésben, érdemes belenézni, mert biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, ami elnyeri majd a tetszéseteket:
2010 október 12. -
Mesebeli Afrika - From my cold dead hands…
Kétség sem férhet hozzá, hogy napjaink legnépszerűbb fegyvere Afrikában az “Avtomat Kalasnyikova obrazca 1947 goda” avagy ismertebb nevén az AK-47, amelyet a kontinens összes gócpontjában és szinte összes hadseregénél megtalálhatunk, de már a mindennapi élet részét is képezi.
2010 október 12. -
Letartóztatva
Ahogy a miniszterelnök a mostani katasztrófa kapcsán viselkedett, azt nem tudom másnak nevezni, mint példamutatónak – írja Török Gábor politológus. A Magyar Hírlap sem tudja másnak nevezni. Orbán Viktor új kormánya kiállta az első hitelességi próbát.
2010 október 12. -
Dzsudzsák Balázs a 94. percben döntött!
A magyar labdarúgó-válogatott a finnországi Eb-selejtezőn felejthető első félidőt produkált, a szünetben viszont beállt Koman Vladimir, aki hatalmasat lendített a mieink játékán. A Sampdoria középpályása szinte első labdaérintéséből gólpasszt adott Szalai Ádámnak.
2010 október 13. -
Az individualizmus iszapja
A komplexebb gondolatok kreációjára képes evilági entitás belátja így a XXI. századi fogyasztói társadalmak virágkorában azt a vitathatatlan alapaxiómát, mely szerint a világigazság elsőszámú veszélyeztetője a "demokráciának", "liberalizmusnak" és "kapitalizmusnak" nevezett emberellenes eszmeiség, mely papírkötegek, bankok és reklámok útján hinti a hamisság mételyét.
2010 október 13. -
Mesebeli Afrika - Ahol a foci még mindig igazi örömforrás
A hétvége és a hét eleje a világ jelentős részén a labdarúgásról szólt, Észak-Amerikától Európán át Afrikáig pattogott a labda a több tucat téttel bíró és tét nélküli nemzetközi mérkőzésen, és ilyenkor egy aprócska hír erejéig még a labdarúgást nem igazán kedvelők is odafigyelnek a focis hírekre, hiszen mégis csak a nemzet legügyesebb fiai játszanak.
2010 október 14.