Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
fdce780be305b84ecdfd37f03edb4023.jpg

Fradista szemmel – Édes-bús továbbjutás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Ferencváros labdarúgó csapata a máltai Sliema Wanderers gárdáján 3:2-es összesítéssel lépett túl. Jöhet a második selejtező kör, ahol a zöld-fehérekre a máltainál jóval rázósabb feladat vár, a tavalyi EL csoportkörös, horvát HNK Rijeka csapata.

Tulajdonképpen ennyi a lényege az első selejtező kör eredményének. De azért, ha egy kicsit jobban megnézzük az eseményeket, közel sem lehetünk annyira elégedettek a nehézkesen kicsikart továbbjutással.

A múlt heti máltai szégyenteljes döntetlen után azt vártuk, hogy a Fradi odateszi magát és simán jut majd tovább a Sliemán. Nos, a találkozó úgy is indult, ahogy azt szerettük volna, meg is szereztük a vezetést, de utána mintha megelégedtünk volna az egy nullával, visszavettünk a lendületből. Ez felbátorította a máltaiakat és ezáltal egyre lelkesebben kezdetek el játszani, hiszen a továbbjutás kérdése még messze nem dőlt el. Az volt a szerencsénk, hogy bizony ez a máltai csapat egyénileg nem képvisel igazi nívót, bár csapatként valljuk be, - a két mérkőzés alapján, egész jól muzsikált.

Akadozott a gépezetünk, de azt azért kijelenthetjük, hogy az odavágóhoz képest jobban, szervezettebben játszottak a srácok. Nincs igazi vezéregyénisége a csapatnak, aki ha kell higgadtságra, ha kell, akkor pedig küzdelemre sarkalja a többieket a kialakuló szituációk függvényében. Amikor Busai közeli találatával 2:0-ra alakítottuk a mérkőzés eredményét, egy kicsit hátra dőltem, hogy most már ez megvan, biztos a továbbjutásunk. A második gólunk után meglepetésre ismét visszavettünk az iramból, de még így is ki tudtunk dolgozni 2-3 száz százalékos ziccert. Azonban nem sikerült több gólt szereznünk. Sőt egy ártatlan helyzetből még a máltaiak tudtak szépíteni, és így már kezdett meleggé válni a helyzet, hiszen, ha a vendégek szereztek volna még egy találatot, akkor mi búcsúztunk volna el az EL-től.

Ez nem történt meg, de a közönség joggal nehezményezte a gyenge produkciót.

Lesz ez még jobb is, bíztattuk egymást a barátaimmal, majd a jövő héten a Rijeka ellen, de ezeket a nagy szavakat igazán egyikőnk sem hitte el a másikunknak.

Talán Gera Zoli leigazolása volt az elmúlt napok legüdítőbb híre. Zoli profi mentalításával példakép lehet sok fiatal játékos számára, és természetesen, ami talán a legfontosabb igazi vezéregyénisége lehet ennek a formálódó csapatnak.

Egy hetünk van, össze kell csiszolódnunk, mert bitang nehéz kilencven perc vár majd ránk csütörtökön, a festői környezetben épült fiumei Kantrida Stadionban.

Jegyzőkönyv:

FTC-Sliema Wanderers (máltai), 2-1 (1:0)                                                                                                                        Puskás Ferenc Stadion, 5000 néző
FTC: Dibusz - Dilaver, Mateos, Nalepa, Bosnjak - Gyömbér, Kukuruzovic (Cukic, 88.) - Somalia, Busai (Böde, 71.), Ugrai - Lauth (Nagy D., 72.)
Sliema Wanderers: Zammit - A. Muscat, Scozzese, G. Muscat (Cilia, 80.), Bianciardi - Potezica, Mintoff, Barbetti, Scerri - Mifsud, Ohawuchi
Sárga: Dilaver (4.), Barbetti (37., 94.), Somalia (45.), Ohawuchi (45.), Scerri (80.), Bianciardi (85.)
Piros: Barbetti (94.)

G.: Ugrai (14.), Busai (55.), ill. Scozzese (61.)

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Mozi világ (440) Sport (729) Tereb (146) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Belföld (10) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Autómánia (61) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Történelem (17) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>