- 0
Kedves feleim, a legfurább őstörténeti találmányokba érthető módon beleszédült olvasó számára a huszadik században valakiknek sikerült összehozni egy huszonharmincadik eredetelméletet. Ezt kívánom itten tárgyalni.
Eredete nem egyéb, mint hogy a második világháború idején a csendőrök valahol a Bükkben elkaptak, pontosabban felszedtek egy sebesült idegent. Kiderült, ez a közeledő Vörös hadsereg diverzáns tisztje, akit több társával ejtőernyővel dobtak le, tegyen már valami kárt ott is, ahol nem várják a böszme magyarok. Látszólag kudarcot vallottak, hisz nem valami banánköztársaságot támadtak, hanem órák alatt hátra kötötték sarkukat az illetékes szervek. Mégis, ez a fickó, fedőneve szerint Szalaváré Tura (mé’ nem mindjárt Göd Alsó?), kórházi haldoklásában megfertőzött egy mellette fekvő ózdi munkást, bizonyos Paál Zoltánt. Addig tömte a fejét, míg a figura elhitte: nagy találkozásnak lett részese. S lőn, a küldetés nem várt sikert hozott: a diverzáns idétlen meséje ma több kötetben díszeleg könyvesboltjaink kirakatában!
Először meghatározom az Arvisura néhány fő tulajdonságait:
1 Ez éppen úgy idegen és ellenséges hatalom titkos laboratóriumából indult, vakulj, magyar, mint a finnugrizmus, csak más irányból érkezett.
2 Önjáróvá vált, és a forrás elapadta, értsd az ellenséges ügynök halála után is, szaporodik.
3 Nyilván sok igazságot is tartalmaz. Félreértés ne essék, ilyen, jelenleg nem tanított, de létező adatokat őstörténetünkre, vagy közeli, hasonló, velünk összetéveszthető népek őstörténetére vonatkozó adatokat egyszerűen el kell olvasni a főbb keleti kultúr-nemzetek, India, Kína közkeletű történelmi gyűjteményeiben. Ez nem felfedezés, hanem tanulás, nem titok, csak kevesen értik azokat a nyelveket.
Valamint lássuk kételyeimet pontokba szedve:
a) Amint a sumer nyelvrokonság már régen nem nyelvészeti szakkérdés, hanem matematikai, hiszen lehetséges-é ennyi véletlen egyezés?, kérdezzük meg a valószínűség-számító matematikust, akképpen az Arvisura katonai szakkérdés: elgondolható-e, hogy a Vörös hadsereg költséget és fáradságot nem kímélve különlegesen, akár kínvallatás elviselésére is kiképzett diverzáns tisztje célterületén, az ellenség hátországában olyant mondjon bárkinek is, ami nem tartozik szorosan az ő feladatához?
b) Ha úgy is lenne, hogy tévednék, akkor is hátra van a kérdés, miképpen kerekedett a Szalavári Tura fedőnevű ügynök meséje akkora kötetté, amit nemrég láttam a kirakatban. Ama kohásszal, Pál Zoltánnal töltött pár hét miképpen volt elég ilyen adatmennyiség átadására?
c) Természetesen senki sem oly hüle, hogy bármit bevegyen, tehát az Arvisura is szép mennyiségben tartalmaz valós adatokat. Ezekkel csak 1 a baj. Nem tudhatjuk, melyik az. Tipikus diverzáns munka, mondja majd a Flag katonai szakértője.
Számomra egyébként az ősforrás egy cikk a Magyar Nemzetből. Abban még úgy tűnt, minden fölösleges sallang nélkül írták le a történetet, a sebesült komonista és az ózdi kohász találkozását Sajnos nem találom a megsárgult újságkivágást, nem tudom, mikor jelent meg, de körülbelül a nyolcvanas évek közepén.
Lássuk most, mit vall az Arvisura eredetéről a következő honlap:
(Pál Zoltán munkaszolgálatos útja) „Ez a bizonyos menetoszlop a Vág völgyében, a zsolnai országúton járt éppen, amikor egy kereszteződésnél pihenőt vezényeltek számukra - amellett a tanya mellett, ahol Szalaváré Tura osztaga rejtőzött. Ennek az osztagnak többek között az volt a feladata, hogy az ilyen munkaszolgálatos alakulatoktól minél több embert megszöktessenek csellel, vagy erővel. Erre aztán egy éppen kapóra jövő légiriadó alkalmat is adott. A légiriadó zűrzavarában Paál Zoltánt Szalaváré Tura partizánosztaga több emberrel együtt megszabadította a munkaszolgálatos osztagból, és ezzel a momentummal a két ember megismerte egymást. Közöttük szinte azonnal barátság, majd igen erős szövetség alakult ki.”
Eddig a szép idill. A vöröskatonák osztaga, amint éppen megszabadít. Bocs, de én ezt egy másik igekötővel túl sokat hallottam. „Felszabadít”, így mondták fiatal koromban a vérbe fojtást. Körülnéztem hát egy kissé a neten, s ezt találtam. Egy kolléga, másik komonista diverzáns visszaemlékezései:
„1920 és 1925 között a Razvedupr (katonai felderítés - a sz.m.) megbízásából a fehér lengyelek hátában dolgoztam, Nyugat-Belorusszia területén, mint területfőnök, pontosabban, én voltam a vörös partizán egységek és diverzáns csoportok szervezője és parancsnoka, ahol, öt év alatt, általam néhány tucat akció került végrehajtásra, éspedig:
1. Megállítottunk három utasszállító vonatot,
2. Felrobbantottunk egy vasúti hidat,
3. Elfoglaltunk két vasútállomást,
4. Elfoglaltunk három települést,
5. Elfoglaltunk néhány földbirtokot,
6. Csak az 1924-es esztendő folyamán, személyes kezdeményezésemre likvidáltunk 100 rendőrt és földbirtokost.
A hétéves harci, vörös partizán munkámért saját harcosaim közül 3 embert veszítettem halottban, és 10 emberem megsebesült.
1925 májusától 1930 májusáig tanultam, és befejeztem a moszkvai Nyugat kisebbségeit képző katonai főiskolát.
1930-tól 1936-ig az SzSzKSz NKVD különleges részlegénél dolgoztam, és embereket válogattam ki a vörös partizáncsapatok számára, melyeknek a háború esetén az ellenség hátában kellett tevékenykedniük Ez a munka a ,,Szpecbjuro" nevet viselte.”
Ennyi az idézet. Most azon tűnődöm, mi a csuda lehet a „Nyugat kisebbségeit képző katonai főiskola”? S Szalaváré Turát még ott képezték, vagy valamely utód-szervezetnél? Nem, biztos máshol, hiszen itt nem írja, hogy bárkit is megszabadítottak volna…
Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
Előző cikkA nevelésrül
