Az erdôben haramiák, a távolabbi, nyílt vidéken nagyváros, olyan, mint a világ annyi más nagyvárosa: lárma, zsúfoltság, havi fix fizetés a jobbaknak.

Az erdészék igyekeznek diszkréten kezelni gond-jaikat, de ez nem mindig sikerül, így aztán megtudtam egyet-mást.
   Állítólag, ezt egy családtagtól tudom, akivel régi barátság köt össze, valamikor régen, ami-kor az erdei haramiák fénykorukat élték, szóval szerinte még a városban is voltak nagyhatal-mú cinkosaik, egy sötét éjszakán rátámadtak az addig köztiszteletben álló erdész házára. Elso-rolni is nehéz a borzalmakat, amiket elkövettek. Az öreg erdész egy darabig védekezett, de mikor sebet kapott, elvették a fegyverét, és behajították a kútba. Az összes nôt, tíz év felett, kint az udvaron a többiek szemeláttára megerôszakolták. Volt a családban vagy nyolc gyer-mek, különbözô korúak, ezeket és az anyát egybeterelték az udvarra, és ott… Csak az asszony apjának sikerült kijutnia, ô futott segítségért a városba, nem akart elmenni, de a többiek kö-nyörögtek, és belátta, hogy úgysem tudná felvenni a harcot a túlerôvel, így hát ment, és meg-próbált segítséget hozni. Sajnos a városban nemigen hittek neki, legalábbis azok nem, akik tehettek volna valamit. Aztán az elsô éjszaka után, mivel a rablóknak bázisra volt szükségük, elkezdtek berendezkedni. A családtagokat elkülönítve bezárták a különbözô helyiségekbe, és nem adtak enni–inni, csak annak, aki kezet csókolt a rablóvezérnek. Ez a vezér késôbb, mivel máshol akadt halaszthatatlan rabolnivalója, elôszólította emberei közül azt, akit leginkább tu-dott nélkülözni, egy analfabéta, gyáva idiótát, és beöltöztette az erdész ruháiba. Megparan-csolta, hogy tartson rendet, úgy, hogy bármikor, ha szükséges, itt szállást találjon magának, és még néhány emberét hátrahagyva elment.
   Telt-múlt az idô, és a végletekig elgyötört családtagokat lassan kiengedték a bezárt szobák-ból. Persze csak azt, aki apának szólította a maskara álerdészt, és azokat is legfeljebb az ud-varra. Közben az „apa" megtanult késsel-villával enni, valamelyest belejött a szerepébe, és mivel élni csak kellett, hát ez az imbecil zsivány gazdálkodni kezdett. De hogyan! Megparan-csolta, hogy a Gyémántos-dûlôben, ahol azelôtt emeletes karfiol termett, birkákat legeltesse-nek, és bent az erdôben termeljék a sárgarépát. A fiúk szôttek-fontak, a lányok szántottak, csoda, hogy nem halt éhen rabló és túsz egyaránt. Sanyarú sorsukban a szegény foglyok szót sem tudtak egymással váltani, és ahogy telt az idô, elkezdtek megöregedni, meghalni. Édesa-nya után a hülye mû-apa is föld alá került, és helyüket átvették a rablók fiatalabbjai. A kicsik pedig felnôve, már egészen természetesnek találták állapotukat. Kivéve azt a kettôt, aki be-szélt még nagypapával! Mert az öreg, ha már segítséget nem kapott, hát egy ízben, sötét éjsza-kán, kijátszva a részeg ôröket, belopódzott a házba. Sikerült két gyerekkel beszélnie, a harmadikat pedig elvitte magával, hogy jobb idôkben tanúja legyen a szörnyûségeknek. Mielôtt el-menekült volna, még elmondta, hová ásta el a családi iratokat, aztán futott az életéért, de saj-nos hamarosan meghalt a városi kórház elfekvôjében.
   Elkövetkezett az az idô, hogy a rablók hatalma meggyengült. Már minden számba vehetô birtokot kiraboltak, a városba pedig nem tudtak bejutni, mert azt hadsereg védelmezte. A ház körül lebzselôk lassan eltünedeztek, csak az ügyeletes álapa maradt. Egyszer hazajött a nagy-papa által kimentett fiú, és ekkor kezdôdtek a viták. Mert ez a fickó mindenbe beleszólt. Hol azt állította, hogy a birkalegelôn zöldséget kéne termeszteni, hol meg megkérdezte, hogy a traktort a férfiak vezetik más országokban, itt miért nem? Aztán mikor arra vetemedett, hogy kétes emlékei és holmi gyanús eredetû sárga papírok miatt apát megvádolja, végképp betelt a pohár. Még hogy apu nem is a mi apánk? Egyáltalán, te ki vagy, támadtak rá testvérei, és el akarták kergetni. Ekkor jött a meglepetés, mert kiderült, hogy a négy élô testvérbôl kettô mé-giscsak a betolakodó pártját fogja. Azóta dúl a vita. Ketten fenyegetôznek, hogy ha nem lesz rend, üzennek a –na nem a rablóknak, hanem az igazságos Iván bácsinak- és akkor lesz hadd-elhadd, másik kettô gyôzködi ôket, hogy Iván bácsi régen meghalt, különben is, holmi Iván bácsik nélkül is van élet, sôt úgy sokkal jobb. Most itt tartanak, és közben elfelejtenek gyere-keket csinálni, úgyhogy hamarosan mind meghalnak. Rokonaik nincsenek, a szomszédok már osztozkodnak a birtokon. Na most mond meg, ki hallott már ilyet?

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja