Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Konzervatív Teakör - Marti Conservatori

Konzervatív Teakör - Marti Conservatori

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A rómaiak pénzérméin gyakran előfordul a Marti Conservatori dedikáció — „a megőrző Marshoz”. Mársz mindannak ellentéte, ami mai, hamis „konzervativizmus”-életérzés. 

Jellemző, hogy mi az, amit a vulgáris műveltség Marshoz társít: hadisten, a háború istene, „következésképp” az erőszak, a békétlenség istene. Ez már az ókorban is így volt, ugyanis Mars görög megfelelőjének Arészt tartották. Habár Arész sem csak annyi, amennyit ma gondolnának róla, ez a megfeleltetés felszínes, és figyelmen kívül hagyja Mars apollói vonásait. Mars-ból a szekularista humanizmus szemében legfeljebb csak Volcanus egyik részaspektusa maradt, annak is egy alacsonyrendű formája.



Pedig nem véletlenül volt Mars Romulus — Róma alapítójának — atyja, nem véletlenül a klasszikus római istentriász (Iuppiter, Mars–Mavors, Quirinus) egyik tagja, nem véletlen, hogy flamen-je a Flamen Dialis mellett a Flamines Maiores, azaz a három nagy flamen között foglalt helyet (Flamen Martialis). Róma géniusza marciális, akkor is, ha ma már csak Róma „joviális” arculatát hajlandóak valamelyest elfogadni azok, akik Európa „görög-római” és „zsidó-keresztény” gyökereit hangoztatják. Persze, ha belegondolnának, hogy Iuppiter–Iovis sem volt bos, vagyis ökröcske, akkor még ezt sem fogadnák el Rómából. Kérdés, Európából maradt-e még valami egyáltalán, vagy magára lehet hagyni a világgal együtt, mint minden szellemi aktív befogadására teljességgel képtelent.

Ismételjük, már az ókorban, magában Rómában megtörtént Mars „trónfosztása”: a későbbi istentriászban már Iuno („Mars anyja”) és az etruszk eredetű Minerva szerepelt. Lehet gondolkozni azon, vajon ez a váltás véletlenül előzte-e meg majdnem közvetlenül a római királyság felbomlását. A Magna Mater-arculatok anyaisága Rómában is felváltotta Marspiter (hiszen nem csak Iuppiter létezett) atyaiságát, a megőrző és békehozó Mars helyére a hamis női „békesség” és „bölcsesség” szimbólumai kerültek. Noha ezek az isteni nők végtelen magasságban tündökölnek a modern világ démoni maradványai felett, a rómaiak igazi géniusza a győztes harcot követően békét teremtő Mars volt. Ezért is szóltak hozzá a következő érmefeliratok: Mars Victor, és Marti Pacifero — „A békehozó Marshoz”.

Augustus császár és augur, a Pax Augusta megteremtője ]]>forumán]]> templomot emeltetett a bosszúálló Marsnak, ez volt a Templum Martis Ultoris, Mars Ultor szentélye, Caesar gyilkosainak megbosszulása emlékére.

Metaforikusan ]]>minden demokratizmus Caeasar brutális meggyilkolása]]>. Dante poklának legmélyére veti Júdással együtt Brutus-t és Cassius-t.


]]>]]>

MAR VLT

(Marti Ultori — a „Bosszúálló Mars”-hoz)


 
]]>http://konzervativok.blogspot.com/]]>   Konzervatív Teakör - A Flag Polgári Műhely partnere 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Politika (1582) Tv fotel (65) Autómánia (61) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Belföld (10) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>